Képek az irodalmi gáláról:

A magyar költészet napját ünnepli a Magyar Művészeti Akadémia

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata és Színházművészeti Tagozata különleges programokkal köszönti a magyar költészet napját a köztestület székházában, a Pesti Vigadóban. Az akadémikusok művei az MMA TV Saját hangon című csatornáján rendszeresen publikálásra kerülnek: a költők, írók maguk olvassák fel verseiket.
Tavaszi irodalmi gála – Találkozás a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotóival
A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának Tavaszi irodalmi gálája 2016. április 8‑án pénteken 18 órakor kezdődik a Pesti Vigadó dísztermében. Az est során beszélgetések, vers- és prózaösszeállítások, Cseh Tamás – Bereményi Géza-dalok várják az érdeklődőket. Az ünnepi rendezvényen elhangzik Ágh István Öt virágének című versciklusa Kocsár Miklós akadémikus, Kossuth-díjas zeneszerző megzenésítésében, valamint Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerző, akadémikus József Attila Gyöngykoszorú című versciklusára írt dalai Halmai Katalin és Holics László előadásában.
A magyar költészet napján bemutatkozik az MMA Irodalmi Tagozatának támogatásával kiadott vers- és próza-antológiája, mely kötetekben az akadémikusok legfontosabb művei kapnak helyet. „A Szavak lélegzete című versantológia egyfajta közös névjegye is az Irodalmi Tagozat költőinek" – mondja a versantológiáról Mezey Katalin tagozatvezető. A kiadványokkal kapcsolatban irodalmi témájú beszélgetések is lesznek a Kossuth-díjjal frissen kitüntetett akadémikusokkal, Kiss Anna és Serfőző Simon költőkkel, valamint a kötetek szerkesztőivel, Erős Kinga esszéistával, az Orpheusz Kiadó vezetőjével és Oláh János költővel.
A gála alkalmával a legnevesebb kortárs magyar írók, költők műveiből készült versszínpadi összeállítások is elhangzanak, többek között Lázár Ervin, Hernádi Gyula, Czakó Gábor, Dobai Péter, Farkas Árpád, Jókai Anna, Király László, Kiss Anna művei. A Tavaszi irodalmi gálán közreműködik Kubik Anna és Rátóti Zoltán, Nyári Szilvia, Lux Ádám és Szélyes Imre színművészek, valamint az MMA rendes tagjai. Cseh Tamás – Bereményi Géza-dalai Joós Tamás és Hegyi Norbert előadásában csendülnek fel.
Műsorvezetők: Morvai Noémi és Bódi Mátyás.

A Magyar Művészeti Akadémia honlapjának aloldalaként működű MMA TV-n az akadémikusokról szóló riportok, kisfilmek, és más tartalmak mellett az Irodalmi Tagozat művészei is bemutatkoznak. A Saját hangon elnevezésű, MMA TV-n található csatornán – és a Magyar Művészeti Akadémia YouTube-gyűjtőoldalán – az Irodalmi Tagozat tagjai saját versüket olvassák fel, többek között Mezey Katalin, Serfőző Simon, Fekete Vince, Temesi Ferenc, Farkas Árpád, Vári Fábián László és Oláh János verseit lehet meghallgatni.


 

Világegész és töredék – József Attila töredékei Csontos János kiegészítésével 
A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megvalósuló Világegész és töredék című előadás a magyar költészet napján, április 11-én 19.00-kor kezdődik a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán.

Lehet-e teljes a töredékben maradt világ? Ez a kérdés izgatta Csontos Jánost, amikor a József Attila iránti hódolatból kiegészítette József Attila félbehagyott verseit. A ciklus 2005-re, a József Attila-centenáriumra készült el – a Kortárs folyóirat bő válogatással ünnepelte a kerek évfordulót. A teljes kompozíciót 2008-ban jelentette meg az Éghajlat Kiadó Száz év talány címmel, majd a szerző 2011-es Delelő című összegyűjtött kötetében újból napvilágot látott.
Ebből a különös, két szerzőtől származó, kétfelé mutató anyagból született az ötlet: két hangon megszólaltatni az immár szerves egészet az „… Ím, itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat" nézőpontjából. A két hang igazában négy, hiszen két muzsikus a szöveg horizontális síkjára merőlegesen, a vertikális világba kalauzolja a nézőt-hallgatót a maga egyéni szabad zenei eszközeivel, olyan világot is kimondva, amely a szavakon jóval túlmutat.

Erdélyi György színművész, aki pályája során hét különböző József Attila-előadást szerkesztett, úgy gondolta, hogy a teljes töredékből létrehozza a nyolcadikat is. Az előadást rajta kívül Császár Angela színművész, az MMA rendes tagja és két kiváló muzsikus: Grencsó István és Miklós Szilveszter segítenek kiteljesíteni. Mindezt annak reményében, hogy a hét fejezetből álló est során a töredékekből is kirajzolódhat a világ egésze.
 
Szerkesztő és rendező: Erdélyi György.
2016. április 7.