fotó: Török Máté

IX. Székelyföldi Varga Sándor Verstábor

A Csíkcsomortánban kilencedik alkalommal megrendezett Székelyföldi Varga Sándor Verstábor jelmondata Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versének egy gondolata volt: „Ahol állok, ahol megyek, / Mindenütt csak feléd nézek". Július végén, augusztus elején több mint negyven, a Kárpát-medence különböző szegletéből érkezett fiatal mélyülhetett el a szülőföld, a bölcső jegyében rendezett irodalmi, zenei programkavalkádban. A rendezvény és életrehívói 2016-ban (az ötletgazda Varga Sándor publicista, szerkesztő ez év elején hunyt el) megkapták az MMA Elismerő Oklevelét – művészetoktatási területen, közösség kategóriában (Tamás Menyhért elnökségi tag javaslatára). A 2019-es verstábort pályázaton keresztül a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta.
A tábor állandó támogatója, Székesfehérvár önkormányzata mellett és az MMA-n kívül az Emmi, a Batthyány Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap, fővédnöke pedig Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. Kubik Anna Kossuth-díjas színművész, Ráckevei Anna és Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színművészek segítségével a fiatalok verseket tanulhattak és elemezhettek, Milus Marianna, a Magyar Televízió beszédtanára segítségével csiszolhatták beszédtechnikájukat, Lőrincz Beáta és Varga Zoltán, a Cédrus Táncegyüttes művészeti vezetőinek útmutatásával bensőséges kapcsolatba kerülhettek a népi kultúra táncos gyökereivel, belekóstolhattak a színpad varázsába. Emellett komoly lelki töltetet is kaptak, hiszen számtalan helyszínen megtapasztalhatták a székelyföldi népi kultúra és történelem semmihez sem hasonlítható szépségét.
Fejet hajthattak Nyerges-tető hősei előtt, lépdelhettek az ezeréves határon, jártak a Szent Anna-tónál, a Mohos-tőzeglápnál, a Nyerges-tetőn, a Rákóczi-várnál, az Őrháznál, a kontumáci kápolnánál. Részesülhettek a Misztrál együttes, a Magyar Örökség-díjas formáció repertoárja (a tábor szerves részévé vált a Misztrál zenekar, melynek tagjai ezt az időt együtt töltik a verstáborral) és Nacsinák Gergely gondolatainak sokszínűségében, hallhatták Balassi Bálint, Arany János, Dsida Jenő, Babits Mihály megzenésített verseit. Ebben a táborban évről évre képviselteti magát Kárpátalja, a Felvidék, a Délvidék, a Székelyföld és az anyaország, így itt nemcsak versekkel, hangképzéssel, tánccal, beszédtechnikával foglalkoztak, hanem a mentoroktól és egymástól is tanulva megismerhették társaik otthonait, körülményeit.
Ahol szárnyra kap a lélek (Fejér Megyei Hírlap - 2019.07.30.)
„Ez a szomszéd ország is titkolt zavarba hoz, / Váradra indulok, s megérkezem Oradeára", fogalmaz Ágh István, a Hitel főmunkatársa, a nemzet művésze Magyarok! Merre vagytok? című írásában.
Holott megannyi magyar él szerte Magyarország jelenlegi határain túl is: egy részük Csíkcsomortánban gyűlt most össze, hogy az idei Székelyföldi Varga Sándor Verstábor részeseiként a versekkel mutassák meg erejüket.
– A tábor július 26-án kezdődött és egészen augusztus 4-ig tart – határozta meg az időintervallumot Kubik Anna Kossuth-díjas színművész, „mentor", aki a tábor utáni napokat a Koronázási Ünnepi Játékok próbáinak szenteli majd.
– Az idei verstáborban a szülőföld a téma. A részt vevő fiatalokat arra kértük, hozzanak magukkal egy, a témába illeszkedő verset. A közös előadásra Ágh István Nagyváradról, a Partiumról szóló versét szemeltük ki – tudtuk meg a színművésztől, aki mintegy negyven gyermekkel és további mentorokkal közösen táborozik Csíkban. – Külön öröm, hogy ilyenkor a székesfehérvári gyermekek is velünk vannak. Ők bizonyított versmondók már. Az pedig, hogy van utánpótlás, részben a városvezetésnek is köszönhető, hiszen komolyan veszik a tehetséggondozást: a gyermekek felléphetnek, rendezvényeken foglalkoztatják őket, vagyis a fiatalokat megismerheti a város. Ráadásul egy ilyen, nem feltétlenül divatos műfaj életben tartásával – vallja Kubik Anna. Hozzátette: – Bámulatra méltó, ahogyan ezek a fiatalok dolgoznak, s hogy ebben a korban verseket keresnek, tanulnak. Az, hogy egy vers megérjen az emberben, hosszú folyamat, komoly munka eredménye.
A színművész elmondása szerint a táborozókat érkezésükkor régi ismerősként, kürtőskaláccsal, üdítővel fogadják a helyiek. Óriási élmény a hegyek látványa és az is, hogy mindenki magyarul beszél. – Katarzisban sincs hiány: akár a Nyergestetőre, akár az ezeréves határhoz érünk el, a fiatalok megérzik, hogy magyarok, hogy a lelkük nagy – fűzte hozzá Kubik Anna.
A Varga Sándor Székelyföldi Verstábor részére 2016-ban a Magyar Művészeti Akadémia Elismerő Oklevelet adományozott Közösség kategóriában, a Csíki Versünnep és Székelyföldi Verstábor hagyományteremtő létrehozása és a fiatal generációk „szellemi útbaigazításának" elismeréseként.