53 magyar film - Szőts István: Ének a búzamezőkről - Bicskei Zoltán ajánlója (etűd)

Szőts István 1947-ben készült, Ének a búzamezőkről című klasszikus játékfilmjét Bicskei Zoltán filmrendező, az MMA tagja ajánlja.
A lírai etűd az alföldi kultúra évezredes nyugalmú mozdíthatatlansága, időtlen szellemisége és Szőts humanizmusa előtt tiszteleg.
Szőts István már első játékfilmje, az 1942-es Velencei Filmfesztiválon jelentős nemzetközi sikert arató Emberek a havason után filmet akart készíteni Móra Ferenc 1927-ben írt Ének a búzamezőkről című regényéből. A mű az első világháborúnak az egyszerű emberek életére gyakorolt tragikus hatásait mutatta be két család összefonódó történetében. Szőts képzeletét minden bizonnyal felgyújtották az álmokkal, sejtelmes látomásokkal átszőtt mű képi megjelenítésében rejlő lehetőségek, de a történetet 1943-ban a háború, a férfi nélkül maradt családok létküzdelmei is aktuálissá tették. Mivel Szőts hű maradt a múlt egyéni tragédiákkal terhes történelmi igazságához, 1948-ban, a kommunista hatalomátvétel után reakciósnak, klerikálisnak és narodnyik szemléletűnek bélyegezték, a filmet pedig három évtizedre dobozba zárták. (Pintér Judit – magyar.film.hu http://goo.gl/rPC1O)
* * *
Melyek a huszadik század legmaradandóbb, legemlékezetesebb magyar nagyjátékfilmjei? Sára Sándor, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja erre a kérdésre kereste a választ, amikor megszavaztatta a Film- és Fotóművészeti Tagozatot a számukra legértékesebb filmekről. Az 53 filmet nyolc tematikus blokkba sorolták, amelyeket az Uránia Nemzeti Filmszínház 2012. novemberétől filmklubban vetít hétfő esténként. Bővebben...
 
cím
53 magyar film - Szőts István: Ének a búzamezőkről - Bicskei Zoltán ajánlója (etűd)
közzététel
2012.11.19
copyright
Creative Commons
készítette
MMA, 2012 – Hingyi Gábor, Németh Lóránt
rövid leírás
Szőts István 1947-ben készült, Ének a búzamezőkről című klasszikus játékfilmjét Bicskei Zoltán filmrendező, az MMA tagja ajánlja.
katalógusszám
-
kulcsszavak
-
URL
https://www.mma-tv.hu/mma-tv/-/video/1694445/53-magyar-film-az-enek-a-buzamezokrolt-bicskei-zoltan-ajanlja-etud-;jsessionid=C173DD2B06A01179EE9E1DD7F5BE2555