A Csend felé – Hager Ritta textilművész portréja (előzetes)

Portréfilmsorozatunk róla szóló előzetesében felidézi huszártiszt édesapja egyik intelmét, aki úgy tartotta: a lánya ne a származása miatt váljon valakivé, hanem attól, hogy „mit tesz le az asztalra”. Az '50-es években még a kitelepítés előtt befejezte képzőművészeti tanulmányait. Nagy ajándék számára, hogy van hite, ez segítette át az élet nehézségein. Megélte, hogy imádkozás közben minden válság elsimul. Textiljei ennek a benső békének a teremtményei. Születésünkkor részesültünk a fényben, azóta bennünk van és a szeretet által adhatjuk tovább másoknak – mondja. Senkire sem erőlteti a hitét, de nagyon boldoggá teszi az, ha valaki a munkáin észreveszi mondanivalójának lényegét. Hager Ritta számos díj birtokosa. 1991-1997 között tagja volt az UNESCO kulturális albizottságának, 1993-ban beválasztották a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjai sorába. A Rendszerváltás után számos egyesületben működött közre, úgyis mint a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Kulturális Alapítvány a Textilművészetért, Magyar Kárpitművészek Egyesülete, „Olajág” Keresztény Művészeti Társaság, Verőcei Műhely Művészeti Egyesület (utóbbinak egyik alapító tagja, 2000).

A TELJES PORTRÉFILM megtekinthető itt.
cím
A Csend felé – Hager Ritta textilművész portréja (előzetes)
közzététel
2014.02.14
copyright
Creative Commons
készítette
Az MMA megbízásából: Tóth Péter Pál, Hidvégi Aszter, Kernács Gabriella, 2013.
rövid leírás
Hager Ritta Kossuth-díjas textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
katalógusszám
-
kulcsszavak
textilművészet
URL
https://www.mma-tv.hu/mma-tv/-/video/1694445/hager-ritta-portrefilm-elozetes;jsessionid=01580B83257EA74C8214C7432181338E