Vidák István – Nagy Mari: Vonulás (képünk illusztráció)

Keleti hatások mentén

Keleti hatások és motívumok a magyar művészetben címmel rendezett kétnapos konferenciát a Magyar Mű­vé­sze­ti Akadémia a Műcsarnokban. A konferencia szervezője a Művészetelméleti Tagozat, azon belül Sipos János akadémikus, aki hangsúlyozta, hogy javaslatára már az alakuló ülésén elhatározta a tagság egy „keleti" tárgyú konferencia megszervezését, hiszen a téma már csak a kidolgozatlansága és szerteágazósága miatt is kiemelt figyelmet érdemel. „A keleti hatások témaköre közvetlenül magában foglalja azt a kérdést is, hogy a keleti örökségünk és a további keleti hatások mivel gaz­da­gí­tották művészetünkben a minket a honfoglalás óta folyamatosan érő erős nyugati művészeti irányzatokat."
A magyar művészetet ért nyugati hatásokról számos kiváló munka született. Arról azonban sokkal kevesebbet tudunk, hogy milyen keleti (pontosabban nem nyugat-európai és nem amerikai) hatások érték és érik a magyar kulturális területeket. Az bizonyos, hogy koronként és művészeti áganként eltérő ez a hatás, másképpen jelentkezik az építőművészetben, a tervezőművészetben, az irodalomban, a képzőművészetben, a színházművészetben, a népművészetben, a film- és fotóművészetben vagy a népművészetben, de mindegyiken nyomot hagyott. Sturcz János egyetemi tanár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezetője is utalt rá előadásában, hogy a nyugat mintegy a férfit szimbolizálva a keletre nőként nézett. F. Orosz Sára keramikusművész a keleti aktív és a nyugati passzív szimbólumra hívta fel hallgatósága figyelmét, amely utal a napkelet – születés és a napnyugat – kimerülő energia jellegére is. Az alkotói lelkület különbözőségét pedig azzal a saját példával illusztrálta, mely egy munkájára utalt, amelyben a tökéletességre törekvő nyugati alkotó egy kemencében kifolyt mintát hibának, míg ugyanezt a keleti alkotó Isten ajándékának tekinti.
Keserü Katalin művészettörténész, az MMA rendes tagja bevezető előadásában hangsúlyozta, hogy az európai ember mély érdeklődést mutatott és mutat a mesés Kelet iránt, hiszen ez a képzeletet hozza mozgásba, a tudatalatti szimbolikáját tanulmányozza, és az emberi elme mélységeiről beszél.
Esetenként teljes művészeti ágakban is mindössze keleti vagy éppen keletieskedő motívumokat, felszínesebb benyomásokat látunk, máshol a keleti hatás hatalmas alkotófolyamatokhoz teremt erős alapzatot. Jelentős művészeink műveiben a keleti hatások beépültek a nyugati stílusokba, és megtermékenyítve azokat, világraszóló egyedi művek, művészetek létrejöttét segítették elő. Kiváltképp jellemző ez a zeneművészetünkben.
Ez a kétnapos konferencia a téma nagysága (kínai, japán, török hatások vizsgálata a különféle művészeti ágakban) miatt sem törekedhetett teljességre semmilyen szempontból sem, de a program összeállításakor a legtöbb művészeti ágból kiemelkedő művészeket és szakembereket igyekeztek szerepeltetni. A gondolatébresztőnek szánt előadásoknak a remények szerint folytatása is lesz, akár egyes tagozatokon belül, akár tagozatok között.
 
A konferenciát Vashegyi György, az MMA elnöke nyitotta meg, akinek bevezető szavaiból idézünk.

Miért lehet a Keleti hatások és motívumok a magyar művészetben egy magyar konferencia témája?
Nyugati perspektívából a keletet elsősorban Kelet-Ázsia (India, Kína, Japán) képviseli, a nyugatot pedig Nyugat-Európa és Amerika. Ma a nyugat dominanciája egyértelmű, de nem felejtkeznünk el a régi nagy keleti kultúráknak az európai kultúrára tett, és a mai napig érzékelhető hatásairól. Elgondolkozhatunk például azon is, hogy például a középkori arab gondolkodók nem pusztán átmentették az ókor tudományos és kulturális értékeit, hanem eredeti módon közelítettek ezekhez, kiegészítették, átdolgozták és bővítették azokat.
A magyar őstörténet esetén a kelet fogalma kissé más: honfoglaló őseink Európa legkeletibb részéről érkeztek a Kárpát-medencébe. Az érkezőket sajátos kettősség jellemezte a magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládhoz tartozik, népzenénk alapvető régi rétegei pedig törökségi eredetűek. Nem véletlen tehát, hogy ez a fajta keleti hatás máig jelen van a magyar kultúra egyes jelenségeiben, legerősebben a népművészetben, azon belül a népzenében, és talán a néplélek kettősségében is.
Kodály Zoltánt idézve: „Letörölhette az idő a magyarság arcáról a keleti vonásokat; lelke mélyén, ahol a zene forrása fakad, ott él még egy darab őskelet, s összeköti oly népekkel, kiknek nyelvét már rég nem érti, s kiktől egész lelki berendezése merőben különbözik. Csodálatos, hogy annyi idegen hatás, vérkeveredés után is legalább néhány száz dallamban szinte érintetlenül megmaradt a magyarság ősi zenei nyelve. Sőt, úgy látszik, megmarad továbbra is…"
Természetesen a letelepült magyarságot immár több mint ezer éve érik különböző nyugati hatások; ez idő alatt kultúránk, sőt genetikai/etnikai összetételünk is alapvetően átalakult. Mégis, az egyes keleti elemek a folytonos változás keretein belül is tovább éltek, és hatottak, sőt megtermékenyítették néhány művészünk művészetét. Népzenei örökségünket például Bartók Béla és Kodály Zoltán is beemelte magasabb művészetébe. Kodály Felszállott a páva – változatok magyar népdalra című 1937-es zenekari műve például egyenesen a török-mongol zenei világba repít minket, miközben hű marad az európai műzenei alapokhoz is.
Bartóknál is ott húzódok a kettősség a „népzene" és magas műzene, a népdalfeldolgozás és az „eredeti" kompozíció, sőt, még Kelet és Nyugat között. A francia impresszionizmus és a keleti folklór hatásának eredménye az a szintézis, melyben Bartók a keleti népzenét és a nyugati műzenei fejlődés vívmányait egy zenei világképbe egyesítette.
Természetesen keleti hatások nem csak török népek felől érkeztek, és nem csak a magyar népzenében vagy komolyzenében figyelhetők meg. Igaz, ezek a hatások sokszor inkább csak motívumok, mint szerves folyamatok.
A két nap során szó lesz japán, kínai, nepáli, iráni, szogd, arab, indiai és egyéb hatásokról is. Ezekkel elsősorban a festészettel, építészettel, grafikával, irodalommal és a színházművészettel és a komolyzenével kapcsolatos előadásokban fogunk megismerkedni.
Az áttekintő, összefoglaló előadásokon kívül művészek vallomásait, beszámolóit halljuk arról, hogy miképpen olvasztottak be keleti hatásokat vagy motívumokat nyugati alapú művészetükbe. Többen érintik azt a kapcsolódó érdekes témát is, hogy miként hatottak keleti művészetek egyes nyugati művészekre.

Sipos János népzenekutató, az MMA levelező tagja a konferencia szervezőjeként bevezető szavaiban hangsúlyozta, hogy a magyarokat kulturálisan több szál is köti Kelethez, hiszen Magyarország a nyugati civilizáció keleti határán terül el, és a magyarok minden kritikus helyzetben a Nyugatot választották.

Egyrészt tudjuk, hogy a Kelet nem mindig volt másodlagos. A kultúra központja keletről tolódott fokozatosan nyugatra: Mezopotámiából Egyiptom és Perzsia felé, onnan tovább a görögökhöz majd a rómaiakhoz 700 évig, akiktől a germánok közvetítésével 1000 éven át Nyugat-Európába került.
Mi, magyarok is csatlakoztunk az Európát jellemző folyamatos technikai és szellemi megújulás folyamataihoz. Sokszor megkésve, és szerényebb hatással, de elért hozzánk szinte minden nyugati művészeti áramlat a román és a gótikus stílustól a barokkon keresztül a legmodernebb jelenségekig.
Mégis, máig Kelet-Európa vagyunk, a nyugati civilizáció határterülete. Kulturálisan, politikailag és katonailag is ez volt a Nyugat határa, keletre és délre már a bizánci civilizáció területe kezdődött. Egyben jellemző, hogy a magyarok minden kritikus helyzetben a nyugatot választották. Nem véletlenül övezték fel királyainkat egykor olyan címekkel, mint a „kereszténység védője", Krisztus bajnoka" vagy a „keresztény hit katonája".
Azonban nemcsak a Nyugat keleti határa voltunk és vagyunk, hanem egy sajátos keleti múlttal bíró nép is.
Finnugor népből egy szinte minden tekintetben nomád török néppé váltunk, mely azután a honfoglalás után – egy rövidebb, Bizánc felé történő tájékozódás után – teljesen európaivá formálódott. Mindenesetre nem véletlen, hogy a több mint ezer esztendeje (1001) a maga alapította keresztény európai államában élő magyarság a nyelvében finnugor, alapvető népzenei rétegeiben pedig török örökséget hordoz. (Ez a kettősség azonban csak első ránézésre meglepő, valójában a nyelv, a zene és a genetika gyakran jár külön utakon.) Csodaszarvas legendánk is annak emlékét őrzi, hogy a magyar nép kialakulásában keleti népek sora, pl. onogur törökök, bolgár törökök, alánok is részt vettek.
A letelepedett magyarságot később is újabb és újabb szálak kötötték a Kelethez. Az Árpád-kori Magyarországon (900–1301) is folyamatosan és nagy számban csatlakoztak hozzánk keleti népek, böszörmények, kálizok, majd besenyők, kunok, jászok. Tudjuk, hogy a 19. század végéig a magyarokban élt az a hit, hogy ők Attila leszármazottjai.
Mégis, a mai Magyarországon sokan gyanakodva gondolnak a keletre, ez a fogalom erős politikai térbe került. Van, aki az Európát és a kereszténységet fenyegető nagyrészt muzulmán vallású migránsáradatot köti hozzá, mások a magyarság keleti örökségét hangsúlyozó nézetektől idegenkednek.
A politikai aspektusok azonban csak érintőlegesen tartoznak konferenciánk témakörébe, e két napon elsősorban a magyar művészet keleti kapcsolataival foglalkozunk. A magyar művészetet ért nyugati hatásokról ugyanis számos kiváló munka született. Arról azonban sokkal kevesebbet tudunk, hogy milyen keleti (pontosabban nem nyugat-európai és nem amerikai) hatások érték és érik a magyar kulturális területeket.
Az bizonyos, hogy koronként és művészeti áganként eltérő ez a hatás, másképpen jelentkezik az építőművészetben, a tervezőművészetben, az irodalomban, a képzőművészetben, a színházművészetben, a népművészetben, a film- és fotóművészetben vagy a népművészetben.
Esetenként teljes művészeti ágakban is mindössze keleti vagy éppen keletieskedő motívumokat, felszínesebb benyomásokat látunk, míg máshol a keleti hatás hatalmas alkotó-folyamatokhoz teremt erős alapzatot. Jelentős művészeink műveiben a keleti hatások beépültek a nyugati stílusokba, és megtermékenyítve azokat, világraszóló egyedi művek, művészetek létrejöttét segítették elő. Kiváltképp jellemző ez a zeneművészetünkben.
Végül, hallgassuk meg, hogy mit mond erről egyik legnagyobb géniuszunk, Bartók Béla: „Kodály és én a Kelet és a Nyugat szintézisét akartuk megteremteni. Úgy gondoltuk, hogy alkalmasak vagyunk a feladat elvégzésére, részint népünk származása, részint hazánk földrajzi helyzete folytán, amely egyben Kelet előretolt őrhelye és Nyugat védőbástyája."

 
A konferencia első napján az előadások a magyar politikai orientalizmusról éppúgy szóltak, mint az őstörténet és a régészet problémáiról és újabb eredményeiről.
Már az első szekcióban elkezdődtek a néprajzi előadások, a keleti díszítő elemekről majd a török–magyar folklór szövegek magyar párhuzamairól. A délutáni szekcióban folytatódtak a néprajzi előadások: terítékre került a nemezművészet, az eurázsiai füves puszta kőemberei és a magyar tánchagyomány.
Az első nap utolsó tudományos szekciója a magyar komolyzenét ért keleti hatásokkal foglalkozott. Itt szó esett a felszínesebb hatásokról; Bartók nem Kárpát-medencei gyűjtéseiről és azoknak a művészetére tett hatásáról, valamint Dubrovay László kortárs zenei elképzeléseiről.
A napot néhány jelentős művészi produkció zárta: Jankovics Marcell Ének a Csodaszarvasról filmjének egy részlete után egy kiváló népzenei koncert következett.
A konferencia második napján többnyire olyan művészeti ágakkal kapcsolatos előadásokat hallhattunk, melyeket a keleti hatások csak közvetve és kisebb mértékben vagy szinte sehogyan sem érintettek. Az előző naptól eltérően ezek a hatások kevésbé az őstörténetünk által is érintett törökségi népek felől, hanem inkább Japánból, Indiából, Perzsiából érkeztek.
Az első szekcióban a képzőművészet, festészet és a színház került sorra, 20. századi, illetve kortárs alkotók művein keresztül. Itt több előadónk is érintette a nyugati és a keleti művészetek kapcsolódási pontjait. A délutáni előadások pedig az építészetben, az iparművészetben és az irodalomban észlelt keleti hatásokról adtak esettanulmányokat.
A tudományos előadásokat Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, az MMA levelező tagja „A gazdálkodás, életmód. Néptörténetünk keleti párhuzamai" című előadása zárta, ezzel a nagy távolkeleti panoráma után visszatérve a kiindulási ponthoz, az ázsiai örökségünkhöz.
Végül népzenei előadók számoltak be az őket ért és feldolgozott keleti hatásokról.
A konferencia áttekintette a múltbeli hatásokat, és a jelen példák ismeretében rávilágított arra, hogy miként lehetséges a fősodor nyugati áramlatokat más hatások figyelembevételével egyedi színekkel színezni, sőt szerencsés esetben új, egyedi világra szóló darabokat alkotni.
A konferencia válogatott anyagából kiadvány jelenik meg, és 2019-ben tagozati együttműködéssel és még több művészi produkció bevonásával várható a folytatás.