Az élhetetlen lakótelepekre irányította a figyelmet Major Máté, a Műegyetem akkori, megkérdőjelezhetetlen tekintélyű professzora és Nagy László költő pengeváltása. A Tulipán-vita, amelybe mind többen bekapcsolódtak, 1975 szeptembertől 1976 márciusig zajlott, előbb az Élet és Irodalom, majd a Magyar Építőművészet hasábjain. Az „üzleties Bauhaus-betonbanya tojta tele ivadékaival hazánkat" költői felütés máig érvényes. A vitát a Csete György vezette Pécs csoport ifjúsági irodájának terve váltotta ki: a paksi lakótelephez készített ötpontos humanizáló program, amely a végfalak organikus díszítésével kezdődött. Szatmárcseke és Kölcse kopjafái által ihletett motívumok kerültek a panelekre, melyek aztán tulipánívvé finomodtak, és lettek a vita emblematikus névadói. Az ifjúsági irodát hamar feloszlatták, elvették tőlük a munkát, mert a lakótelep nemzetközisége nem tűrte a népművészetet. Pedig Csete Györgyék az alaprajzok módosítását tűzték ki célul, közösségi használatú területgyarapodással a lakásokban. Az eldurvult ideológiai vitában Major Máté az élhetőbb lakótelepet követelőkkel szemben odáig ment, hogy kijelentette: a magyaros ornamentika a nacionalizmus melegágya. A nacionalizmustól pedig, mint tudjuk, nincs messze a fasizmus, és ezzel az övön aluli ütéssel részéről lezártnak tekintette a vitát.

Előadásában Sulyok Miklós naplóbejegyzéseken keresztül világított rá, milyen erősen foglalkoztatta, mennyire megviselte a költőt a Csete György vezette Pécs csoport ifjúsági irodája – közvetve pedig a népi építészet és a népművészet – elleni támadás. A Szólítlak, hattyú című versben az építés, a felfelé törekvés és az otthon, otthonosság motívumai is megjelennek:

„…S mert rossz álmom nem szakad meg itt:
új gótika épül sebekből,
sóhaj aranyozza íveit,
harangsora: bók és bók és bársony,
s néma, nem szólít, nem serkent föl,
aki itt sújtva sohase kel föl.
Rémálmom temploma, s én alul
izzok, szavamat nem halkítom,
de sikoltom halhatatlanul:
Úristen, én nem vagyok itthon?
 
Szállj ide, hattyú, felfáradtam,
elfogyok, rongálnak rossz pörök,
félek, nyílik a föld alattam…"
 
„Major az egyirányú, egyenes vonalú fejlődésben hitt, amely végeredményként óhatatlanul elvezet a »magyar szocialista építészet« megteremtéséhez. Ebbe nem fértek bele párhuzamos alternatívák." – idézte az előadó Kovács Dániel művészettörténészt.
 
„Meglátásom szerint a Tulipán-vita nem csak az építészetről szólt – fejtette ki Sulyok Miklós. – A személytelen, nehezen nevesíthető apparátus Majort tette meg bírálónak, mert meg kellet támadni a nemzeti törekvésű építészetet. A doktriner internacionalizmus nem tűrte a legminimálisabb nemzeti vonatkozást sem. Jelzés lehetett ez az akkoriban induló táncházmozgalom felé is, hogy csak vigyázzanak a tulipános »magyarkodással«, ahogy akkoriban ez nem egyszer elhangzott. Ugyanakkor az a tény, hogy Csete Györgyék az alaprajzok módosítását tűzték ki célul, szintén lényegi: vissza akarták helyezni a családi közösségbe a nagyvárosban elszigetelődött egyént. Az élhetetlenül szűk konyhák helyett tágabb, közösségi terekben gondolkodtak."
 
Major Máté támadására válaszul Nagy László nyilvánvalóvá tette: „az építészet nem független a többi művészetektől. Ezek örökös kölcsönhatásban léteznek, sőt egyetlen nagy egységet képeznek." Nagy László a népművészetről mint megtartó erőről beszél. A panelházakat így jellemezte: „építményeink, lakásaink ridegek, embertelenek (…) sivatagi, sivár házak." Otthonosnak a tájjal, a kozmosszal harmonizáló épületeket tekintette.

 Csete több ízben leírta, és szóban is gyakran említette, mennyire szemlélettágító és megerősítő tett volt az egész Pécs csoport számára Nagy László támogatása. A tény, hogy nyilvánosan kiállt mellettük, s hogy világosan látta, a magyar népművészettel kapcsolatban áll építészetük.

A Tulipán-vitához összesen tizenheten szóltak hozzá, az érintettek tizenhatodikként védhették meg álláspontjukat – ez is a kort jellemzi.

Tóth Ida
Az archív fotók forrása: eloepiteszet.hu