Átadták Esztergomban a Szent István-díjat

Szent István-díjjal tüntették ki a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Szívtranszplantációs Munkacsoportját, az elismerést 2018. szeptember 15-én az esztergomi Vármúzeum lovagtermében adták át. A Szent István-díj átadása előtt az elismerést odaítélő alapítvány elnöke, Jankovics Marcell ismertette, hogy tavaly ünnepelték az első magyarországi szívátültetés 25. évfordulóját és azóta közel 500 ember kapott új szívet.
A 2018-ban tizenhatodik alkalommal átadott Szent István-díjat jelképező szobor Melocco Miklós az MMA rendes tagja a nemzet művésze alkotása; a királyt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli nemzete előtt. A díjazottakat minden évben közvélemény-kutatás és internetes szavazás után választja ki az alapítvány kuratóriuma.
A Szent István-emlékérmet Dolgos László, a 25 éve létrehozott Szív a Szívért Alapítvány vezetője vette át Süli Jánostól, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli minisztertől. A kitüntetéssel az alapítvány létrehozását, a szívátültetettek összefogását ismerték el.
Ehhez kapcsolódva Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy ősszel nemzeti konzultáción kérdezik meg a lakosságot, milyen családbarát intézkedéseket támogatnának, hogyan bővüljön a családtámogatások rendszere. Az eseményen mások mellett részt vett Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára is.
A Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője 2001-ben hozta létre az összmagyarság kulturális életének segítésére, a kulturális örökség védelmére. A díjjal elsőként Orbán Viktor miniszterelnököt tüntették ki, de birtokosai között van Nemeskürty IstvánMakovecz Imre, a Püski házaspár, Tőkés László és Kallós Zoltán is.