Budapest-Bécs-Berlin: könyvbemutató és felolvasószínház

2025. november 21-én a Károlyi-Csekonics Palotában (1088 Budapest, Reviczky utca 6.) élénk érdeklődés mellett zajlott az MMA támogatásával megvalósult „Az élet hol ilyen, hol olyan..." Képzeletbeli időutazás a Graf Zeppelin léghajóval című felolvasószínházi előadás.
Az eseményre a bécsi és a berlini Collegium Hungaricum alapításának 100. évfordulója alkalmából, a Károli Gáspár Református Egyetemmel (KGRE) együttműködésben megjelent Budapest-Bécs-Berlin. A Collegium Hungaricumok első száz éve című kötet bemutatójának keretében került sor.
Az esemény első felében Dr. habil Csoma Mózes, a KGRE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja, valamint Kiss-Hegyi Anita, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntője után a kötet két szerkesztője – Dr. Nagy Márta, a berlini Collegium Hungaricum igazgatója és Dr. Sipos Júlia kulturális újságíró, a KGRE oktatója – ismertette a kiadványt. Ezt követően Dr. Méhes Márton, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója adott ízelítőt az intézet – mások mellett ugyancsak az MMA támogatásával létrejött – CH100: Lost & Found. Egy 100 éves intézet története(i) c. kiállításból.

Gera Marina és Adorjáni Bálint 

Ezután következett az est fénypontja, a felolvasószínházi előadás, melyet Csoma Sándor, az MMA egykori ösztöndíjasa rendezett. Az eredeti dokumentumokból, hajdani ösztöndíjasok visszaemlékezéseiből és a berlini Collegium Hungaricum (CHB) archív iratanyagából összeállított izgalmas válogatás hatalmas sikerült aratott a jelenlévő illusztris közönség körében. Gera Marina és Adorjáni Bálint (ugyancsak MMA alumni-ösztöndíjasok) nagyszerű színészi alakítást nyújtottak, az 1920-as és 1930-as évek Berlinét felelevenítő film- és fotóanyag pedig szépen illusztrálta az elhangzott szöveget.
Ez volt a CHB saját ötlete nyomán létrejött centenáriumi felolvasószínház (koncepció: Gulyás Réka, Nagy Márta) magyar nyelvű premierje. Az esemény a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a Magyar Tudomány Ünnepe – Jubileumi Tudományünnep 2025 c. rendezvénysorozat részeként valósult meg.

 Nagy Márta igazgató, Csoma Mózes dékán és Tóth Ágnes történész
 
A bemutatón a Magyar Művészeti Akadémia részéről Dr. Richly Gábor főtitkár vett részt, a Kulturális és Innovációs Minisztériumot Kiss-Hegyi Anita államtitkár asszony mellett Csaba Gábor helyettes államtitkár úr képviselte. A produkciót nagy érdeklődéssel követő és hatalmas tapssal jutalmazó közönség soraiban ott voltak a kötet szerzői, a bécsi és a berlini intézetek hajdani és jelenlegi igazgatói, a KIM és a KGRE több munkatársa is.

Fotó: Nagy Márta és Kenéz György
December 1, 2025