Haris László

Magyar Képek Kolozsváron

Augusztus 15-én, a Kolozsvári Magyar Napok keretében nyílt meg a Magyar Művészeti Akadémia fotóművészeti kiállítása Magyar Képek címmel. Az MMA immár hagyományosan vesz részt az egész Erdélyt megmozgató rendezvénysorozaton, hiszen 2015-ben Makovecz-kiállítást, míg tavaly képzőművészeti tárlatot mutattunk be a kolozsvári közönségnek. A Kézműves Sörök Udvarának is otthont adó Szentegyház utca 4. szám alatti kiállítóteremben berendezett fotókiállítás közel harminc művész közreműködésével különleges kapcsolatokat mutat be.
A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti tagozata 2017 tavaszán rendezett nagysikerű kiállítást székházában, a Pesti Vigadóban Kép/Társak címmel. Tizennégy akadémikus hívott meg egy-egy olyan nem akadémikus fotóművészt, akinek a munkásságát nagyra értékeli, és kiállítótársként fontosnak tartja jelenlétét. A kezdeményezés szimbolikus jelentőségűnek is szánt: a teljes művészeti közélet egymásrautaltságának és kölcsönös elfogadásának példáját kívánta felmutatni. Kolozsvárra ennek a kiállításnak az anyagából készült válogatás, Haris László kurátori közreműködésével, aki maga is kiállító.
A megnyitón Répás Zsuzsanna főosztályvezető a Magyar Művészeti Akadémiának a határon túli, erdélyi elkötelezettségéről beszélt, a kiállítást Haris László nyitotta meg, majd tartott tárlatvezetést.

A Kolozsvári Magyar Napokat 2017. augusztus 13. és 20. között tartják a kincses városban – számos kulturális programmal és érdekes kiállítással. A Bánffy-palotában található Szépművészeti Múzeumban például hat tárlatot is berendeznek. A Gy. Szabó Béla grafikus, fametsző már megnyílt gyűjteménye mellett a reformáció 500. évfordulója alkalmából megtekinthető lesz a Szalay Lajos Bibliája című válogatás a grafikus szakrális témájú munkáiból.
A 8. Kolozsvári Magyar Napok egyik nagy érdeklődésre számot tartó kiállítása a sétatéri Kaszinóban látható. A 150 éve született Róth Miksa már életében a 20. század legismertebb és legelismertebb magyar iparművésze volt. Igazi nemzetközi „sztár", aki sorra nyerte a világkiállítások üvegfestészeti díjait. Egyedülálló alkotásai díszítik többek között a holland királynő palotáját Hágában, Oslo legnagyobb templomát, Mexico Cityben a Teatro Nacionalt, és elkészítette a város egyik büszkeségének, a „kristályfüggönynek" a tervét és modelljét is, amit Tiffany cége kivitelezett. A tárlat felnagyított fotók, eredeti vázlatok, korabeli és újabb fényképek segítségével nyújt átfogó képet Róth Miksa sokszínű és sokrétű munkásságáról, életpályájának főbb szakaszai és főművei ismertetésével. Kolozsváron fellelhető munkáiról először tekinthetőek meg fotók. A Róth Miksa – Megszínesített napfény című kiállítást, mely korábban már számos helyen a világban bemutatkozott, a Balassi Intézet és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködése hozta létre.





Sipos László: Arcok - álarcok
 
Üvegkoronás királynővel, reneszánsz Madonnával, halas-madaras koronás Krisztussal, bajuszos múzsával, behúzottcipzár-szájú sárgabohóccal, papírcsákós tábornokkal találkozhatnak az érdeklődők Sipos László grafikus, festőművész, az MMA rendes tagja Arcok – álarcok című tárlatán. A képzőművész kiállítását pénteken, a Barabás Miklós Céh galériájában nyitották meg, a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az alkotásokat Németh Júlia műkritikus méltatta, az est házigazdája Kolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke volt. A megnyitóról szóló tudósítás megtekinthető itt.
2017. augusztus 18.  |  haris lászló szalay lajos fotóművészet sipos lászló