Délvidéki Magyar Golgota 1944–45

Az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás máig ható következményei és az aktuális teendők

Matuska Márton újvidéki kutató és Juhász György irodalomtörténész beszélgetett a kötet szerzőivel

2013. április 3. 17.30

III. Bp., Kecske utca 25.

Esemény - nagy kép

Temetetlen múlt: délvidéki tragédiánk 1944–45

Az 1944-es és 1945-ös délvidéki vérengzés mintegy 40 000 magyar ártatlan áldozatára emlékezett akadémiánk a legutóbbi Kecske utcai előadáson, mely során Juhász György irodalomtörténész a Keskenyúton Alapítvány szakértői segítségével elevenítette fel az akkori tragikus időket.

Ezt követően 70. születésnapja alkalmából Vasy Géza mint háznagy Kiss Benedek költőt köszöntötte.

A délvidéki magyarság számára oly tragikus két esztendő alatt a Tito által vezérelt jugoszláv partizánok mindmáig ismeretlen számú, de a történészek szerint 40 000 ezer körülire tehető honfitársunkat öltek meg. Az áldozatok azóta sem kapták meg a végtisztességet, sokuk testét dögkútba dobták, és hogy a nyomokat eltüntessék, később számos tömegsír fölé szeméttelepet vagy épületet, esetleg sportpályát emeltek. Vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték. Az áldozatoknak egyetlen bűnük volt: magyarnak születtek. A délvidéki etnikai vérengzés nem csak a férfi lakosságot érintette, hiszen nőket és gyerekeket is gyűjtőtáborokba tereltek, közülük is sokan ottvesztek. A hivatalos szerb politika ma sem hajlandó szembe nézni az 1944-es, 1945-ös vérengzéssel. Juhász György irodalomtörténész, és a vendégeként meghívott Keskenyúton Alapítvány szakemberei azonban megpróbálják feltárni a múlt sötét titkait. Mint azt Juhász György megfogalmazta: „az elmúlt tíz évben kezd egyre nagyobb nyilvánosságot kapni a délvidéki magyar golgota. Az alapítvány ezért munkálkodik". Cseresnyésné Kiss Magdolna, az alapítvány egyik létrehozója – akinek a nagyapja a verbászi tömegsírban nyugszik – elmondta: Makovecz Imre 2002-ben egy gyönyörű emlékművet tervezett Újvidékre. De Budapesten, minden magyarok fővárosában is kellene egy méltó emlékmű, mert ez nem egy délvidéki belügy, hanem összmagyar ügy. Mindezt nemcsak a tömegsírokban nyugvó, több tízezer ártatlan áldozat, de a rengeteg elüldözött is megérdemelné.

Az előadás során levetítették Kövér László házelnöknek, az Országházban a „Délvidéki Magyar Golgota" mottójú emlékező ülésen elmondott szavait. A politikus kijelentette: „a kommunizmus orwelli világa 1989-ig tartott. Összeomlása után egy másik világ következett, amelyben már ki lehet mondani a bűnről, hogy bűn. De Orwell nyomán újra fel lehet tenni a kérdést: ha a bűn kimondásából semmi sem következik, akkor a szabadság nem más, mint szolgaság." Hozzátette: „nincs teljes körű szerb–magyar jövő a délvidéki magyarok méltó kiengesztelése nélkül. A szerb nemzet nem a magyar fájdalom elutasításával, hanem enyhítésével válhat erőssé. Illő tisztelet az áldozatoknak és megbékélés az élőknek." Matuska Márton kutató, az alapítvány Délvidéken élő munkatársa mindehhez hozzátette: az elmúlt negyed évszázad alatt sem történt sok minden. A magyar állam sokkal többet foglalkozott az 1942-es razziával, mint az 1944-es gyilkosságokkal. Erről Matuska Márton kifejtette: „nem igaz az, hogy az 1942-es razzia következménye lett volna az 1944-es vérengzés. Itt a fasizmus és a kommunizmus küzdött egymás ellen, aminek mi, délvidéki magyarok, az elszenvedői voltunk. Titóék minket, magyarokat, akkor onnan ki akartak söpörni."

Délvidéki Magyar Golgota – megemlékezés az Országházban 2011. 11. 25-én

2013. április 8.  |  makovecz imre kiss benedek