
Világnézete: Zilah
Emléktáblát állítottak Szilágyi István tiszteletére a Partiumban
Emléktáblát avattak Szilágyi István Kossuth-díjas író, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néhai tagja, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztője tiszteletére 2025. október 11-én a Szilágyság fővárosában, Zilahon. Kolozsi Tibor szobrászművész alkotását Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője leplezte le a Kálvineum református oktatási és művelődési központ bejáratánál. Beszédet mondott Gróh Gáspár irodalomtörténész, az MMA levelező tagja. Szilágyi István életművéről előadást tartott Márkus Béla irodalomtörténész, az MMA rendes tagja, majd személyes hangó kerekasztal-beszélgetésre is sor került Pécsi Györgyi irodalomtörténész,az MMA elnökségi tagja moderálásával.
Emléktáblát avattak Szilágyi István Kossuth-díjas író, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néhai tagja, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztője tiszteletére 2025. október 11-én a Szilágyság fővárosában, Zilahon. Kolozsi Tibor szobrászművész alkotását Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője leplezte le a Kálvineum református oktatási és művelődési központ bejáratánál. Beszédet mondott Gróh Gáspár irodalomtörténész, az MMA levelező tagja. Szilágyi István életművéről előadást tartott Márkus Béla irodalomtörténész, az MMA rendes tagja, majd személyes hangó kerekasztal-beszélgetésre is sor került Pécsi Györgyi irodalomtörténész,az MMA elnökségi tagja moderálásával.
2025. október 11-én Szilágyi István Kossuth-díjas író tiszteletére a Helikon Kulturális Egyesület, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezete, a Magyar Művészeti Akadémia és a zilahi református egyházközségek emléktáblát avattak Zilahon. Az emléktáblát Kolozsi Tibor szobrászművész készítette, megvalósítását a Szilágyi-család, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezete támogatta.
Rappert-Vencz Gábor színművész előadta az Asszonyélet egy sírkövön egyik részletét, majd levetítették Pacskovszky József Zárványidő című MMA-s portréfilmjét, amely egyedülálló betekintést nyújt az író életébe és munkásságába.
Szilágyi Júlia, az író özvegye a jelenlevőkhöz szólva köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek a tábla méltó helyen történő felavatásában. Sajnálatát fejezte ki, hogy az emléktábla nem az iskola falára került, ahol Szilágyi István tanult, de háláját fejezte ki a Református Egyháznak, amely helyet biztosított az ideiglenes elhelyezéshez.
Az emléktábla-avatás és az előadássorozat méltó módon tisztelgett a magyar irodalom kiemelkedő alakja, Szilágyi István előtt, erősítve a közösség identitását és hagyományait.
A továbbiakban Gróh Gáspár A velünk maradó Szilágyi István – Emléktábla-avatóra című beszédét közöljük.
„Amikor abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Szilágyi István engem kért fel a róla készülő portréfilmben beszélgetőtársának, természetes volt, hogy az egyik legfontosabb helyszín Zilah lesz. A határnál várt minket, utunk állomásai Zilah felé mutattak. Az Ady-ház Érmindszenten, a némely korokban vetélytárs, fejedelmet szülő Szilágysomlyó, majd Magyarkecel nem csak műemlék temploma és harangtornya miatt volt fontos: onnan azon a völgyön át érkezhettünk a „katlanvárosba", ahova a Szendy-szőlőbe Ilka igyekezett valaha.
Aztán ott voltunk Zilah történelmi főterén, a Wesselényi-szobor, a Vigadó, a Vármegyeház, Ady és Szilágyi István iskolája közvetlen közelében, az öntöttvas angyalokkal díszített kútnál, ahova gyerekként az író és leghíresebb regényhőse is járt korsóival.
Itt mondta el István, miként sikerült elérnie, hogy a Wesselényi-szobrot az akkori vezetés ne telepítse máshová. Azt természetesnek tartotta, hogy regényíróként világraszóló regényt írt, hiszen egy írónak ez a dolga. De arról, hogy magyarként a román kommunista vezetéssel sikeresen szállt szembe, szemérmes büszkeséggel beszélt. Ez alighanem így is volt rendjén, hiszen előbb volt zilahi – és jóval később lett belőle író.
Ebbe az otthonias emelkedettségébe piszkált (hogy ne mondjam, piszkolt) bele egy erősen ittas mai betelepült. Még valami sértőt is motyogott az orra alatt. István robbant: épp hogy meg nem ütve úgy tette helyre az atyafit, hogy az a tőle telhető leggyorsabban imbolygott-kotródott tovább.
Ez a jelenet drámai hitelességgel mutatta meg azt, ami a Szilágyi-regényekből is kiolvasható. A lélek legfinomabb rezdüléseire és titkaira érzékeny empátiával figyelő, még túlfeszített történeteit is visszafogott tárgyilagossággal elbeszélő férfiúban elemi erejű indulatok feszültek. Ha valami mozgásba hozta ezeket, akkor vulkanikus robbanás fenyegetett.
Itt és ekkor, ebből a közvetlenül érzékelhető, akaratlan példázatból értettem meg igazán, ami Zilah-regénye, a Kő hull apadó kútba olvasásakor csak irodalmi tapasztalás volt: hogy Szilágyi regényvilágában mekkora szerepük van az elfojtott, megzabolázott vagy elemi erővel feltörő indulatoknak. Ezek végeztek a haragjában gutaütést kapó tímármesterrel, ez a szenvedély adta Szendy Ilka kezébe az ollót, amikor az őt elhagyó kedvesét szíven szúrta, hogy őt majd a maga föllobbanó haragját kezelni nem tudó vincellérje sújtsa halálra.
Ez a zabolátlanság olyan gyakori motívum Szilágyi István regényeiben, hogy biztosak lehetünk benne: volt tapasztalata róla már a mindent meghatározó gyerekkorában, mert az része volt felnevelő városa mindennapjainak is. Azt pedig csak a zilahiak tudhatják, ha egyáltalán tudható ilyesmi, hogy ez a fojtott, de bármikor robbanásra kész feszültség mennyire volt része egykor az itteni mindennapoknak.
Szilágyi István, aki ugyan Kolozsvárott született, és felsőbb tanulmányai, alkotóévei is Kolozsvárhoz kötötték, a Házsongárdi temetőben nyugszik, legalább annyira zilahi is volt, mint kolozsvári. Zilah formálta legfogékonyabb éveiben, ez a város lett világlátásának középpontja.
Olyannyira, hogy ha valaki érzékletes képet akar kapni az egykori Zilah társadalmáról, a valahai magyar világ külső-belső szerkezetéről, légköréről, sorsáról és végzetéről, elég elolvasnia a Kő hull apadó kútba című regényt, ahol Jajdon néven állítja olvasója elé a várost. Hitelesen, mindenre kiterjedő figyelemmel és érzékenységgel ábrázolja tagoltságát, mindennapjait, emberi viszonyait. Különös módon éppen e helyszín bemutatásának pontossága nyitja tágassá az általa kínált városképet: az is a maga városára, városkájára ismerhet benne, aki történetesen máshova született.
A magyar tájak, városok sorát irodalmunk legnagyobbjai rajzolták föl a térképekre. Nagyszalontát Arany János, Kiskőröst Petőfi, Komáromot Jókai, a Palócföldet Mikszáth, Székelyföldet Tamási Áron, Kalotaszeget Kós Károly, Pusztakamarást Sütő András. Zilah Szilágyi Istvánnak köszönhetően kerül ebbe a sorba: erre is emlékeztet ez az emléktábla.
Nem tudom, nem tudhatjuk, hányan állnak meg majd előtte, és felidézik-e annak a nagyon nagy írónak az emlékét, akinek örökségére figyelmeztet, és hányan fogják erre gondolva kézbe venni köteteit. Kívánom és remélem, hogy sokan lesznek, mert a végzettel birkózó Szilágyi könyveit olvasva vele arra kaphatnak biztatást, hogy a maguk helyén ők is dacoljanak egyéni vagy közösségi végzetükkel. Adja Isten, hogy vele együtt járják be azt az utat, amelyik a múltból a jövőbe vezet."
Fotó: Ferencz-Nagy Zoltán / Helikon, Cs. Nagy Ilona

Márkus Béla irodalomtörténész, az MMA rendes tagja
A zilahi Vigadó nagytermében 14 órától Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket, majd Márkus Béla irodalomtörténész, Szilágyi István monográfusa beszélt az író életéről, családjáról és munkásságáról. Szilágyi István 1938-ban Kolozsváron született, de 1940-ben a család visszatért Zilahra. Az író 1944 és 1952 között, nyolc évig a Wesselényi Kollégiumban tanult, s bár később Kolozsvár felé indult, de mindvégig Zilahhoz kötődött. Márkus Béla külön kiemelte a Kő hull apadó kútba című regényt, amelynek Jajdonban (Zilahon) játszódó története szociográfiai pontossággal tárja fel a város életét. Munkáiban a történelmi helyszínek, a város mindennapjai és a családi emlékek egyaránt meghatározók voltak számára hangsúlyozta.Rappert-Vencz Gábor színművész előadta az Asszonyélet egy sírkövön egyik részletét, majd levetítették Pacskovszky József Zárványidő című MMA-s portréfilmjét, amely egyedülálló betekintést nyújt az író életébe és munkásságába.

Az MMA tagjai, Pécsi Györgyi, Gróh Gáspár és Márkus Béla irodalomtörténészek
Az emléktábla avatóünnepsége 16 órakor kezdődött a Kálvineum oktatási és művelődési központ előtt, ahol Püspök Csaba lelkipásztor, majd Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke köszöntötte a Szilágyi István emléke előtt tisztelgőket. A Magyar Művészeti Akadémia képviseletében Gróh Gáspár mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy az író legfogékonyabb éveit Zilah formálta, regényeiben, például a Kő hull apadó kútban, a város társadalmát, emberi viszonyait oly érzékenyen és hitelesen ábrázolta, hogy az olvasó ráismerhet saját múltjára. Zilah így került a magyar irodalom térképére, akárcsak Nagyszalonta Arany Jánosnál, Kiskőrös Petőfinél vagy Székelyföld Tamási Áronnál.
Karácsony Zsolt és Kolozsi Tibor
A Kolozsi Tibor Munkácsy-díjas szobrászművész által készített emléktáblát Karácsony Zsolt, a Helikon főszerkesztője leplezte le, majd a családtagok és szervezetek koszorúkkal tisztelegtek az író emléke előtt.
Pécsi Györgyi irodalomtörténész, az MMA elnökségi tagja
Az emléktábla felavatása és a koszorúzás után a rendezvénysorozat a Vigadó nagytermében folytatódott. Egyed Emese, Gróh Gáspár, Márkus Béla, Papp Attila Zsolt és Pécsi Györgyi részvételével Szilágyi Istvánról szóló, személyes hangvételű kerekasztal-beszélgetésre került sor.
Az író fia: Szilágyi István, az ösztöndíjas: Bántó Klaudia Jennifer, Tamás Júlia és Szilágyi Eszter
Szilágyi István örökösei átadták az író emlékére alapított ösztöndíjat. Az idei díjazott Bántó Klaudia Jennifer, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium 2024/2025-ös tanév végzőse, aki a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–angol szakára nyert felvételt. Egykori tanára, dr. Kovács Éva magyartanár méltatta a fiatal tehetséget, hangsúlyozva, hogy a díj nemcsak anyagi támogatást jelent, hanem elismeri a tanuló szorgalmát és irodalom iránti elkötelezettségét.Az emléktábla-avatás és az előadássorozat méltó módon tisztelgett a magyar irodalom kiemelkedő alakja, Szilágyi István előtt, erősítve a közösség identitását és hagyományait.

Gróh Gáspár irodalomtörténész, az MMA levelező tagja
A továbbiakban Gróh Gáspár A velünk maradó Szilágyi István – Emléktábla-avatóra című beszédét közöljük.
„Amikor abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Szilágyi István engem kért fel a róla készülő portréfilmben beszélgetőtársának, természetes volt, hogy az egyik legfontosabb helyszín Zilah lesz. A határnál várt minket, utunk állomásai Zilah felé mutattak. Az Ady-ház Érmindszenten, a némely korokban vetélytárs, fejedelmet szülő Szilágysomlyó, majd Magyarkecel nem csak műemlék temploma és harangtornya miatt volt fontos: onnan azon a völgyön át érkezhettünk a „katlanvárosba", ahova a Szendy-szőlőbe Ilka igyekezett valaha.
Aztán ott voltunk Zilah történelmi főterén, a Wesselényi-szobor, a Vigadó, a Vármegyeház, Ady és Szilágyi István iskolája közvetlen közelében, az öntöttvas angyalokkal díszített kútnál, ahova gyerekként az író és leghíresebb regényhőse is járt korsóival.
Itt mondta el István, miként sikerült elérnie, hogy a Wesselényi-szobrot az akkori vezetés ne telepítse máshová. Azt természetesnek tartotta, hogy regényíróként világraszóló regényt írt, hiszen egy írónak ez a dolga. De arról, hogy magyarként a román kommunista vezetéssel sikeresen szállt szembe, szemérmes büszkeséggel beszélt. Ez alighanem így is volt rendjén, hiszen előbb volt zilahi – és jóval később lett belőle író.
Ebbe az otthonias emelkedettségébe piszkált (hogy ne mondjam, piszkolt) bele egy erősen ittas mai betelepült. Még valami sértőt is motyogott az orra alatt. István robbant: épp hogy meg nem ütve úgy tette helyre az atyafit, hogy az a tőle telhető leggyorsabban imbolygott-kotródott tovább.
Ez a jelenet drámai hitelességgel mutatta meg azt, ami a Szilágyi-regényekből is kiolvasható. A lélek legfinomabb rezdüléseire és titkaira érzékeny empátiával figyelő, még túlfeszített történeteit is visszafogott tárgyilagossággal elbeszélő férfiúban elemi erejű indulatok feszültek. Ha valami mozgásba hozta ezeket, akkor vulkanikus robbanás fenyegetett.
Itt és ekkor, ebből a közvetlenül érzékelhető, akaratlan példázatból értettem meg igazán, ami Zilah-regénye, a Kő hull apadó kútba olvasásakor csak irodalmi tapasztalás volt: hogy Szilágyi regényvilágában mekkora szerepük van az elfojtott, megzabolázott vagy elemi erővel feltörő indulatoknak. Ezek végeztek a haragjában gutaütést kapó tímármesterrel, ez a szenvedély adta Szendy Ilka kezébe az ollót, amikor az őt elhagyó kedvesét szíven szúrta, hogy őt majd a maga föllobbanó haragját kezelni nem tudó vincellérje sújtsa halálra.
Ez a zabolátlanság olyan gyakori motívum Szilágyi István regényeiben, hogy biztosak lehetünk benne: volt tapasztalata róla már a mindent meghatározó gyerekkorában, mert az része volt felnevelő városa mindennapjainak is. Azt pedig csak a zilahiak tudhatják, ha egyáltalán tudható ilyesmi, hogy ez a fojtott, de bármikor robbanásra kész feszültség mennyire volt része egykor az itteni mindennapoknak.
Szilágyi István, aki ugyan Kolozsvárott született, és felsőbb tanulmányai, alkotóévei is Kolozsvárhoz kötötték, a Házsongárdi temetőben nyugszik, legalább annyira zilahi is volt, mint kolozsvári. Zilah formálta legfogékonyabb éveiben, ez a város lett világlátásának középpontja.
Olyannyira, hogy ha valaki érzékletes képet akar kapni az egykori Zilah társadalmáról, a valahai magyar világ külső-belső szerkezetéről, légköréről, sorsáról és végzetéről, elég elolvasnia a Kő hull apadó kútba című regényt, ahol Jajdon néven állítja olvasója elé a várost. Hitelesen, mindenre kiterjedő figyelemmel és érzékenységgel ábrázolja tagoltságát, mindennapjait, emberi viszonyait. Különös módon éppen e helyszín bemutatásának pontossága nyitja tágassá az általa kínált városképet: az is a maga városára, városkájára ismerhet benne, aki történetesen máshova született.
A magyar tájak, városok sorát irodalmunk legnagyobbjai rajzolták föl a térképekre. Nagyszalontát Arany János, Kiskőröst Petőfi, Komáromot Jókai, a Palócföldet Mikszáth, Székelyföldet Tamási Áron, Kalotaszeget Kós Károly, Pusztakamarást Sütő András. Zilah Szilágyi Istvánnak köszönhetően kerül ebbe a sorba: erre is emlékeztet ez az emléktábla.
Nem tudom, nem tudhatjuk, hányan állnak meg majd előtte, és felidézik-e annak a nagyon nagy írónak az emlékét, akinek örökségére figyelmeztet, és hányan fogják erre gondolva kézbe venni köteteit. Kívánom és remélem, hogy sokan lesznek, mert a végzettel birkózó Szilágyi könyveit olvasva vele arra kaphatnak biztatást, hogy a maguk helyén ők is dacoljanak egyéni vagy közösségi végzetükkel. Adja Isten, hogy vele együtt járják be azt az utat, amelyik a múltból a jövőbe vezet."
Gróh Gáspár, az MMA levelező tagja
(Elhangzott Zilahon 2025. október 11-én, Szilágyi István emléktáblája avatásán.) Fotó: Ferencz-Nagy Zoltán / Helikon, Cs. Nagy Ilona
October 14, 2025 | szilágyi istván , márkus béla , emléktábla-avatás , pécsi györgyi , gróh gáspár , zilah