Beszélgetés Petrás Máriával

Petrás Mária, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Kisfilmünkben arról beszél, miként öltenek testet szülőföldje csángó falvainak imái és énekei biblikus témájú szobraiban és domborműveiben. Mint elmondja, hálás az Istennek, mert azokban a napokban született, amikor még néhány szikra felvillant a letűnőfélben lévő csángó kultúrából. Bármibe kezd, természetes, hogy a csángó szellemiség tükröződik benne, amelynek lényege a hite és ragaszkodása a felsőbbrendű dolgokhoz. Számára a csángó létszemlélet szinte tökéletes, mert egészen kivételes az, ahogyan a csángók képesek együtt látni mindent. Beszél arról is, hogy mostanság a kerámia mellett foglalkoztatja a szövés, a varrás, és a fonás kombinációja, noha tudja, hogy így nehezebben fejezhető ki a mondanivalója, mint amikor énekel. Mesél a Muzsikás együttesel közös dél-koreai szereplésükről, valamint legutóbbi kiállításáról, mely jelenleg Pomázon tekinthető meg a művelődési házban.
cím
Beszélgetés Petrás Máriával
közzététel
2014.02.03
copyright
Creative Commons
készítette
-
rövid leírás
Beszélgetés Petrás Mária Prima Primissima-díjas népdalénekessel, keramikussal.
katalógusszám
-
kulcsszavak
kiállítás, kerámiaművészet
URL
http://www.mma-tv.hu/mma-tv/-/video/1694445/beszelgetes-petras-mariaval;jsessionid=35D4B236A0F82C49297763BD990575EB