Pesti Vigadó
1051 Budapest, Vigadó tér 2.

Akadémiai székfoglalók a Vigadóban, 2018. március

Az MMA székházában, a Pesti Vigadóban folytatódnak akadémikusaink székfoglaló előadásai. Március 9-én pénteken két székfoglalóra is sor kerül: 11.00 órától Gaál József képzőművész előadását hallgathatják meg az érdeklődők Metaarchaizmus címmel. ► Meghívó 13.00 órától Callmeyer Ferenc Ybl Miklós-díjas és Prima díjas építőművész tart székfoglalót, melynek címe: Egy építésznek szerencsétlenség, ha túléli korát!Meghívó
Gaál József laudátora Szeifert Judit művészettörténész; a program levezető elnöke és az elnökség képviselője Stefanovits Péter Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, érdemes művész, az MMA Képzőművészeti Tagozatának vezetője lesz.
Callmeyer Ferenc laudátora Sáros László György Ybl Miklós-díjas építőművész, fotográfus, az MMA rendes tagja; a levezető elnök Turi Attila Ybl Miklós-djías építőművész, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője lesz. Az elnökséget Marosi Miklós Széchenyi-díjas, Ybl Miklós-díjas és Prima díjas építőművész, az MMA alelnöke képviseli majd.

Gaál József (Tahitótfalu, 1960. április 30.)
Magyar Képzőművészeti Főiskola Herman Lipót Alapítványának díja, XIII. Országos Grafikai Biennálé Kondor Béla Emlékérme, Derkovits-ösztöndíj,   Kassák emlékkiállítás, Salgótarján – Nógrád Megye Fődíja, Kassák-ösztöndíj,   XV. Országos Grafikai Biennále – Művelődési Minisztérium Fődíja, Barcsay Alapítvány díja, Munkácsy Mihály-díj, XVI. Országos Grafikai Biennálé nagydíja, Neufeld Anna Emlékdíj, VII. Országos Rajzbiennálén Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata díja, a Salgótarjáni Rajzbiennálé Csohány Kálmán-díja, Kurucz D. István Alapítvány díja, Magyar Illusztrátorok Társaságának díja, Palládium díj, Supka Magdolna-díj, Műút folyóirat Képzőművészeti nívódíja, Csongrád Megyei Önkormányzat díja – 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai plakett – 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat     
 
1986-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakán, művészeti rajz, szerkesztő- és ábrázoló geometria, valamint művészettörténet szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Mesterei Kocsis Imre, Raszler Károly és Rozanits Tibor voltak. A salgótarjáni és a makói művésztelepeken alkotott, főiskolás kora óta rendszeresen kiállítja műveit. 1993 óta oktat a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Expresszív, feszültséggel teli, mitikus atmoszférájú, nyers színekkel festett alkotásain többnyire groteszk, deformált, a testrészeket torzítóan hangsúlyozó keverék, de mindig antropomorf lényeket, emberállatokat, tárgyembereket ábrázol – emblematikus tömörséggel. Gaál József a festészet mellett grafikával, szobrászattal és írással is foglalkozik: szépirodalmi és művészetkritikai jellegű munkákat publikál. Egy korábbi interjúban így vall az őt foglalkoztató témacsoportokról: „(…) nyilvánvaló, hogy az általam megfogalmazott tradicionális festészetben Kazimir Malevics Fehér négyzet fehér alapon című képe olyan szimbolikus határ, amin túl már nincs kapcsolat, hiába született utána annyi konceptuális felfogásból fakadó analitikus kvázi-festmény. Mindezt ellenérzések nélkül jelzem az általam képviselt festészeti idea meghatározásaként. Az emberábrázolásnak ezernyi módja és árnyalata lehetséges, amelyek évszázadok alatt alakultak ki, s amelyek a különböző korszakokban, kontextusokban más-más tartalommal, értelmezéssel lehettek katalizátorok. Életemet végigkíséri az a belső kényszer általi vállalás, amely elsősorban az ember centrumba helyezését követi az őskonfliktus mitikus traumája után, ami kultúránk számára a kiűzetés. Most önmagunk száműzetését éljük meg újra és újra, de már mitikus keret nélkül."
 
Callmeyer Ferenc  (Miskolc, 1928. április 3.)
Ybl Miklós-díj, Prima díj, Az Év Lakóháza, Építészeti Nívódíj
1947 és 1951 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara, 1953-ban a Magyar Építészek Szövetsége Mesteriskola hallgatója volt. Mesterei Bardon Alfréd, id. Janáky István és Weichinger Károly voltak. A diploma megszerzése után a MEZŐTERV-nél mint tervezőépítész helyezkedett el, majd 1955 és 1963 között az Ipari Épülettervező Vállalatnál (IPARTERV) osztályvezetői munkakört töltött be. 1963-tól 1965-ig a londoni Sheppard Robson and Partversnél dolgozott építészként, 1965-től a Tervezésfejlesztési és Építészeti Technikai Intézet főosztályvezetője volt. 1951-től meghívott előadó és gyakorlatvezető volt az Építészmérnöki Karon, 1984-től az angol nyelvű tagozaton c. egyetemi tanár. 1994-től az Építészmérnöki Kar Habilitációs Bizottságának tagja, 1990-től a Callmeyer és Tsa. Építésziroda tulajdonosa és igazgatója. Számos építészeti és urbanisztikai cikke jelent meg szak- és ismeretterjesztő lapokban. Tanulmányokat írt a napenergia építészeti hasznosításáról, könyvei jelentek meg a korszerű iskolaépítésről. Szakmai elismerésként kétszer, 1956-ban és 1993-ban is megkapta az Ybl-díjat. Három alkalommal, 1978-ban, 1980-ban és 1989-ben is elnyerte az Építészeti Nívódíjat, 1984-ben az Amerikai Egyesült Államok kormánya részesítette ösztöndíjában. 1986-ban övé volt az év lakóháza. 1952 óta a Magyar Építészek Szövetsége alapító tagja, 1986-1990 között alelnöke, az Alkotó Tanács elnöke. 1983-tól az Amerikai Építészek Intézetének tiszteletbeli tagja, 1989-től az Európai Nemzeti Mérnökszövetségek Egyesülete (FEANI) "Eurodiploma" minősítőbizottság tagja. 1993-tól részt vett a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság munkájában is. A BMGE Építészmérnöki Karán 2001-ben aranyoklevelet kapott, az Egyetem Szenátusa 2011-ben gyémántdiploma adományozásával ismerte el értékes tevékenységét. Kárpát-hon - Egy építész politikai epizódszerepei  című esszéjében az alábbiak szerint definiálja többek között szülőföldjéhez fűződő viszonyát: „Nemrég együtt jártuk Révkomárom utcáit, tereit. Jólesően vettük észre, hogy itt ma a múlt kitörülhetetlenül van jelen, van Klapka tér és Jókai emlékmű. Bejártuk a legutóbbi városépítészeti eredményeket, a Selye János Egyetem udvarát, s az Európa Udvart. Tervezete Litomericzky Nándor magyar és Peter Varga szlovák építész! Átmentünk a Vatikánt szimbolizáló toronyépület kapuzatán melyet égy méteres szentkorona díszíti. Csakúgy, mint a pozsonyi dóm tornyát Mária Terézia óta aranyozott változatban. Tudjuk, Pozsonyban a június a koronázás hónapja, amikor István király koronájának replikájával eljátszzák a koronázási ceremóniát. A Szent Korona az övék is - ezer év óta. (…) Gondjaink itt a földrajzi egységben közösek, csak ezzel az összetartozás érzésével léphetünk át a Haza, a közös Haza újabb évezredébe."

A további székfoglaló előadások időpontjai
2018. 03. 20.
11.00: Kincses Károly (Művészetelméleti Tagozat)
 
2018. 04. 26.
13.00: Pécsi Györgyi (Művészetelméleti Tagozat)
14.00: Szörényi László (Irodalmi Tagozat)
 
2018. 05. 03.
13:00: Barta Zsolt Péter (Film- és Fotóművészeti Tagozat)
14:00: Radványi György (Építőművészeti Tagozat)
 
2018. 05. 16.
13:00: Szobolits Béla (Film- és Fotóművészeti Tagozat)
15:00: Lukács Sándor (Színházművészeti Tagozat)
 
2018. 05. 18.
10.00: Hámory Judit (Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat)
11:00: Baksai József (Képzőművészeti Tagozat)
12.00: Dobozy Borbála (Zeneművészeti Tagozat)
 
2018. 05. 25.
10.00: Berlász Melinda (Művészetelméleti Tagozat)
11.00: Kulinyi István (Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat)
12:00: Makkai Ádám (Irodalmi Tagozat)