Kortársnak lenni változó kultúránkban
Utóvédharcok a nemzeti hagyományért
A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának Élőfolyóirat estjén június 6-án 17.00 órakor a Kortárs folyóirat és a Kortárs Online mutatkozik be a köztestület irodaházában. A Kortársnak lenni változó kultúránkban című esten közreműködik: Ács Margit, a Kortárs korábbi szerkesztője, az MMA rendes tagja, Dobri Imre, a Kortárs Online vezető szerkesztője, Pécsi Györgyi, a Kortárs szerkesztője, az MMA rendes tagja, Thimár Attila, a Kortárs főszerkesztője, Zalán Tibor, a Kortárs korábbi szerkesztője, az MMA levelező tagja. Köszöntőt mond Vári Fábián László, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője.
A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának Élőfolyóirat estjén június 6-án 17.00 órakor a Kortárs folyóirat és a Kortárs Online mutatkozik be a köztestület irodaházában. A Kortársnak lenni változó kultúránkban című esten közreműködik: Ács Margit, a Kortárs korábbi szerkesztője, az MMA rendes tagja, Dobri Imre, a Kortárs Online vezető szerkesztője, Pécsi Györgyi, a Kortárs szerkesztője, az MMA rendes tagja, Thimár Attila, a Kortárs főszerkesztője, Zalán Tibor, a Kortárs korábbi szerkesztője, az MMA levelező tagja. Köszöntőt mond Vári Fábián László, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője.
A program ajánlásához felidéztünk néhány gondolatot az MMA kisfilmjéből, amely 2017-ben készült a folyóirat hatvanadik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen.
– A Kortársnak hosszú története van, több olyan szerzőnk van, aki évtizedek óta publikál a lap hasábjain – mondta el Thimár Attila, aki 2010 márciusától a lap tanulmány rovatát szerkesztette, 2015-től pedig főszerkesztő. – Fontos változás történt 2012-ben, amikor formátumot váltottunk, nagyobb méretű lett a lap. Ezen túlmenően képzőművészeti reprodukciókat közöltünk, eleinte fekete-fehérben később színesben. Emellett az utóbbi években zenei és filmművészeti írásokat, főleg tanulmányokat vagy beszélgetéseket, interjúkat is megjelentetünk. Nagy felelősség egy ilyen régmúltú lapot szerkeszteni, de még nagyobb vállalás előretekinteni és kitalálni, hogyan lehet úgy folytatni a munkát, amikor feltehetően az elkövetkezendő években az emberek olvasási szokása megváltozik. Arról, hogy mit értünk irodalom alatt valószínűleg egészen mást fogunk gondolni. Továbbra is a teljes magyar irodalomban gondolkodunk, országhatárainkon belül és kívül élő szerzőket egyaránt közlünk. Nem mondom, hogy ebben egyedülállóak vagyunk, de talán igyekszünk ennek a kihívásnak leginkább megfelelni.
Zalán Tibor költő, aki 1985 és 1991 között volt a versrovat szerkesztője változatlanul kedves olvasmányai közé tartozik a folyóirat.
– Sokkal ritkábban jelenek meg benne, mint szeretném, mert sokkal kevesebbet írok, mint írtam eddig – mondta el a költő. – A Kortárs azt a fajta lap ideát képviseli, amit nagyon szeretek. Mindenféle irányzatból a legjobb minőségű írásokat próbálja összegyűjteni. Nem áll be szekértáborok vonzásába, szelébe, hanem kiáll, és azt mondja, „ide lőjetek!" A szerzőgárdája változatos. Az egyik legszínesebb és legváltozatosabb kiadvány.
Azokban az években, amikor a versrovatot szerkesztettem forrongott az ellenzékiség Magyarországon. Egyfolytában beszélgettünk az élet és az irodalom ügyeiről. Félig civilben, félig szerkesztőként mindent megvitattunk Páskándi Gézával a versrovat korábbi szerkesztőjével és Száraz György főszerkesztővel. Össze kellett tartanunk, mert a politika már akkor kezdte elszakítani egymástól az embereket, táborok, érdekszövetségek, hálózatok alakultak ki. Ilyen viszonyok között csak együtt tudtuk megtalálni a helyünket. Máig emlékezetesek ezek az eszmecserék, nagyon sokat tanultam tőlük emberségből.
Igyekeztem a fiataloknak helyet szorítani a lapban. Hosszas viták után egy pályakezdő jobb versét hamarabb közöltem, mint egy jó költő középszerű versét, ami nagy feszültségeket okozott. A pár év alatt, míg a Kortársnál voltam körülbelül száz fiatal költőt sikerült felszínre hoznom.
Ács Margit író 1993 és 2009 között szerkesztette a Kortárs tanulmányrovatát. Mint kiemelte a lap akkoriban több tekintetben ellenzékinek számított.
– Az új irodalmár nemzedék addigra a befolyása alá került annak az irodalomtudományi paradigmának, amelyik bizonyos sajátos nyelvfilozófiai szempontok szerint elemzi csak a műveket és a művet a maga valójában illusztrációs anyagnak tekinti egy-egy elmélet kifejtéséhez – emlékezett vissza Ács Margit. – A Kortársnál ebben az időszakban úgy érezhettük, hogy utóvédharcokat folytatunk a nemzeti hagyomány védelmében. Gyakorlatilag ellenzékben voltunk kétféle módon is. Egyrészt a hagyomány tiszteletével és a sorskérdések felvállalásával. Másrészt az irodalom akkori trendje szempontjából is, mert olyan klasszikus szerzőket képviseltünk és próbáltunk tovább éltetni, akiket ebben az új paradigmában nem becsültek és kihagytak a kánonból.
Amikor a Kortárs szerkesztését átadtuk a fiatalabb munkatársaknak, szerettem volna, ha minél inkább magukénak érzik a lapot, ami elég hamar megtörtént. Ügyeltem arra, hogy túl sűrűn ne bukkanjak fel a szerkesztőségben. Ha van olyan kritikám vagy esszém, ami a lapba illik, akkor azt szívesen küldöm el a szerkesztőségnek.
B. L.
– A Kortársnak hosszú története van, több olyan szerzőnk van, aki évtizedek óta publikál a lap hasábjain – mondta el Thimár Attila, aki 2010 márciusától a lap tanulmány rovatát szerkesztette, 2015-től pedig főszerkesztő. – Fontos változás történt 2012-ben, amikor formátumot váltottunk, nagyobb méretű lett a lap. Ezen túlmenően képzőművészeti reprodukciókat közöltünk, eleinte fekete-fehérben később színesben. Emellett az utóbbi években zenei és filmművészeti írásokat, főleg tanulmányokat vagy beszélgetéseket, interjúkat is megjelentetünk. Nagy felelősség egy ilyen régmúltú lapot szerkeszteni, de még nagyobb vállalás előretekinteni és kitalálni, hogyan lehet úgy folytatni a munkát, amikor feltehetően az elkövetkezendő években az emberek olvasási szokása megváltozik. Arról, hogy mit értünk irodalom alatt valószínűleg egészen mást fogunk gondolni. Továbbra is a teljes magyar irodalomban gondolkodunk, országhatárainkon belül és kívül élő szerzőket egyaránt közlünk. Nem mondom, hogy ebben egyedülállóak vagyunk, de talán igyekszünk ennek a kihívásnak leginkább megfelelni.
Zalán Tibor költő, aki 1985 és 1991 között volt a versrovat szerkesztője változatlanul kedves olvasmányai közé tartozik a folyóirat.
– Sokkal ritkábban jelenek meg benne, mint szeretném, mert sokkal kevesebbet írok, mint írtam eddig – mondta el a költő. – A Kortárs azt a fajta lap ideát képviseli, amit nagyon szeretek. Mindenféle irányzatból a legjobb minőségű írásokat próbálja összegyűjteni. Nem áll be szekértáborok vonzásába, szelébe, hanem kiáll, és azt mondja, „ide lőjetek!" A szerzőgárdája változatos. Az egyik legszínesebb és legváltozatosabb kiadvány.
Azokban az években, amikor a versrovatot szerkesztettem forrongott az ellenzékiség Magyarországon. Egyfolytában beszélgettünk az élet és az irodalom ügyeiről. Félig civilben, félig szerkesztőként mindent megvitattunk Páskándi Gézával a versrovat korábbi szerkesztőjével és Száraz György főszerkesztővel. Össze kellett tartanunk, mert a politika már akkor kezdte elszakítani egymástól az embereket, táborok, érdekszövetségek, hálózatok alakultak ki. Ilyen viszonyok között csak együtt tudtuk megtalálni a helyünket. Máig emlékezetesek ezek az eszmecserék, nagyon sokat tanultam tőlük emberségből.
Igyekeztem a fiataloknak helyet szorítani a lapban. Hosszas viták után egy pályakezdő jobb versét hamarabb közöltem, mint egy jó költő középszerű versét, ami nagy feszültségeket okozott. A pár év alatt, míg a Kortársnál voltam körülbelül száz fiatal költőt sikerült felszínre hoznom.
Ács Margit író 1993 és 2009 között szerkesztette a Kortárs tanulmányrovatát. Mint kiemelte a lap akkoriban több tekintetben ellenzékinek számított.
– Az új irodalmár nemzedék addigra a befolyása alá került annak az irodalomtudományi paradigmának, amelyik bizonyos sajátos nyelvfilozófiai szempontok szerint elemzi csak a műveket és a művet a maga valójában illusztrációs anyagnak tekinti egy-egy elmélet kifejtéséhez – emlékezett vissza Ács Margit. – A Kortársnál ebben az időszakban úgy érezhettük, hogy utóvédharcokat folytatunk a nemzeti hagyomány védelmében. Gyakorlatilag ellenzékben voltunk kétféle módon is. Egyrészt a hagyomány tiszteletével és a sorskérdések felvállalásával. Másrészt az irodalom akkori trendje szempontjából is, mert olyan klasszikus szerzőket képviseltünk és próbáltunk tovább éltetni, akiket ebben az új paradigmában nem becsültek és kihagytak a kánonból.
Amikor a Kortárs szerkesztését átadtuk a fiatalabb munkatársaknak, szerettem volna, ha minél inkább magukénak érzik a lapot, ami elég hamar megtörtént. Ügyeltem arra, hogy túl sűrűn ne bukkanjak fel a szerkesztőségben. Ha van olyan kritikám vagy esszém, ami a lapba illik, akkor azt szívesen küldöm el a szerkesztőségnek.
B. L.
