Salgótarjáni Tavaszi Tárlat ▪ Fotó: MTI / Komka Péter

Képzőművészeti különdíjak

A hétvégétől két jelentős vidéki képzőművészeti tárlat is várja a látogatókat. Megnyílt a szegedi Nyári Tárlat, melyen a Magyar Művészeti Akadémia elismerését Kéri Mihály festőművész kapta meg. A szakmai zsűri tagja volt többek között Aknay János képzőművész, az MMA rendes tagja is. A kiállítás a Reök-palotában július 16-ig látogatható. A szegedi mellett Salgótarjánban is kiállítás nyílt hazai képzőművészeti alkotásokból, a 35. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat. Ezen a Magyar Művészeti Akadémia díját Gelencsér János festőművész kapta, amit Földi Péter festőművész, az MMA rendes tagja adott át. A tárlat a Dornyay Béla Múzeumban augusztus 24-ig látható.
A Szegedi Nyári Tárlatot első ízben 1962-ben rendezték meg, majd 1983 óta – a Táblaképfestészeti Biennáléval váltakozva – kétévente szervezik meg. A művészek az idei kortárs seregszemlére csaknem hétszáz – két évnél nem régebbi – alkotással pályáztak. Ezekből választotta ki Aknay János festő- és szobrászművész, Nagy Gábor festőművész, valamint Nátyi Róbert művészettörténész azokat a műveket, melyek szerepelnek a Reök-palota két szintjén a július 16-ig látható tárlaton.
Néhány éve vezették be azt a gyakorlatot, hogy a beadásos rendszer mellett a legnevesebb magyar képzőművészeket meghívják az országos seregszemlére. A jubileumi Nyári Tárlaton így mások mellett Aknay János, Balla Attila, Henn László András, Hérics Nándor, Jagicza Patrícia, Kovács Péter, Serényi H. Zsigmond, Kántor Ágnes, Nagy Gábor, Nádas Alexandra, Pinczehelyi Sándor, Váli Dezső és Vojnich Erzsébet munkáival is találkozhat a közönség.
 

Átadták a 35. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat díjait is. Salgótarján város nagydíját Tenk László festőművész, az MMA köztestületi tagja, míg a Magyar Művészeti Akadémia díját Gelencsér János festőművész kapta. Az idén 60 éves Dornyay Béla Múzeum díját Széri-Varga Géza szobrászművész vehette át.
Az 1971-től megrendezett tavaszi tárlat jogelődje az 1965-ben megnyílt első észak-magyarországi területi képzőművészeti kiállítás. A tavaszi tárlatnak az 1990-es évektől kétévente ad helyet a város, felváltva a rajzbiennáléval, illetve rajztriennáléval.
Az idén bemutatott anyag a kiírásának és a rendezvény hagyományainak megfelelően a festészet, az egyedi és sokszorosított grafika, továbbá a plasztika műfajait öleli fel. Hagyományosan látható a múzeumban a múlt évi tárlat nagydíjasának kamarakiállítása is, ezúttal Várhelyi Tímea festőművész munkáit mutatják be.