Generációk – Apa és fia
2018. október 30. – 2019. január 13.
Vigadó Galéria (Pesti Vigadó, földszint)


Nemzedékek

Guti József és Guti József Soma festőművészek kiállítása a Vigadó Galériában

Persze kétséges, hogy a művészet területén megnyilatkozó tehetség genetikusan továbbszármazhatna, ám az bizonyosnak tűnik, hogy a képzőművészet iránti affinitás, egyfajta érzékenység nyomán megjelenő készség, az előd mintaképzése mindenképpen döntő befolyásoló tényező lehet. Hogy Guti József Soma éppen azt a hivatást választotta, mint édesapja, id. Guti József festőművész és grafikus, abban minden bizonnyal döntő szerepet játszott az édesapa példája, aki egyébiránt részint mestere is volt. Generációk – Apa és fia címmel a mintegy évtizede elhunyt id. Guti József és fia, Guti József Soma festőművészek kiállítása: a rokoni szálakon túl nemzedékek találkozása.
A magyar és az egyetemes képzőművészetben is gyakran látni példáját annak, hogy az apák mintegy determinálják az utódok pályaválasztását, képzőművészeti irányultságát. Régebben ezt természetesnek tekintették, gyakran alig volt megkülönböztethető a fiú alkotása attól, amit az apa végbevitt, noha finom elmozdulások azért mindig mutatkoztak. Néha csak a képi tematika hagyományozódott át, ám azon belül egészen mást csinált a fiú, mint az apa. Természetesen a legtisztább helyzet az, amikor az utód respektálja elődje képi megnyilatkozását, ám maga más utat választ alkotói szándékai megvalósítására, még ha a műfaji azonosságot fenn is tartja. Hiszen eltérő korok más élményeket, más kifejezési késztetéseket hordoznak és hívnak elő.
Id. Guti József munkáit – az egyetlen, kisebb méretű posztimpresszionista Önarckép-en túl – a konstruktivista és a szürrealista jegyek sajátos együttélése jellemzi. Előbbi képépítési mód átütőbb, dominanciája nyilvánvalóbb. Ám nagyobb méretű munkái, mint például a Kultikus tánc vagy a Piros lovak futurisztikus képzeteket is keltenek, ahogy az időbe tagozódó egyes mozgásfázisok egymásba kapcsolódnak, mintegy láncolatát alkotva meg a figurák formálódásának. A szintén nagyobb méretű Tárlatlátogatók című alkotás esetében viszont éppen az okoz meglepetést, hogy a konstruktív téri közegben a hangsúlyosan jelzett arcok és szemek egészen konkrét formában jelzettek, mint képi hangsúlyok. A Pihenő táncos és a Pihenő artisták hasonló gondolat köré szervezett képek: a hivatásának élő ember példái. Előbbi ugyan ül, pihen, gondolataiban mégis mozdulatait gyakorolja; az utóbbi képen ez tárgyiasul is, hiszen a nőalak kezén és lábán labdák pörögnek. Ugyanazon téma gyakran különböző változatokban is megjelenik, noha ez többnyire csak léptékbeli eltéréssel jár, mint a Piros lovak vagy a Szardíniai tánc esetében: ugyanazt a képet együtt látjuk kisebb és nagyobb kivitelezésben.
Hogy szinte észrevétlenül érkezünk egyik kiállító munkáitól a másikéhoz, ez a téri sajátosságon, a kiállított anyag prezentálásán túl azt is jelzi, hogy a fiú, Guti József Soma művészetét erős szálak kötik édesapjáéhoz. A Reggeliző asztal és a Tárgyak az asztalon című alkotások ennek közvetlen példái, mintegy átvezető munkák egyik alkotótól a másikhoz, s részben a Szardíniai part és a Szardíniai emlék című munkák is, noha ezek inkább Dalí hatást hordoznak. Egyébként meg: a kiállításon szép számmal jelennek meg olyan munkák, amelyek Guti József Soma sajátvilágaként értelmezhetők. Az egyéni leleményen alapuló, arany felületekkel megjelenő domborművek és dobozművek, a gondosan formált objektek azt jelzik, hogy alkotójuk, a fiú letért-levált az édesapja által követett útról. Olyannyira, hogy bizonyos alkotások nagyon is saját korához szólón, a progresszió jegyében fogalmazódnak meg, noha egyetemes művészeti minták hatása itt-ott észlelhető. Például a Hommage á Duchamp című alkotás vállaltan és közvetlenül kapcsolódik az emlékezésbe fogott életművéhez, ám a gesztus újszerű. Soma elemeire bontja, egyben dekonstruálja, szervetlen egységbe állítja a kerékpár néhány alkatrészét, ugyanakkor képdobozba komponálja őket. Új képi egységet hoz létre, amelyben a részek elvileg szabadon konfigurálhatók, így műve az emlékezésen túl a teremtő fantázia emlékműve is. Hasonló rugóra jár a Hommage à Thonet című mű, ám itt az előbb említettek sokkal nyilvánvalóbbak.
A stílusbeli különbségre figyelemmel a két alkotó munkái optimálisan különülnek el. Az első tekintet számára észlelhető, az előtérben álló kiállítási síkok Guti József alkotásait hordozzák, míg a fiú, aki már maga is túl 70. életévén – kellő alázattal és szerénységgel húzódik kissé hátrébb, talán éppen így is tisztelegve atyja emléke, művészeti világa előtt.

Korszakok és válaszok… Meglepő, hogy viszonylag kevesen élnek a családi örökség és a kiérlelt tudás előnyeivel. Ilyen a Cranach festőcsalád, vagy idősebb és ifjabb Brueghel. A félmúlt és a kortárs magyar festészet két eredeti, karakteres alkotója apa és fia, az 1914-ben született id. Guti József, illetve Guti J. Soma. Előbbi gazdag életművének egy része a háború végén lebombázott műtermében megsemmisült, más alkotásai nyugati gyűjtők birtokában vannak, de jó párat, fia, Soma őrzi. Életművüket összehasonlítva mindkettő korszakokra osztható: az apáé a plain art-tól a portrékig a rajzosságig és a konstruktivizmusig terjed, fiáé az átértelmezett szürrealizmustól a tárgyformáló objektekig és „aranykorszakában" a nemesfém kifinomult alkalmazásáig.
A két Guti októberi tárlata a Vigadó Galériában olyan lesz, mint egy időutazás. Visszanézünk, rápillantunk a jelenre és megállapítjuk: az idő múlik, de nem múlik el. Sem egy nemzet, sem egy művészcsalád hagyománya. Végül újfent megállapítjuk: a munkát érdemes folytatni.

Wodianer-Nemessuri Zoltán
író-drámaíró

2018. december 30.  |  kiállítás vigadó galéria generációk - apa és fia