Kulisszatitkok, SZÍNHÁZ kívül-belül

Az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának felkérésére és támogatásával az egyensúly, a harmónia és az összefogás jegyében született meg a különleges tárlat, amelyen mese- és bábfigurák, plakátok, maszkok, jelmezek, plasztikák, bőr- és üvegműves remekek, textilképek, ékszerek, kellékek, valamint díjak és egyedi látványtervek is helyet kaptak. A mintegy hetven kiállító művészt és alkotásaikat bemutató nyílt napokon, szakmai programokon, öltözékbemutatókon, illetve könyvkatalógus-bemutatón keresztül bárki bepillanthatott a színházi iparművészet sokarcú kulisszatitkaiba.
A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés az MMA, a PIM tagintézménye-az Országos Színháztörténeti Múzeum, a Magyar Belsőépítész Egyesület (MABE), valamint a Szcenográfusok, Színháztechnikusok és Színházépítészek Nemzetközi Szervezetének (OISTAT) magyar központja és a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ partnerségével jött létre.
A tárlat kurátora Turnai Tímea színháztörténész, szakíró, a PIM-OSZMI gyűjteményvezetője.
 
Kulisszatitkok, SZÍNHÁZ kívül-belül 
Pesti Vigadó, 2018. június 22. – július 29.
 
MMA, 2018
cím
Kulisszatitkok, SZÍNHÁZ kívül-belül
közzététel
2018.08.27
copyright
Creative Commons
készítette
-
rövid leírás
Kulisszatitkok, SZÍNHÁZ kívül-belül
katalógusszám
-
kulcsszavak
-
URL
https://www.mma-tv.hu/videok/-/video/1694445/kulisszatitkok-szinhaz-kivul-belul;jsessionid=ED0DE3B978A587EB3DA2976DAAA8D4F4