A konferencia fontos megállapítása volt, hogy a műemléki szemlélet és a műemlékekhez való viszony változásának korát éljük, amikor például a helyi közösség – ahogy ez meg is történt a füzéri vár esetében – már részt kíván venni a folyamatban, beleszól abba, hogy milyen formában valósuljon meg egy-egy ilyen beruházás. A közösség akaratából, Füzér önkormányzatának hathatós közreműködésével megindult a kilencvenes évek közepén a rekonstrukció, amelynek célja hangsúlyozottan a vár eredeti állapotának visszaállítása volt.
A füzéri alsóvár munkálatairól irányítójuk, Skardelli György építész, az MMA rendes tagja számolt be, aki a teljes rekonstrukció híve. A romok konzerválása és egy bádogtető építése – az ez idáig gyakran alkalmazott megoldás – itt nem találkozott a közösség akaratával. Így aztán elmondása szerint megtapasztalhatták, milyen is lehetett a középkorban várat építeni, hiszen daru híján a 30-50 kilós köveket és a súlyos tölgyfagerendákat nem volt egyszerű eljuttatni a rendeltetési helyükre. A meglévő alapok kibontása után analógiák alapján készültek a tervek és maga az épület is. Az analógiáknak a felsővár esetében is komoly szerepük volt, mint azt Rudolf Mihály építésztől, az MMA rendes tagjától a résztvevők megtudhatták, aki az előkészületek során Freundsberg mellett Árva, Törcsvár, Zólyom és Végles várainak tanulmányozását említette. A teljes rekonstrukció Füzéren kiterjedt például a freskókra is, amelyekhez az említett osztrák vár mellett leginkább az Árvában megmaradt ornamentikát használták fel.
Ugyancsak teljes rekonstrukció előkészítése folyik a budai Várban, a Királyi Palota egyik legszebb, leggazdagabban díszített helyisége kapcsán is.

---

Skardelli György: Hol vár állott, most kőhalom…
Morális kérdések az építészetben és a műemlékvédelemben – Füzéri Alsóvár
Amikor a Kárpát-medence történelméről beszélünk, talán a leggyakrabban használt jelző a viharos. És valóban, hol a tatár, hol a török, hol a német, hol az orosz gondolta úgy, hogy átgázol ezen a régión, amely nem mellesleg, egy minden szomszédjától különböző nyelvű, nyakas nép hazája is. Volt is rombolás bőven, kevés volt az az időszak, amikor békében gyarapodhatott az ország. Szemben Európa számos országával itt a fegyverek csattogása, ropogása volt a gyakoribb zaj. Egyfajta végvár szerepet töltött be az ország, valódi várakkal, hős várvédők sorával, és ha egy-egy vár ki is állta az ellenség rohamait, hát akkor leromboltatta maga a szövetséges. Így aztán sok ép várunk nem maradt, és így járt Füzér vára is, amely festői szépsége mellett arról is híres, hogy bizonyos történelmi időszakban a Szent Koronát is itt őrizték. A romos állapotú Felsővár mellett az Alsóvár falmaradványai szinte észrevehetetlenül eltűntek a több évszázados, időjárás termelte hordalék alatt. Valószínűleg ott is maradtak volna örökre, ha egy eltökélt közösségi vezető nem gondol egy nagyot és nem akarja feltámasztani halotti porából az egykor büszke várat, segítségül hívva régészt, restaurátort, műemléki szakmérnököt és építészt a terve megvalósításához. És a terv egyáltalán nem volt kisszerű. Nemcsak a romokat akarta kiásatni, majd lefedni egy egyszerű, semmitmondó és egyáltalán nem oda való védőtetővel, bemutatva azt a látogatóknak, hogy aztán mindenki képzeljen oda, amit csak akar. Azt gondolta, ezzel csak megcsúfolná a dicső elődöket, nem merne a Perényiek szemébe nézni, és nem tudna a neki bizalmat szavazó közösség elébe állni, hogy neki most csak erre futotta a tehetségéből. Előkutatva írásos anyagokat, meglelve fontos sarokköveket, azokat összerakva és következtetve a részből az egészre, lelkes szakértők véleményét meghallgatva, forrásokért talpalva, hatóságokkal harcolva és szövetséget kötve az építésszel, a romokból felépíttette a várat. Megrendelő és építész között szerződés rendezi a kapcsolati viszonyt. Ebben az esetben a legelső találkozót követő kézfogás alapozott meg mindent, amely meghatározta a sok évig elhúzódó munkához való hozzáállást, mindkét oldalról. Biztosan vitatható, hogy szabad volt-e az általános szakmai vélekedéssel szemben – ami azért mára kezd finomodni – elfogadni egy ilyen szövetséget és szinte a semmiből várat építeni a XXI. század elején. De oda kell menni a helyszínre, meg kell állni a kőből rakott várfal előtt, át kell menni a felvonó hídon, belépve a várkapun végig kell menni a várfalon, körbe kell járni a várudvaron, majd visszanézni a kaputoronyból és akkor mindenki meghozhatja magában az ítéletet.

Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA levelező tagja: Műemlék: dokumentum vagy kulturális örökség?
Előadásomban a Füzéri felsővár viták kereszttüzében álló rekonstrukciója kapcsán gondolom át a kulturális örökség fogalmának építészeti-műemléki vonatkozásait. A „műemlék" akkor válik „kulturális örökség"-gé, amikor egy közösség magáénak kezdi tekinteni és élni kíván vele és benne azért, hogy átadhassa utódainak, további használatra. Magyar és külföldi példákkal szemléltetem, hogyan változik az ortodox modernista műemléki szemlélet, amely megőrzendő dokumentumnak tekintette a műemléket, és alakul át a múlthoz kapcsolódást lehetővé tevő lehetőséggé. Választ keresek a kérdésre: van-e közük a helyi közösségeknek, például az önkormányzatoknak a területükön található, sajátnak tekintett műemlékhez, s lehet-e ezáltal közük saját múltjukhoz? Nem éppen a folytonosság, a további használat lehetővé tétele jelenti-e a természetes folyamatok elfogadását, szemben az elmúlás abszolutizálásával?