Nagy Borbála Réka, Kucsera Tamás Gergely, Gyenes Ádám

Túl művészeten, túl emberen

Az MMA főtitkára – és azóta már levelező tagja – Kucsera Tamás Gergely Túl művészeten, túl emberen című válogatott művészetelméleti írásokat tartalmazó könyvét mutatták be 2019. december 2-án az MMA székháza, a Pesti Vigadó Makovecz termében. A szerző beszélgetőtársa Kulin Ferenc Széchenyi- és József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Művészet folyóirat főszerkesztője és Gyenes Ádám a L' Harmattan kiadó vezetője volt. A beszélgetést Nagy Borbála Réka moderálta, aki egyben a tanulmánykötet szövegét is gondozta.
A kötetbe foglalt tanulmányok rokonítja az a szerzői törekvés, mely a kultúrát nemcsak és kizárólagosan emberi alkotásnak látja és értelmezi, hanem egyszersmind az emberi létmód alapjának és keretének. Miszerint egymást feltételezi ember és kultúra, ha egyik eltűnik az a másik megszűnését is eredményezi. A szerző ennek jegyében az antikvitástól a XXI. századig terjedően felvillantja, a szemlélete szerinti „örök" filozófiai antropológiai, társadalom-, vallás- és művészetfilozófiai, esztétikai kérdéseket. Emellett hangsúlyosan kitér a magyarországi művészeti élet elmúlt öt évtizedében lezajlott, meghatározó változásaira, mások mellett az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete létrejöttére.
Kucsera Tamás Gergely előszavában így foglalja össze tanulmánykönyv szerkezetét: „A kötet bevezetése a művészettel kapcsolatos szemléletmódokra, elméletekre utal; majd az első fejezet a hazai művészeti életről ad leírást, elemzést. Az itt olvasható két írás időbeni felosztásának oka, hogy a művészeti köztestület hatást gyakorló működése előtti és utáni időszakok kerülnek bemutatásra.
A második fejezet két írása közül az egyik a művészetelmélet teoretikus megközelítését adja, a másik a praxison – intézményalapításon, elméleti és módszertani kísérleten – keresztüli törekvéseket vázolja fel.
A harmadik fejezet első tanulmánya a kánonképzés hazai – múltbéli, a politikum által uralt – gyakorlatáról szól, majd két írás (Szabó Zoltán, valamint Cs. Szabó László munkásságáról) mintegy elméleti rekanonizációs kísérletek példáiként állnak a tisztelt Olvasó elé.
A negyedik fejezet két írása közül az első a művészetelmélettel határos társadalomtudományi területekre irányít villanófényt. A második a szűkebben vett bölcsésztudományok (művészettörténet, művészetfilozófia, esztétika) felől vizsgálódik: a művészetelmélettel közöset mutatva és utóbbinak a sajátosságát keresve.
A kötet ötödik, záró fejezetében az első írás a művészet, a jogiasított szabadságelvek, a politikum és a morál együttesének – korunkban érzékelhető – problematikusságát (ha ez egyáltalán problémát jelentő) járja körbe a humor fogalmán keresztül. A második írás a művészet apropóján – filozófiai antropológiai szemszögből – az emberről (is) szól; végül az utószóban inkább elvágom a szálakat, mint elvarrnám azokat, de azt gondolom, ez a tisztességes szerzői eljárás."

(Kucsera Tamás Gergely: Túl művészeten, túl emberen – Válogatott művészetelméleti írások. Budapest, 2019, L' Harmattan, 174 o.)
2019. december 4.  |  könyvbemutató kulin ferenc dr. kucsera tamás gergely