Dalol a Pelikánmadár

Új magyar daljátékot mutattak be a Zuglói Filharmónia és a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola szervezésében. A gyermekeknek szóló nagyszabású zenés színmű ötletgazdája a Liszt Ferenc-díjas karmester, Záborszky Kálmán, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

– Az előadást a gyerekek teljes átéléssel hallgatták, időnként bekiabálással bátorítva a főszereplő mesehőst.

Miben más az, ha gyermekeknek adnak elő egy darabot, mint az, ha felnőtt közönség előtt játszanának? 

– Teljesen különbözik a kettő; minden tekintetben eltér a két közönség.

Előadás közben rengeteg apró jelet érzékel az ember, érezhető a nézők hangulata.

Másként reagál a darabra egy felnőtt, és másként egy óvodás, de a fiatalok körében is egyértelmű eltérés van a kisiskolások és az idősebb kamaszok közt. Valamit nagyon elront a pedagógia, mert az a tapasztalatom, hogy a legnagyobb átszellemültséget szinte csak a kisgyerekek képesek átélni.

Itt, mikor kialszanak a fények, és elkezdődik a darab, végigfut a borzongás a közönségen; egy varázslat részének érzik magukat. Oly mértékben „benne vannak" a mesében, hogy teljesen azonosulnak a szereplőkkel. 

– Az se zökkenti ki őket, ha énekesek, és nem profi színészek játsszák a darabot? 

– Nem, ez szinte teljesen mellékes.

Ehhez az előadáshoz kiváló tehetségű énekeseket kértünk fel, ők alakítják a mese szereplőit. A darab elsősorban magyar népdalokra épül, ezeket szerkesztettük olyan csokorba, amivel el lehet mesélni Benedek Elek történetét, a Pelikánmadarat. A szereplők tekintetében tehát a zenei tudás volt a legfontosabb szempont, de érdekes volt figyelni, ahogy a próbákon rátaláltak a „prózai" énjükre.

 – Hogy állt össze a társulat?

Dalol a Pelikánmadár Az előadást Záborszky Kálmán karmester álmodta meg Fotó: Balogh Róbert 

– A Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola ének tanszaka vett részt a válogatáson; november végén letettem eléjük a darabot, és elmagyaráztam a koncepciót. Gyakorlatilag mindenki részt akart venni a darabban, mert meglátták benne a fejlődési lehetőséget. Az előadásra való felkészülés olyan új feladatok elé állította őket, olyan élményekben volt részük, ami rengeteget számít egy előadó-művészi pályára készülő fiatalnak. Részben tehát pedagógiai szempontok is motiváltak minket. 

– A darab zenei része is pedagógiai célok érdekében született? 

– Ezt nem mondtuk ki így, de egy jól megírt zene mindenképpen tanít.

Fontos, hogy a kompozíció „érthető legyen" annak a közönségnek, akik előtt játszani fogják, de mégis mutasson olyan újszerűnek ható elemeket, amelyekre rá lehet csodálkozni.

A zeneszerző, Szalai András olyan kottát tett elénk, ami tökéletesen megteremti ezt az élményt: a zene a történetmesélés egyik eszközévé válik, megfesti a szereplők személyiségét, a konfliktusokat, a természeti elemek háborgását. 

– Milyen zenészek kerültek a zenekarba? 

– Ez egy kamarazenekar, de alapvetően a Zuglói Filharmónia tagjaiból állt össze. Egy mesejátékot nem lehet ennél nagyobb társulattal – például egy egész szimfonikus zenekarral – kísérni, mert ez a feladat mozgékonyságot, fürgeséget kíván. A szándékosan kis létszámú zenekarba beválogattunk olyan hangszereket is, amelyek sajátosan magyar ízt, nyelvezetet adnak a zenének; így került be például a tárogató és a cimbalom is. Ezek hagyományos magyar hangszerek, melyek tudat alatt mindenki fejében összecsengenek a nemzeti népdalokkal, népmesékkel. Ez által válik szerves egésszé az előadás.

(Magyar Hírlap - 2013. január 28.)