A Kulturális és sajtóbizottság megtárgyalta a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi törvény módosítására irányuló képviselői önálló indítványt

A képviselői önálló indítvány előterjesztője és egyben a bizottság leköszönő elnöke, L. Simon László kiemelte, hogy a szabályozás célja a hatékonyabb együttműködés biztosítása a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és az ágazati irányításért felelős minisztérium között. Ennek megvalósítása érdekében a javaslat értelmében a kultúráért felelős miniszter tölti be az NKA elnöki tisztségét, az elnöki funkció nem ruháztató át más személyekre. A törvényjavaslat az elnök döntéseinek előkészítése és végrehajtása céljából új, szélesebb jogkörökkel felruházott alelnöki tisztséget kíván létrehozni.

A bizottság tárgyalt továbbá a kölcsönzött kulturális javak védelméről szóló törvényjavaslatról, mely szabályozást indokolja, hogy világszerte nagy hangsúlyt kap a kölcsönbe adók részéről egy immunitási szabály kialakítása. Ennek célja, hogy az időszaki kiállításra kölcsönzött kulturális javakat védjék a kölcsönbe vevő állam részéről történő birtoklási vagy rendelkezési jogot érintő intézkedések végrehajtásával szemben. A szabályozás szem előtt tartja, hogy minél szélesebb körben hozzáférhetőek legyenek a kulturális javak és értékek.

Az előterjesztést a bizottság egyhangúlag támogatta.

A bizottsági ülésen az MMA-t Fekete György elnök úr, és Dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár úr képviselte.

Budapest, 2012. június 18.

2012. június 19.