Példa lehetne a mai világban

Interjú Kassai István zongoraművésszel, a Mosonyi Mihály-emlékév egyik kezdeményezőjével és szervezőjével a 200 éve született magyar zeneszerző tiszteletére megvalósuló emlékévről.
Mosonyi Mihály nem tartozik a közismert magyar zeneszerzők közé. Mi a legfontosabb, amit tudni érdemes és illik róla, művészetéről, jelentőségéről?
 
–  Mosonyi Mihály a magyar zenei romantika három legjelentősebb alakjai közé tartozik, Liszt és Erkel mellett. Minden műfajban alkotott, zongoraműveket, kamarazenét, zenekari műveket, dalokat és kórusműveket egyaránt komponált. Öt misét és számos motettát írt, Liszt méltán nevezte a legtehetségesebb magyar egyházzene-szerzőnek. Wagner is kitüntette barátságával. Három operája közül a Szép Ilonka volt az első magyar opera, amely teljes egészében magyar dallamkincsen alapul. Mosonyi élete példa lehetne a mai világban. Magyarországi német volt, Michael Brand-ként született, 44 éves korában nemcsak nevet, de stílust és életprogramot váltott. Német romantikus zeneszerzőből a magyar zene reformátorává, apostolává lett: Mosonyi Mihály. Szegény sorból nőtt fel a korabeli Magyarország egyik legtekintélyesebb zeneszerzőjévé, pedagógusává, zenei újságírójává, népművelőjévé és prófétai zenepolitikusává.
 
Melyek az emlékév legfőbb rendezvényei? Hogyan épül fel a rendezvénysorozat az évforduló alkalmából?
 
–  A Mosonyi-év civil kezdeményezés, alapítványi és egyéb támogatásból tervezhettünk – MMA, NKA, EMMI, önkormányzatok –, és egyesíthettük erőinket más civil szervezetekkel, intézményekkel. Sátoraljaújhelyen Mosonyi-konferenciát és díszhangversenyt, Miskolcon egyenesen Mosonyi-hetet szerveztek. Budapesten szeptember 18–19-én Mosonyi napokat tartunk – legnagyobbrészt a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával –, Debrecenben novemberben Mosonyi Ifjúsági Zongoraversenyt tartanak szakközépiskolásoknak, Budapesten mutatják be Elek Szilvia Mosonyi Mihályról szóló zeneszínházi művét, a Bánffy Szalon esszéversenyt írt ki Mosonyiról. Természetesen kamarazenei hangversenyek voltak-lesznek országszerte, de még néhány zenekari koncert is lesz, ahol Mosonyi-művek hangzanak fel – például november 26-án a Duna Palotában. Létrehoztunk egy interaktív Facebook-oldalt, ahol mindez nyomon követhető. Kérem mindazokat, akik bármilyen, a Mosonyi-évhez kapcsolódó rendezvényről tudnak, jelezzék nekünk itt. [Az oldal itt elérhető.]
 
Végül egy személyes kérdés: számodra mint zongoraművész számára mit jelent Mosonyi életműve, melyek azok a művei, amelyek a legnagyobb hatással voltak, vannak rád?
 
–  Mivel Mosonyi összes zongoraművét és zongorás kamarazenéjét CD-re játszottam, Mosonyi életműve életem része lett. Elkezdtem a művek kottakiadását is, három kötet megjelent. Több füzetnyi kottának a grafikáját már elkészítettem, ezek kiadásra várnak. A dalok CD-felvételét is tervezem. Művei közül rám a legnagyobb hatást az ifjúságnak írt művei tették, a Magyar gyermekvilág és a Tanulmányok. Az övéhez hasonló pedagógiai koncepcióval és igényességgel megírt darabok addig a magyar zeneirodalomban nem voltak, hasonló minőségű művekre egészen Kodály és Bartók megjelenéséig kellett várni.


2015. szeptember 18-án, pénteken 20 órakor a budavári Mátyás-templomban az MMA támogatásával ünnepi hangverseny lesz Mosonyi Mihály (1815–1870) 200. születési évfordulója tiszteletére.
2015. szeptember 17.  |  kassai istván mosonyi mihály emlékév