Vidnyánszky Attila és Udvaros Dorottya (fotó: MTI)

Készül az új évadra a Nemzeti

Tizenegy bemutatót, köztük négy nagyszínpadi premiert tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház, ahol rendezni fog Silviu Purcarete (Cseresznyéskert), Bozsik Yvette (Pogánytánc), Zsótér Sándor (A gömbfejűek és a csúcsfejűek), Csiszár Imre (Az ügynök halála), Kiss Csaba (Házasság Palermóban), Dér András (Szent szörnyetegek), Sardar Tagirovsky (Figaro házassága) és ifj. Vidnyánszky Attila (Woyzeck) is. Vidnyánszky Attila az Egri csillagokat, az Úri murit és a Bánk bánt viszi színre.  Vidnyánszky Attila  igazgató, akinek kinevezése a jövő évad végén jár le, a Nemzeti Színház sajtótájékoztatóján elmondta, hogy újra pályázni fog a színház vezetésére.
A bemutatók közül négy a nagyszínpadon, hét pedig a stúdiószínpadon kerül színre. 2017/2018-as szezonban a nagyszínpadon a Figaro házassága, az Úri muri, a Cseresznyéskert és az Egri csillagok című műveket láthatjuk. A Gobbi Hilda Színpadon a Bánk bán, Az ügynök halála, a Házasság Palermóban, a Szent szörnyetegek, a Pogánytánc, a Woyzeck és A gömbfejűek és a csúcsfejűek című darabot mutatják be.
    Az igazgató elmondta: négy előadásukat a János vitéz, a Csongor és Tünde, a Tóth Ilonka és A fehér felhő című darabot a diákok számára ingyen fogják játszani ősztől.
    A következő szezonban három darabot színpadra állító Vidnyánszky Attila elmondta: a jövő évad végének programját akkor hirdetik meg, ha decemberben lezajlik a színház vezetésére a pályáztatás. Hozzátette: terveik szerint Szász János, Viktor Rizsakov és ő maga is elkezd dolgozni egy-egy új előadáson a jövő szezon végén.
    A jövő évad első bemutatójaként Katona József Bánk bán című műve Vidnyánszky Attila rendezésében látható, aki negyedik alkalommal állítja színpadra a darabot. Ezúttal kis térben, a stúdiószínpadon mutatják be a darabot szeptember 21-én, a magyar dráma napján, Bánk bánként Mátray Lászlóval, Gertrudis szerepében Udvaros Dorottyával.
    Az ügynök halála című darabot Csiszár Imre rendezésében mutatják be a stúdiószínpadon októberben. Arthur Miller drámája a magyar színházi repertoár állandóan visszatérő darabja, a főszerepet a Nemzeti Színházban Blaskó Péter játssza.
    Sardar Tagirovsky rendezésében Pierre Beaumarchais Figaro házassága című művét a nagyszínpadon novemberben mutatják be. Szintén novemberben, Kiss Csaba rendezésében tűzik műsorra Carlo Goldoni ritkán játszott vígjátékát Házasság Palermóban címmel. A rendező elmondta: a stúdiószínpadon látható mű eredeti címe A régiséggyűjtő családja, Goldoni valósággal tobzódik abban, hogy az emberi karakter furcsaságait, túlzásait színpadra vigye. Az előadásban Blaskó Péter, Bánsági Ildikó, Tompos Kátya, Györgyi Anna, Bodrogi Gyula, Bakos-Kiss Gábor, Farkas Dénes szerepel.
    A nagyszínpadon Vidnyánszky Attila rendezésében Móricz Zsigmond Úri muri című művét decemberben láthatja először a közönség. Az igazgató elmondta: Debrecenben rendezte már a darabot, a mostani színrevitellel párhuzamosan tévéfilmet is forgatnak az Úri muriból. Ebből hagyományt szeretnénk teremteni fűzte hozzá.
    A stúdiószínpadon Dér András állítja színpadra Jean Cocteau Szent szörnyetegek című művét az év végén. A nagyszínpadon februárban Silviu Purcarete Csehov Cseresznyéskert című darabját viszi színre. Udvaros Dorottya elmondta: a művész korábbi rendezésében, az Ahogy tetszikben is szerepelt, és az, hogy most Csehovot rendez, külön öröm számára.
    Brian Friel Pogánytánc című darabját Bozsik Yvette állítja színpadra. Elmondta: a Bakos-Kiss Gábor által játszott szereplő visszaemlékezése a darab, amely a szerző gyerekkorát idézi meg. Öt csodálatos női szerep van a drámában, amelynek bemutatóját 2018 februárjában tartják a stúdiószínpadon.
    Gárdonyi Géza Egri csillagok című művét Vidnyánszky Attila rendezésében mutatják be 2018 márciusában. A regény színpadra alkalmazó Zalán Tibor író elképzelése szerint: az egész darabot a várban szeretné játszatni, az ostrom előtti idők emlékképként jelennek majd meg. A rendező hozzátette: a produkciót a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel együtt hozzák létre harmadik közös munkaként.
    A Gobbi Hilda Színpadon ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra Georg Büchner Woyzeck című művét 2018 áprilisában. Bertolt Brecht A gömbfejűek és a csúcsfejűek című műve Zsótér Sándor rendezésében látható, aki elmondta: a darab a Szeget szeggel című Shakespeare-mű parafrázisa, Udvaros Dorottya szereplésével mutatják be 2018 májusában.
    Az igazgató elmondta: hat fiatal színész szerződik az idén a társulathoz a Kaposvári Egyetemről és valószínűleg jövőre is ugyanennyien érkeznek majd. A társulat új tagja Ács Eszter, Katona Kinga, Barta Ágnes, Bordás Roland, Berettyán Nándor és Berettyán Sándor. Rubold Ödön, aki már eddig is több szerepet játszott a színházban, szintén a társulat tagja lesz.
    A jövő évadot ismertetve két befogadott előadásról is beszélt az igazgató: Földes László Hobótól a Csokonai-darabot játsszák, amelyet Szirtes Edina Mókussal készített, továbbá egy Arany-est befogadásáról tárgyalnak Kovács Ákossal.
    Vidnyánszky Attila a nemrég zárult IV. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM) visszatekintve ismertette, hogy a fesztivál nagyon fontos színházi eseménnyé vált négy év alatt, Európa-szerte ismerik a MITEM nevét. "Felhelyeztük a fesztivált az európai színházi fesztiválok térképére" mondta, hozzátéve: aki egyszer eljött, szívesen jön vissza, sorra kapják a jelentkezéseket a MITEM-re. Emlékeztetett: csaknem minden előadás teltházas volt.
   További hír, hogy átadták az új hajóállomást, melyen keresztül ezentúl a Duna felől is megközelíthető lesz a Müpa és a Nemzeti Színház.

A 2017/18-as évad bemutatóiról és a szereposztásról itt lehet tájékozódni.