In memoriam
Megsokszorozott szólamok és harmonikus együttműködések
A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata a Budapesti Vonósok Kamarazenekar koncertjével emlékezett Balassa Sándorra, az MMA néhai tagjára, Petrovics Emil néhai zeneszerzőre és Soproni József zeneszerzőre, néhai nemzet művészére 2025. szeptember 7-én a Pesti Vigadóban. A műsorvezető Gombos László zenetörténész volt, közreműködött: Dubóczky Gergely karmester.
A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata a Budapesti Vonósok Kamarazenekar koncertjével emlékezett Balassa Sándorra, az MMA néhai tagjára, Petrovics Emil néhai zeneszerzőre és Soproni József zeneszerzőre, néhai nemzet művészére 2025. szeptember 7-én a Pesti Vigadóban. A műsorvezető Gombos László zenetörténész volt, közreműködött: Dubóczky Gergely karmester.
Balassa Sándor 90, Petrovics Emil és Soproni József 95 éve született, mindhárman hosszú életet éltek és kivételes aktivitással építették, gazdagították zenekultúránkat – köszöntötte Gombos László zenetörténész a közönséget az In memoriam című esten a Pesti Vigadóban.
„Három kivételes tehetség, három kivételes életút áll előttünk. Itt és most csupán egy-egy alkotás megszólaltatására van lehetőségünk a nagy múltú Budapesti Vonósok közreműködésével" – mutatta be az est szerepelőit a zenetörténész.
A Budapesti Vonósok Kamarazenekar 1977-ben alakult, és immár 48. éve elismert képviselője a magyar zenei életnek. Alapító-művészeti vezetője a Kossuth-díjjal kitüntetett Botvay Károly csellóművész, a koncertmester szerepét 2012 óta Bérci János hegedűművész látja el, az emlékesten azonban Takácsné Nagy Gabriella vette át tőle a feladatot. Az együttes a hagyományos kamarazenekari repertoár mellett nagy hangsúlyt helyez a kortárs magyar zeneszerzők alkotásainak megszólaltatására, gyakran játszik kifejezetten a zenekarnak komponált műveket. 2001-ben megkapta Magyarország legrangosabb szakmai elismerését, a Bartók-Pásztory díjat, 2006-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Díját. 2024-ben elnyerte a Balassa Sándor díjat.
Az emlékesten elhangzott Petrovics Emil Sinfonia per archi című műve Dubóczky Gergely karmester közreműködésével. Gombos László felelevenítette: Petrovics elsősorban a vokális művekben és a kamarazenében találta meg egyéni kifejezőeszközeit. A '60-as évek elejének nagysikerű színpadi művei elvárásokat is teremtettek a zeneszerzővel szemben, ő azonban ismét új megoldásokkal és hangvételekkel kísérletezett. Többek között a Sinfonia per archi darabbal, amit a Rádiózenekar mutatott be 1964-ben, majd a következő évben az Állami Hangversenyzenekar játszott a Zeneakadémián. Mindkét alkalommal Lukács Ervin vezényelt.
„Első szimfóniának is nevezhetnénk a művet, amelyet csak 32 évvel később követett egy második. A szerző redukálta az eszközeit, lemondott a fúvósok, pengetősök és ütők használatáról, ugyanakkor megsokszorozta a szólamok számát. A hegedűk, brácsák, csellók és bőgők öt helyett tizenkét szólamban játszanak, különösen összetett, differenciált zenei struktúrát hozva létre ezzel. Az előadás során ezért van szükség karmesterre még egy olyan professzionális együttes esetében is, mint a Budapesti Vonósok" – hangsúlyozta a zenetörténész.
Soproni József művészi pályája szinte csodagyerekként indult Sopronban az 1930-as évek végén. „Már egészen fiatalon kiválóan zongorázott, könnyedén komponált és bármilyen stílusban tudott improvizálni. A Budapesti Vonósok alapítója, Botvay Károly még ebből az időből ismeri Sopronit, a zeneiskolás éveikben többször szerepeltek együtt. Mindez mintegy nyolcvan éve történt, miközben Botvay tanár úr még a napokban is segítette tanácsaival a zenekart, ez is a csoda kategóriájába tartozik" – állapította meg Gombos László.
A zeneszerző már az ötvenes évek elején, zeneakadémiai tanulmányai alatt több zenekari művet írt, ezek többségét azonban elvetette, és nem hozta nyilvánosságra. A Concerto vonószenekarra című darabnak azonban megkegyelmezett. Az 1953-ban – Soproni 23 éves korában – született zeneművet többször játszották a Magyar Rádióban, majd tíz évvel a komponálást követően megszólalt koncertteremben is, a Tátrai Vilmos vezette Magyar Kamarazenekar előadásában. A mű címe azonos a műfaj megnevezésével, mai értelemben mégsem tekinthető versenyműnek, hiszen nincsenek benne szólisták, sőt egymással szembeállított hangszercsoportok sem váltakoznak benne. Soproni műve a barokk zenében kedvelt concerto örököse, melyben a hangszerek nem versenyeznek, hanem együttműködnek egymással. Ez a harmonikus együttműködés az egész alkotás lényegi momentuma – fejtette ki Gombos László.
Balassa Sándor Nyitány és jelenetek című, 2007-ben komponált műve zárta az In memoriam című koncertet a Vigadó dísztermében. „Balassa, miután sikeres, nemzetközileg is elismert életművet hozott létre, a kilencvenes években fokozatosan új stílus felé fordult, és egyre távolabbra tekintett visszafelé. Eleinte saját ifjú korába, amikor még elsősorban ösztönös tehetségére támaszkodott, majd még messzebb lépett. Ott próbálta felvenni a zenetörténet vonalát, ahol apái és nagyapái életműve megszakadt. Ezért érezzük Balassa utolsó korszakának műveit első hallásra is ismerősnek, könnyen befogadhatónak" – erősítette meg a zenetörténész.
A szerző Antonio Vivaldi emlékének dedikálta Nyitány és jelenetek című művét. S ahogy Gombos László megjósolta, valóban az utoljára játszott Tyukodi pajtás dallamával a fülében, a hallottaktól feldobódva lépett ki a közönség az éjszakába a műemlék palota kapuján.
Tóth Ida
Fotó: Walter Péter
„Három kivételes tehetség, három kivételes életút áll előttünk. Itt és most csupán egy-egy alkotás megszólaltatására van lehetőségünk a nagy múltú Budapesti Vonósok közreműködésével" – mutatta be az est szerepelőit a zenetörténész.
A Budapesti Vonósok Kamarazenekar 1977-ben alakult, és immár 48. éve elismert képviselője a magyar zenei életnek. Alapító-művészeti vezetője a Kossuth-díjjal kitüntetett Botvay Károly csellóművész, a koncertmester szerepét 2012 óta Bérci János hegedűművész látja el, az emlékesten azonban Takácsné Nagy Gabriella vette át tőle a feladatot. Az együttes a hagyományos kamarazenekari repertoár mellett nagy hangsúlyt helyez a kortárs magyar zeneszerzők alkotásainak megszólaltatására, gyakran játszik kifejezetten a zenekarnak komponált műveket. 2001-ben megkapta Magyarország legrangosabb szakmai elismerését, a Bartók-Pásztory díjat, 2006-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Díját. 2024-ben elnyerte a Balassa Sándor díjat.
Az emlékesten elhangzott Petrovics Emil Sinfonia per archi című műve Dubóczky Gergely karmester közreműködésével. Gombos László felelevenítette: Petrovics elsősorban a vokális művekben és a kamarazenében találta meg egyéni kifejezőeszközeit. A '60-as évek elejének nagysikerű színpadi művei elvárásokat is teremtettek a zeneszerzővel szemben, ő azonban ismét új megoldásokkal és hangvételekkel kísérletezett. Többek között a Sinfonia per archi darabbal, amit a Rádiózenekar mutatott be 1964-ben, majd a következő évben az Állami Hangversenyzenekar játszott a Zeneakadémián. Mindkét alkalommal Lukács Ervin vezényelt.
„Első szimfóniának is nevezhetnénk a művet, amelyet csak 32 évvel később követett egy második. A szerző redukálta az eszközeit, lemondott a fúvósok, pengetősök és ütők használatáról, ugyanakkor megsokszorozta a szólamok számát. A hegedűk, brácsák, csellók és bőgők öt helyett tizenkét szólamban játszanak, különösen összetett, differenciált zenei struktúrát hozva létre ezzel. Az előadás során ezért van szükség karmesterre még egy olyan professzionális együttes esetében is, mint a Budapesti Vonósok" – hangsúlyozta a zenetörténész.
Soproni József művészi pályája szinte csodagyerekként indult Sopronban az 1930-as évek végén. „Már egészen fiatalon kiválóan zongorázott, könnyedén komponált és bármilyen stílusban tudott improvizálni. A Budapesti Vonósok alapítója, Botvay Károly még ebből az időből ismeri Sopronit, a zeneiskolás éveikben többször szerepeltek együtt. Mindez mintegy nyolcvan éve történt, miközben Botvay tanár úr még a napokban is segítette tanácsaival a zenekart, ez is a csoda kategóriájába tartozik" – állapította meg Gombos László.
A zeneszerző már az ötvenes évek elején, zeneakadémiai tanulmányai alatt több zenekari művet írt, ezek többségét azonban elvetette, és nem hozta nyilvánosságra. A Concerto vonószenekarra című darabnak azonban megkegyelmezett. Az 1953-ban – Soproni 23 éves korában – született zeneművet többször játszották a Magyar Rádióban, majd tíz évvel a komponálást követően megszólalt koncertteremben is, a Tátrai Vilmos vezette Magyar Kamarazenekar előadásában. A mű címe azonos a műfaj megnevezésével, mai értelemben mégsem tekinthető versenyműnek, hiszen nincsenek benne szólisták, sőt egymással szembeállított hangszercsoportok sem váltakoznak benne. Soproni műve a barokk zenében kedvelt concerto örököse, melyben a hangszerek nem versenyeznek, hanem együttműködnek egymással. Ez a harmonikus együttműködés az egész alkotás lényegi momentuma – fejtette ki Gombos László.
Balassa Sándor Nyitány és jelenetek című, 2007-ben komponált műve zárta az In memoriam című koncertet a Vigadó dísztermében. „Balassa, miután sikeres, nemzetközileg is elismert életművet hozott létre, a kilencvenes években fokozatosan új stílus felé fordult, és egyre távolabbra tekintett visszafelé. Eleinte saját ifjú korába, amikor még elsősorban ösztönös tehetségére támaszkodott, majd még messzebb lépett. Ott próbálta felvenni a zenetörténet vonalát, ahol apái és nagyapái életműve megszakadt. Ezért érezzük Balassa utolsó korszakának műveit első hallásra is ismerősnek, könnyen befogadhatónak" – erősítette meg a zenetörténész.
A szerző Antonio Vivaldi emlékének dedikálta Nyitány és jelenetek című művét. S ahogy Gombos László megjósolta, valóban az utoljára játszott Tyukodi pajtás dallamával a fülében, a hallottaktól feldobódva lépett ki a közönség az éjszakába a műemlék palota kapuján.
Tóth Ida
Fotó: Walter Péter