Egy életmű-kiállítás és ami mögötte van
Kerekasztal-beszélgetés a Miskolci Építész Műhelyről
A legendás Miskolci Építész Műhelynek (MÉM) szenteltek kerekasztal-beszélgetést a Lélekjelenlét című kiállítás létrehozói Miskolcon. A beszélgetés moderátora a kiállítás kurátora, Sulyok Miklós, a beszélgetőtársak Ferencz István, Bodonyi Csaba, Bán András, Rudolf Mihály, Golda János és Rauschenberger János voltak.
A résztvevők, akik tevékeny részt vállaltak a hetvenes évek végétől csaknem a rendszerváltásig működő alkotó közösség szervezésében és munkájában, felidézték az egykori Kollektív Ház tervezését és építését. Szó esett a Műegyetemet végzett fiatalok érkezéséről, vágyaikról, elképzeléseikről, fogadtatásukról, a mesterek és tanítványaik emberi kapcsolatáról. A résztvevők megemlékeztek az ÉSZAKTERV-ről, mint a lelkes csapat java részének munkalehetőséget kínáló nagyvállalatról, valamint a párhuzamosan kialakuló építész és művészeti műhelyekről Miskolcon és az országban.
A visszaemlékezésekből világosan kirajzolódott a korabeli politikai szándék és gondolkodás, valamint a hetvenes-nyolcvanas évek miskolci működésének összes nehézsége és öröme. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a miskolci Kollektív Ház mint alkotóközösségi forma - az Építész Műhely égisze alatt - abban az ellentmondásos, és nehézségekkel teli korszakban párját ritkította az országban. A „kollektivitás" a hetvenes évek vége felé is elmaradhatatlan szlogenje volt a szocialista rendszernek, de a hatalom szemszögéből ezen elsősorban az erőszakos kollektivizálást értették. A miskolci építészek ezzel szemben egy valóságos közösséget hoztak létre, melynek élettere a Kollektív Ház önmagában is jelentős építészeti teljesítménynek tekinthető. Itt élt Rudolf Mihály építész a családjával a rendszerváltásig. Akkor a nagyvállalati háttér széthullott, a Kollektív Házból társasház lett, melynek lakásai megvásárolhatóvá váltak bárki számára. Ezzel véget ért a több mint tizenöt évig tartó tartalmas és érdekes, szakmai szempontból inspiráló és kalandos, építészeti vonatkozásban egyedülálló műhely. Emlékének megőrzése már csak példaadó értékei miatt is fontos a jövő generációi számára.
Molnár Katalin
A visszaemlékezésekből világosan kirajzolódott a korabeli politikai szándék és gondolkodás, valamint a hetvenes-nyolcvanas évek miskolci működésének összes nehézsége és öröme. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a miskolci Kollektív Ház mint alkotóközösségi forma - az Építész Műhely égisze alatt - abban az ellentmondásos, és nehézségekkel teli korszakban párját ritkította az országban. A „kollektivitás" a hetvenes évek vége felé is elmaradhatatlan szlogenje volt a szocialista rendszernek, de a hatalom szemszögéből ezen elsősorban az erőszakos kollektivizálást értették. A miskolci építészek ezzel szemben egy valóságos közösséget hoztak létre, melynek élettere a Kollektív Ház önmagában is jelentős építészeti teljesítménynek tekinthető. Itt élt Rudolf Mihály építész a családjával a rendszerváltásig. Akkor a nagyvállalati háttér széthullott, a Kollektív Házból társasház lett, melynek lakásai megvásárolhatóvá váltak bárki számára. Ezzel véget ért a több mint tizenöt évig tartó tartalmas és érdekes, szakmai szempontból inspiráló és kalandos, építészeti vonatkozásban egyedülálló műhely. Emlékének megőrzése már csak példaadó értékei miatt is fontos a jövő generációi számára.
Molnár Katalin
