Fekete György

Egyházművészet ma

Lélek – vallás – művészet

Lélek – vallás – művészet
címmel rendezett kétnapos, keresztény egyházművészeti konferenciát a Pesti Vigadóban az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) 2017. szeptember 25–26-án. A konferencia elsősorban arra kereste a választ, hogy milyen befolyása-hatása van az ember lelki jóérzésére azoknak a művészeti alkotásoknak, amelyek vallásos közegben érvényesülnek.
Igazán tartalmas, mértékadó, figyelemfelkeltő és hiánypótló konferencián vehetett rész azt, aki elfogadta az MMA MMKI meghívását és ellátogatott a keresztény egyházművészeti konferenciára, ahol mind szakmailag gyarapodhatott, mind emberileg gazdagodhatott a témát intenciózusan feldolgozó szakemberek előadása által.
Abban ugyanis minden művészeti ág képviselője egyetértett, hogy a modern kor emberének legnagyobb vesztesége, hogy elfordította tekintetét a Legfeljebbvalótól, és elvesztette valódi, belső, őszinte kapcsolódási igényét társához, közösségéhez. Az előadók pedig saját személyes életpéldájukkal, illetve az általuk bemutatott témákon keresztül hívták fel hallgatóságuk figyelmét, hogy a testi-lelki-művészi-emberi jóllét és harmónia egyetlen útja az igazodás a teremtett Mértékhez. Ha Nagy Gáspár költő, az MMA posztumusz tiszteleti tagja szavait idéznénk, „a remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!" Mintha erre a meg nem nevezett gondolatra alapozott volna az MMA elnöke, prof. em. Fekete György belsőépítész is, aki bevezető gondolataiban az első „épített egyházi" hajlékot idézte, a betlehemi jászolt. Nem véletlen ugyanis, hogy az Úr szeretett gyermekének a pajtából készült szent jászolt választotta első isteni hajléknak. Kiemelte, hogy a templom nemcsak hitbéli, hanem kulturális helyszín is kell legyen a modern ember számára, ahol természetesen minden ott lévő eseménynek (koncert, előadás) az Isten nevében kell történnie. Fontos, hogy a pap és a hívek beszélgethessenek az őket érdeklő fontos dolgokról, ezért a templomépítésznek a modern igényekre is reflektálnia kell, vagyis a dialógus, az együttlét színterének megalkotáshoz új építészeti stílusra van szükség. Hitünk megerősítéséhez pedig növelni a templomok számát, és hétköznap is nyitva tartani kapuit. Fekete György a „Teremtésben részt vevő" alkotóművészek felelősségéről szólva hozzátette, hogy az örökkévalóság miatt létezik egy Küldő, aki tehetséggel áldja és küldi a Művészeket, és ha van Küldő, akkor a művésznek el kell majd számolnia azzal, amire született, vagyis a Jó, a Szép és Igaz közvetítésére. Windhager Ákos, az MMA MMKI tudományos munkatársa zenei illusztrálások segítségével Szokolay Sándor protestáns hitvallásának bemutatásával elemezte a zene szekuláris és szakrális jelentőségét. Igen összeszedett és lényeglátó előadásában párhuzamot vont a katolikus Kodály Zoltán és az evangélikus Szokolay Sándor, az MMA néhai tagja zenei öröksége között, amelyben a hit és hazaszeretet nem direkt és tolakodó módon jelenik meg, ugyanakkor hatásuk letagadhatatlan, hiszen mindketten szakrális és egyben nemzeti szerzők. Kiemelte, hogy Szokolay Sándor vívódó protestáns bariton hőseinek alapjául saját érzékeny, alázatos szenvedésre való lelke szolgált, ennek manifesztálódásai kantátái, melyek csúcspontja az Ágostai Hitvallás című kantátája.  Petrás Mária  keramikus- és énekes előadóművész, az MMA rendes tagja úgy vélte, a 21. századi ember ki van éhezve és szomjazva Istenre, ami nem is véletlen, hisz a szakrális művészet – vagyis a lélek igénye, hogy keresse a kapcsolatot a teremtőjével­ – egyidős az emberiséggel. A csángó magyar ember a mindennapi hitgyakorlásban, imádságban, a reggeli hálaadásban és a szentek kérésében megtalálta a keresett utat, ahol kérés, baj, hálaadás esetén eszközül hívja a böjtöt, az éneket, a táncot, valamint azt a szemléletet, hogy megérezze az ember Istent és a szeretetet minden apró dologban; az emberi létezését az erkölcs alapjaira helyezve. Iancu Laura költő, író, az MMA rendes tagja előadásában az anyanyelvet hívta segítségül az Istennel való kapcsolódás bemutatásához. Népköltészeti gyűjtésből, az etnolingvisztika segítségével jelezte, hogy a képi szóalkotás, a létmondatok kimondása mennyire segítette a régi kor emberét kifejeznie magát, valamint, hogy az egyházi retorika számára is fontos felismerés lehet, hogy szavakban rögzíthetjük a gondolatainkat, de nem strukturálhatjuk az érzelmeinket, vagyis fontos, hogy a hívek ne csak érezzék, hanem értsék, értelmezhessék is a vallásos tanokat.
Vukoszávlyev Zorán, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének egyetemi docense azt a Fekete György által bevezetett felvetést gondolta tovább, hogy vajon a mai kor emberének a templom terében a díszítésre vagy a dísztelenségre van-e nagyobb szüksége. A csend érzelmekkel telített modern templomterei lehetőséget adnak vagy elvesznek a szakralitás megéléséhez – vetette fel. Számos példát hozott erre, kiemelve, hogy a modern építészet legfontosabb építőeleme a fény, amely építőanyagként kezelve szimbolikusan materiálissá teszi az immateriálist. A modern építész valós kérdése, hogy kell-e az emocionális többlet a szakrális tér kialakításában, vagy a ridegség, puritán dísztelenség ad erőt a benne tartózkodónak? A templomtér, a megszentelt tér építészete akkor jó, ha kapcsolatot és megfelelő helyet biztosít az Istennel való találkozásra.
Jankovics Marcell, a MMA alelnöke, filmrendező, művelődéstörténész, illusztrátor előadásában az olasz művészetből kiindulva, a trecentótól mutatta be, hogy a képi művészet miként teszi tárgyává a hitet, gondoljunk csak a Madonna ábrázolásokra, freskókra, oltárképekre, életfákra. Az előadásban arra is magyarázatot kaphatott a hallgatóság, hogy miként dolgozik a gyorsuló idő a vallásos művészet ellen, amely az örökkévalósággal foglalkozik, illetve, hogy az egyéniség tükröződhet-e az egyházi művészetben. Előadása végén a glória, vagyis dicsfény ábrázolás-történetében kiemelte, hogy a művészet eljutott az éteri, finom sugaras háttértől a villogó neonfényű glóriáig, amelyet egy személyes tapasztalat ihletése nyomán Az ember tragédiája című filmjében be is emelt erős kontrasztként bemutatva. A konferencia első napját a gyógyító hang erejét felismerő és a zene nyugtató hatását örömmel hirdető Lovász Irén előadása zárta. A Károli Gáspár Református Egyetem docense, énekes előadóművész a csend és hang kapcsolatáról szólva elmondta, vallja, hogy a jó zene a csend meghosszabbítása, amelyre a léleknek óriási szerepe van, hiszen kimutatható a vallási kötődés és a lelki egészség szoros egybefonódása. Felhívta hallgatósága figyelmét, hogy az emberi hang gyógyít, az imák-énekek nemcsak Isten fülének kedvesek, de embertársainkhoz – kiváltképp a gyermekekhez – is megerősítik kötődésünket. A hang az ember életének első (felsíró csecsemő) és utolsó (haldokló sóhaja, utolsó szava) jele a világban. Az ima a szöveg kimondásával a cselekvés megteremtése, hiszen a kiejtett hangnak is van teremtő ereje. Erre Fehér Anna balladáját hozta példának, ahol a mindenétől megfosztott asszonynak már csak egyetlen fegyvere marad, a kimondott szó. Hangsúlyozta, hogy a hangnak nagy szerepe van a kommunikációban és a terápiában, erre mintegy igazolásként szolgált egy másnapi előadó is, Túry Ferenc magatartáskutató, a SOTE egyetemi tanárának kutatásokkal is alátámasztott előadása, mely a zene életminőség-javító hatását bizonyította. A zene ugyanis érzelmi mobilizációra képes, így a zeneterápia éppúgy oldja a feszültséget, javítja a kedélyállapotot, mint ahogy segít a dadogás, és más beszéddel kapcsolatos problémák javításában, hiszen a kozmikus ént ébreszti fel. Az egyházművészeti konferencia második napjának első előadója Füzes Ádám, az Esztergom-Budapesti Főegyházművészeti Bizottságának elnöke felvetette azt a kérdést, hogy vajon az egyházi megrendelő szempontjából melyik fontosabb, hogy a felkért egyházművészeti alkotó mestere legyen a szakmájának, vagy Istentől átitatott legyen. Ahogy rámutatott, természetesen a kettő ötvözete az üdvözlendő. Továbbá arra is választ keresett, hogy mitől szakrális egy művészeti ábrázolás. A bibliai témájú zenemű szent zenének tekinthető-e? A válasz pedig: a liturgia miatt lesz szent a művészet, a biblikus témát ábrázoló mű vallásos művészet. Hámori Katalin művészettörténész, az MMA MMKI tudományos munkatársa Hild József szakrális építészetéről tartott előadásában rávilágított, hogy az egyházi megrendeléseket alázattal teljesítő Hild arányérzéke tette kiemelkedő és különös hangulatú európai várossá Budapestet. Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA levelező tagja a kortárs építészet és templomépítészet kapcsán elmondta, hogy a ma építésze minimalista stílusban igyekszik megalkotni a leginkább ökumenikus, spirituális, csend és közösség tereit. Szent Ágoston egyházatya egy templomszentelés ünnepén elmondta, hogy az imádság háza, Isten háza mi magunk vagyunk, e világban épülünk, hogy megszenteljenek bennünket. Ehhez a gondolathoz visszanyúlva inkább eucharisztikus térnek nevezhetjük, mint templomnak a vallásgyakorlás mai helyeit; és nem a helyszín, hanem a teret használó hívő által valósul meg az építészet, ugyanis a liturgia/szertartás tölti meg az üres befogadó teret. Ez is reflektál a puritán, illetve túldíszített templomok kérdésére. A mai kor embere már alig érti meg a jelképeket, pedig ezek útjelzők –a szakralitás minden emberé, hiszen mélységünkben egységesek vagyunk. A régi ember vertikális világképe átalakult a ma emberében horizontálissá.
F. Orosz Sára keramikusművész, a Szent István Egyetem adjunktusa rámutatott, hogy fontos, hogy a mai liberális közegben is elmélyült, elkötelezett alkotók tudjanak dolgozni, hiszen a világ egyetlen teremtő oka: Isten. A kerámiák után a textilben rejtőző lélekről Landgráf Katalin, az MMA rendes tagja, textilművész, tanár beszélt, bemutatva, hogy a textilek hogyan hordoznak a különféle korokon át jelképeket, és hogyan válnak maguk is jelképpé. A liturgia tárgyai között ugyanis számos textilt ismerhetünk, gondoljunk csak a miseruhára, az oltárterítőre vagy az ostyaabroszra. A templomi kárpitok feladata is a szimbólumok hordozása, a népművészet pedig a Madonna-szobrok öltöztetésekor is él a textilekkel. Az élet nagy fordulóihoz is kapcsolódnak textilek, ilyen pl. a menyasszonyi ruha. Ezeknek a hétköznapi rítusoknak a gondolatmenetét mintegy folytatva, Fehér Anikó, a konferencia szakmai felelőse, a MMA MMKI tudományos munkatársa az imádkozási szokásokról, azok lélekemelő hatásairól számolt be kutatásai alapján. Az imádkozó ember mindennapjai Istennel telnek, erre mintegy válaszul szolgálhat Mohay Tamás, az MTA Néprajzi Intézetének egyetemi tanára, néprajzkutató felvetése, hogy hogyan tölthetjük meg élő hittel a hagyományokat, hogyan alakíthatjuk az ember állandósult istenigényét modern formába, vagyis mi módon segíthet a művész túllátni azon, ami körülvesz bennünket, hogyan irányíthatja Isten felé a saját művészi tekintetét, egyúttal befogadójának látását hogy vezetheti a tisztító forráshoz. A válasz kézenfekvő, bár cseppet sem egyszerű, töltsünk meg mindent lélekkel! A teremtés megtapasztalása, amely egyfajta titok és egyben önmagukon túlra mutat, és annak művészi ábrázolása nem nélkülözheti a katarzisra törekvést. A liturgia szövege: „Emeljük fel szívünket!" „Felemeltük az Úrhoz." – így nyerhet valódi értelmet és tapasztalást. Valóban, a táncoló ember is felemelkedik, nemcsak szívében és értelmében, de spiccre forduló lábával és testével is. Csókási Anna nővér, táncmeditációs lelkigyakorlat-vezető előadása kezdetén Szent Ágoston vidámnak ható szavaival mutatott arra, hogy a tánc valójában egy imafajta: „Ó ember, tanulj meg táncolni, különben a mennybéli angyalok mit is kezdhetnének veled." A körtánc egyfajta belépés lehet az isteni körforgásba, a kozmosz mintájára. A tánc éppúgy gyógyítja a testet-lelket, mint az ének, a zene, hiszen Isten jelenlétében teljes valónkkal tudunk jelen lenni úgy, hogy közben önmagunkhoz és a társainkhoz is kapcsolódunk.
A konferencia zárszavában dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára összegzésként elmondta, hogy ez a konferencia a címben elsőként megjelölt lélek működése miatt jöhetett létre. A főtitkár köszönetet mondott a két nap előadóinak, hogy egymásra is reflektálva, összművészeti szempontból vizsgálták az ember transzcendencia iránti igényét. Igazolódott, hogy a művészet és az emberi lélek irányultsága az évezredek és irányzatok alatt sem változott, mindig a nagy Irányítót, a Fényt, a nagy Alkotót, az Úristent keresi, és erejéből merít. A Biblia parancsát, miszerint az ember uralma alá hajtja a földet, értelmezzük helyesen: a művésznek, a gondolkodónak felelőssége az örökkévalóság felé fordulás és annak megjelenítése. Makovecz Imre szavaival a művész célja: „összekötni az eget a földdel…"