CD Hamvas Béla tiszteletére

Ma 50 éve halt meg, s tavaly 120 éve született Hamvas Béla posztumusz Kossuth-díjas író, filozófus, esztéta. Életműve előtt tiszteleg az a CD, amelyen a Magyar Művészeti Akadémia akadémikus színművészei keltik életre írásait, amelyek a létezés dilemmáira, jelenségeire és történéseire adnak könnyedebb vagy épp elgondolkodtató, filozofikus választ.
A modern magyar kultúra egyik legnagyobb gondolkodója és írója, Hamvas Béla 1897-ben született, s ebből az alkalomból az MMA Színházművészeti Tagozatának akadémikusai tavaly hangos antológiát készítettek a szerző műveiből vett szemelvények felhasználásával. A Hamvas 120 CD 2018. év elejére jelent meg. A válogatásban helyet kapott Hamvas Béla központi művének, a Scientia Sacrának két fontos passzusa, valamint más jellemző részletek A babérligetkönyvből, A bor filozófiájából, az Unicornisból, a Titkos jegyzőkönyvből és a Patmosz III.-ból. Olyan jól ismert színművészek ihletett felolvasásai kerültek rögzítésre, mint Kubik Anna – aki Az elhagyott kert című verset tolmácsolja –, Mécs Károly, Császár Angela, Lukács Sándor, Haumann Péter, Béres Ilona, Rátóti Zoltán, Cseke Péter, Pregitzer Fruzsina és Oberfrank Pál. A rendező Kőváry Katalin volt. Hamvas Béla jelentősége még ma sem evidencia. Pedig a CD-t hallgatva is nyilvánvaló, hogy Hamvas Béla munkássága nem egyszerűen irodalmi kuriózum, hanem alapvető szerepet játszik a magyar és az európai szellemi életben. Hamvas Béla a magyar kultúra horizontját mindenki másnál jobban kiszélesítette, és megnyitotta az egyetemes metafizikai hagyomány felé. Hamvas Béla minden fontos egzisztenciális kérdéssel a lehető legmélyebben foglalkozott, és egy olyan átfogó létszemléletet épített ki, amely nem elvont elméletekből áll, mint a kortárs európai filozófia nagy része, hanem valódi szellemi-spirituális segítséget nyújt az egyre súlyosbodó globális válság közepette.
A Hamvas 120 válogatásról az egyik ötletgazda, Rátóti Zoltán színművész, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának vezetője elmondta, hogy eddig 12 művet olvasott fel, de számára mindig nagy kihívás, öröm és egyben próbatétel, amikor Hamvas Béla gondolatait tolmácsolhatja, s most hangoskönyv formájában, hiszen minden színében szeretne megfelelni ennek a csodálatos gondolkodónak. Az akadémikus-színművész elmondta, hogy a CD-t a születési évforduló miatt előfutárnak szánták, grandiózus álma, hogy Hamvas Béla életművét franciára, angolra, németre lefordítsák, hiszen fontos lenne tudatni a világgal, hogy milyen csodálatos filozófusunk van. Német és szerb nyelvterületen már több fordításban is megjelent. Ez a most kiadott anyag színes és népszerűsítő kiadványnak készült, hiszen a legnépszerűbb és ismert írásaiból olvasnak fel, ami nem elsősorban a mélyfilozófiát illeti, hiszen ahhoz nagy odafigyelés és elmélyülés szükséges. Ezekkel a részletekkel a populárisabb arcát ismerhetjük meg Hamvasnak, amely kezdete lehet egyfajta kulturmissziónak.