Bogos Ernő székelyföldi építész egész életére és pályafutására meghatározó volt az a sokszínűség, amely szülőföldjének kultúráját jellemzi. Székfoglalójában így vallott erről: „Szépvízen születtem, a Csíki-medence keleti csücskében, az Erdélyt Moldvával összekötő országút utolsó oldalcsíki településén, a Gyimesi-hágó előtt. A tájjal harmóniában élő emberek világa volt ez. Székelyek, Örmények a hegyen túl a gyimesi csángók és a Tatros forrásához betelepített, mára már elmagyarosodott románok." Pályaválasztására és személyiségére nagy hatással volt ácsmester nagyapja, akinek példája visszacseng szakmai ars poeticájában: „Számomra az építészet, ezt a nagyapám-féle rendteremtést jelenti, amiben benne lakozik az őseink minden élettapasztalata." Bogos Kós Károllyal együtt vallja, hogy az építő a házba „beleteszi minden tudását, gondját, gondolatát, beleteszi egyéni lelkét. Az ilyen háznak lelke van, az építőjének halála után is benne, a házba él tovább ez a lélek."
Végzős építész hallgató volt az 1989-es romániai események idején és bár számos lehetőség nyílt meg előtte, „egy belső erő" mindig hazahívta. A csíkszeredai polgármesteri hivatal főépítészeként célja az volt, „hogy a diktatúra által megbecstelenített, megcsonkított városszövet sebeire, valamilyen szakmai gyógyírt" találjon. Ebben az az elv vezette, amit a Kós Károly egyesülés műhelyeiben tanult, ahol olyan építészeti törekvéseket láthatott, amelyek egyrészt „nemzeti kultúránk részei, népi építészetünk értékeiben gyökereznek, másrészt megfelelnek az adott kor, szellemi és technikai elvárásainak."
Bogos szerint: „Egy település képe, annak változásai pontosan jelzik az ott élők mentalitását és hosszú időre meghatározzák, befolyásolják az emberek identitását, a lakóhelyükhöz kötődő érzelmeiket. Székelyföld identitásának egyik meghatározó eleme a kulturális öröksége és azon belül épített környezete, amelynek kialakulását, közössége sajátos történelme, társadalmi szerveződése, életformája, életterének földrajzi és természeti környezete határozza meg." Míg az 1970-es 1980-as években még gazdag építészeti értékekkel találkozhattunk a térség falvaiban, a 21. század elejére a Székelyföld olyan méretű társadalmi és gazdasági változásokkal szembesült, amelyek visszafordíthatatlan károkat és pótolhatatlan veszteségeket okoztak az addig szervesen fejlődött kulturális örökségébe.
A pogány-havas kistérségi társulás keretében az Országépítő Kós Károly Egyesülés két építészével, Köllő Miklóssal, Tövissi Zsolttal együtt kezdték meg azt a munkát, amelynek célja, hogy a településeken megindult modernizációt harmóniába hozza a kulturális örökséggel. Ennek egyik gyakorlati megvalósulása a falukép védelmi program, amelynek keretében a megye 264 településéből 68-nak készült el a falukép védelmi tanulmánya, és ebből 35 település felújított rendezési tervébe már be is építették azokat.
A jövővel kapcsolatos reményeiről így beszélt Bogos Ernő: „Mindenekelőtt vissza kell adni a falu becsületét és méltóságát. Újra kell értékelni a falun élést, mint magas életminőséget képviselő életformát. […] Az egyre individualistább embereket meg kell tanítani az együttműködés kultúrájára és technikáira. El kell juttatni az emberekhez azt az üzenetet, hogy a fejlett nyugati világ már felismerte a hagyományos vidéki létformák hasznosságát és értékét. Tudatosítani kell a falun élőkben, hogy nem egy letűnő világ utolsó túlélői, akik nem tudtak, vagy nem akartak elmenekülni a süllyedő hajóról, hanem az eljövendő, élhető világ előfutárai, akik az emberiség, az élet számára teremtik meg a lehetőséget létükkel és munkájukkal."