Negyven éve mutatkozott be először idehaza a Magyar Élő Építészet című kiállításon az organikus gondolkodást fontosnak tartó építészek közössége. A Makovecz Imre által megfogalmazott gondolatok, a kiállítók munkáinak lényege ma talán még aktuálisabb. A személytelen intelligencia erősödése, a közösségek felbomlása, a pénzhatalom erőszakossága, az egyeduralomra törekvő globális kultúra-pótlék ma még erősebben teszi kérdésessé az ember számára az életet. Az élő építészetet művelők sokasága hazánkban is alternatívát, emberibb életre való lehetőséget mutat a világnak, továbbra is összeköti az eget és a földet, a férfi és női princípiumot, keresi az emberben az istenit, érzékeli a látható mögött a rejtettet.  Az organikus gondolkodás és építészet a természet folytatására törekszik és az ősi gyökereken, a népművészet jelrendszerén, a tradicionális gondolkodáson nyugvó kultúra szerves folytatása kíván lenni.

A tárlat ünnepélyes megnyitóján a Pesti Vigadóban Turi Attila, az MMA elnöke köszöntőjében idézte a köztestület örökös tiszteleti elnöke, Makovecz Imre gondolatát: „Az építész az isteni terv szolgálója, műveivel megkísérli az ember lehetséges útját kijelölni. Magát és társait kell az angyali lét felé emelnie…"


„Negyven éve, a Hungexpo területén mutatkozott be először idehaza a Magyar Élő Építészet című kiállításon az organikus gondolkodást, szemléletet valló építészek közössége. Makovecz Imre, a 20. század második felének kimagasló, programalkotó magyar építésze a mozgalom alapítás, a műhely hálózat megteremtése jegyében szervezte meg ezt az alkalmat" - mondta beszédében Turi Attila.

Az organikus építészetről vallott gondolatait pedig így foglalta össze: „Az organikus mozgalom alapításakor fennálló viszonyok átalakultak, de a gondolat, a környezethez szervesen kapcsolódó, a fizikain túl szellemi egzisztenciákat kifejező, lenyomat építészet, a gyógyító építészet feladata mit sem változott, s ma talán még aktuálisabb. Másfél évtized munkáit láthatják a tablókon, a maketteken, s tapasztalhatják, hogy az organikus építészet nem stílus, hanem magatartás és gondolkodásforma."

Rátóti Zoltán színművész, az MMA alelnöke ezt követően megnyitó beszédében kiemelte: „Bizonyára közülünk sokan szívesen emlékezünk vissza gyermekkori építőjátékainkra. A gyerekkori építő ösztön a „kis világok" létrehozásának vágya, amikor a gyermek belefeledkezve kockákat rakosgat, tornyot, homokvárat épít, sátrakat, bunkert készít. E kis világok építése során a gyermek rendszereket, összefüggéseket tapasztal meg, tervez, javít, újrakezd és máris ott találja magát a megálmodott kis világában a megépített díszletben, amelyben történek születnek és elevenednek meg, vagyis élettel telnek meg. Igen, ott kezdődik minden, amikor a játékból rend lesz, a rendből álom születik és az álomból újabb valóság. Ez az építő ösztön: az ősi vágyunk, hogy alkossunk, formáljunk, maradandót hozzunk létre.  Számomra az építészet ennek az ösztönnek a legnemesebb kifejezése: kreativitás, felelősség, lélek- és anyagtisztelet egyetlen gesztusban."

 
Az építész feladatáról többek között elmondta: „Ahogy Hamvas Béla írta: az emberi munka lényege nem az anyag leigázása, hanem a rend és a harmónia helyreállítása a világban. Az építész feladata nem csupán a forma, hanem a láthatatlan rend megidézése – hogy a tér és az anyag ne csak kiszolgáljon bennünket, hanem tükrözze a bennünk rejlő szellemi méltóságot."
Az építészet közösségformáló erejéről pedig elmondta: „... értéke nem a díszítésben, hanem a rendben és a szellemi mintában rejlik. (Amit hagyomány alapján építünk, az időtállóbb, mint az aktuális divatok.)
Építeni annyi, mint közösséget alapítani. A ház és a város nemcsak fizikai tér, hanem a közösségi élet tere is, az építészet nem egyszerűen funkcionális műszaki tevékenység, hanem szellemi, közösségformáló feladat."
Rátóti Zoltán megnyitóját így zárta: „Az országépítés legfontosabb terepe nem kívül, hanem belül van: az emberi lélekben, az erkölcsi és szellemi alapokban. Ez a „határtalan országépítés" nem térképek és határok kérdése: ez belső alkotás, felelősség, értékteremtés és egymás iránti figyelem. A világ formálása önmagunk formálásával kezdődik. A különleges épületek láttán az ember legszívesebben felkiáltana: „Építők! még, még, még építsetek, hogy legyen hol vigadnunk, legyen hol okulnunk és legyen menedékünk." Isten éltesse az Élő Magyar Építészetet!" 
Az ünnepélyes megnyitón Salamin Ferenc építész, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője mondta el gondolatait. „Ez a kiállítás a MMA Építőművészeti Tagozat éves programjának része, és a Kós Károly Alapítvány lebonyolításában valósult meg, mint ahogy majd az október 9-i konferencia is itt a Vigadóban. Köszönjük mindkét szervezetnek a támogatást! A kiállítás aktualitását Makovecz Imre születésének 90. évfordulója adja, és azt kívánja bemutatni, hogy tisztelői, egykori kollégái, „harcostársai" és a tanítványok egymás utáni generációi mit csináltak, milyen házakat építettek az elmúlt nagyjából 15 évben."
   
Emellett kiemelte: „Az itteni bemutatkozás másik apropója az 1985-ben megrendezett Magyar Élő Építészet kiállítás negyven éves évfordulója. A nyolcvanas évek elején, Erdei András közvetítésével Makovecz, majd később Csete György és mások Finnországban kiállításokon mutatták be munkáikat és belekerültek a nemzetközi építészeti sajtóba, mely ismertté tette új gondolataikat. Ezek után Makovecz Imre elérkezettnek érezte, hogy a búvópatakként terjedő, de egyre elismertebb irányzat építészcsoportként jelenjen meg Magyarországon, és katalógusban deklarálja alapelveit, hozzáállását. Máig érvényes, szabadon megfogalmazott válaszokat, gondolatokat tártak az emberek elé, sok megállapítás és válasz szinte a mai helyzetre is alkalmazható. Megdöbbentő, hogy 1985-ben, a szocializmus közepén, ma is aktuális gondolatokat fogalmaztak meg." A tárlathoz kapcsolódva az építészetről így foglalta össze gondolatait Salamin Ferenc: „Honnan jön ez az építészet, amit a falakon látunk? Honnan jön az a gondolat, ami ezeket a házakat létrehozza? Valójában nem tudjuk; sokfélét mondunk: a hely szelleme, a történelmi összefüggések, az ősi jelek, a tradíció folytatása, a regék, de a ház alapgondolata legtöbbször - áldott állapotunkban - valahonnan, ismeretlen helyről előjön, betüremkedik a szívünkbe, a ceruzánkba, a skiccpauszra.
Ez az építészet is a bőrünk alatt van, mint a zene, a tánc, feltehetően abból a kollektív tudattalanból is táplálkozik, mely az emberiség sok ezer éves tudása, a történelem, az ősi jelek, a hagyomány, a mítoszok. Ha hagyjuk ezt a tudást előjönni, akkor jönnek létre ezek a házak, és hívhatjuk ezt intuíciónak, megérzésnek, ösztönös megközelítésnek, sőt, mesélő építészetnek is.
Ez a hozzáállás nem isteníti a racionális megközelítést, csak annyira alkalmazza, mint amit „józan paraszti észnek" szoktunk nevezni. Néhányan talán populáris, vagy múltba révedő építészetnek nevezik, de én úgy látom, hogy inkább ismerősnek, a sajátunknak láthatjuk, mert a zsigereinkben van, érezzük, hogy a miénk."
 
A tárlathoz kapcsolódó konferencia: Országépítés, Makovecz Imre nyomdokain (időpont: október 9.)