Meghirdette következő évadát a Budapesti Operettszínház

Johann Strauss és Jókai Mór születésének évfordulójáról is megemlékeznek

A cigánybáró és a Dankó Pista című nagyoperettet, valamint A Notre Dame-i toronyőr című mesemusicalt is műsorára tűzi a Budapesti Operettszínház a 2025-26-os évadban, amely a Szenvedélyek évada nevet kapta – jelentette be Kiss-B. Atilla főigazgató, az MMA rendes tagja a teátrum budapesti sajtótájékoztatóján.
„A 2025-26-os évadban is tartjuk magunkat vállalásunkhoz: minőség és életérzés az, amire a nézők bizton számíthatnak itt az Operettszínházban" – hangsúlyozta a direktor. Hozzátette: az új zenés színházi művek életre hívása mellett a színház feladatának tekinti a tehetséggondozást és utánpótlásképzést is. Három művészeti egyetem – a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – végzett növendékeinek, valamint a Pesti Broadway Stúdió arra érdemes végzőseinek kínálnak bemutatkozási, fellépési lehetőségeket az új évadban is.
A főigazgató kitért arra is, hogy a színház a jövő évadban is tovább játssza sikerdarabjait, köztük Az Orfeum mágusát, a Carment, a Hamupipőkét, A cirkuszhercegnőt, a Hófehérkét, a Csárdáskirálynőt, A mosoly országát, a Mária főhadnagyot, a Jekyll és Hyde-ot, a Hegedűs a háztetőnt, a Szegény Dzsoni és Árnikát, a Veszedelmes viszonyokat, a Túl a Maszat-hegyent és az Anne Frank naplóját, valamint továbbra is rendszeresen műsorra tűzik tematikus gáláikat.
Kiss-Hegyi Anita, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) stratégiai tanácsadója beszédében kiemelte, hogy az operettszínház az évek során méltán vált a hazai és a nemzetközi operett- és musicaljátszás fellegvárává. Hozzátette, hogy az új évad műfaji és tartalmi szempontból ismét sokszínű, tartalmas lesz, méltón tükrözve a színház küldetését, a magyar operettjátszás hagyományainak megőrzését és egyben annak 21. századi megújítását. Kitért arra, hogy a Talentum Program továbbra is lehetőséget biztosít majd a fiatal tehetségek számára, hogy bemutatkozzanak a közönség előtt, a KIM támogatásával folytatódnak a kistérségi előadások, és a határon túli turnék is a következő évad részét képezik.


A Szenvedélyek évadának első premierjét október 10-én, 11-én és 12-én tartják. Hármas szereposztásban, Homonnay Zsolt rendezésében mutatják be A Notre Dame-i toronyőr című mesemusicalt. Az előadás díszlettervezője Túri Erzsébet, jelmeztervezője Füzér Anni, koreográfusa Simon István lesz – mondta el Kiss-B. Atilla. Homonnay Zsolt kiemelte, hogy a 2019-es tűzvész jó kapcsolódási pontként szolgál a történetben megjelenő tűzhöz, és kitért arra is, hogy a Notre-Dame nem csupán mint építészeti csoda, hanem mint élő, lélekkel teli misztikus helyszín is megjelenik majd.
A második premierrel Johann Strauss és Jókai Mór születésének 200. évfordulójáról is megemlékezik a teátrum. Johann Strauss A cigánybáró című nagyoperettjét, amely Jókai Mór kisregénye alapján készült, november 21-én, 22-én és 23-án mutatják be hármas szereposztásban.
A darab rendező-koreográfusa Bozsik Yvette, aki elmondta, hogy az előadással a mai materialista világban azokra az értékekre – köztük a szenvedélyre, a szabadságra, a szerelemre – szeretné felhívni a figyelmet, amelyeket Jókai is bemutatott a 140 éve írt műben.
A Szenvedélyek évadának harmadik premierje egy ősbemutató lesz 2026. március 26-án az MVM Dome-ban. A híres cigányprímás, Dankó Pista alakját és életét megidéző nagyoperett zeneszerzője Pejtsik Péter, szöveg- és dalszövegírója Orbán János Dénes költő, az MMA levelező tagja, rendezője pedig Bozsik Yvette.


Orbán János Dénes kiemelte, hogy a darabbal szeretnék felidézni és a nemzet tudatába visszahozni Dankó Pista alakját. Emlékeztetett arra is, hogy a cigányprímás arisztokratáknak, köztük a walesi hercegnek zenélt, bejárta Európát és világsikernek örvendett. "Megmutatjuk, hogy milyen pompában, milyen miliőben élt valójában Dankó Pista" – hangsúlyozta a szöveg- és dalszövegíró.
 
Forrás: papageno.hu
Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd,
Fotó: Operettszínház Facebook oldala
May 30, 2025  |  kiss-b. atilla orbán jános dénes