Marsall László önemésztő személyét az emlékezés tükrében idézték fel barátai és pályatársai. Albert Gábor író kiemelte, hogy Marsall „Weöres Sándor tanodájában nevelődött, és vált igazi költővé". Körber Tivadar a közös gyermekkor éveit elevenítette fel, melynek színtere a viharsarki Békés városa volt. A személyes emlékeket a régi, elsárgult fényképek tarkították, melyek egy-egy gyermekzsúron, közös játszadozások során, vagy éppen a Kőrös partján készültek. Megtudtuk: barátságuk a világháború előestéjén még szorosabbra vált, mikor is a két család szinte egymás szomszédja lett, lévén hogy Békés városának Horthy Miklósról elnevezett főutcáján csupán csak néhány háznyi távolságra laktak. Körber Tivadar elmondta: „közösen elkezdtünk írni egy indián-regényt, amiből el is készült bő másfél oldal. Több nem". Aztán a világháború elsodorta egymástól a két családot, Marsall László családja először Orosházára, majd onnan a fővárosba költözött, Körber Tivadar családját pedig a front nyugatra sodorta. Úgyhogy csak tíz év múlva találkoztak újra, akkor már Budapesten. Mint fogalmazott: „a Zeneakadémián egy hangverseny szünetében leltünk egymásra. Barátságunk ekkor felújult. Idővel családi kapcsolatba is kerültünk: édesanyám unokahúgát vette feleségül, az esküvőjükön én voltam a tanú."
Herczeg János visszaemlékezése során Marsall László műveltségét emelte ki, Albert Zsuzsa pedig azt, hogy milyen friss, lendületes verseket írt. Tellér Gyula kijelentette: „hihetetlen érzelmi dinamika jellemezte az életét." Zubovics Zoltán a „bakugrásos, képes nyelvi beszédére" emlékezett. Ágh István elmondta: véleménye szerint, ha Marsall László csak egy évvel is korábban jelentkezett volna Weöres Sándornál, akkor 1956 előtt már megjelent volna legalább egy verseskötete, így a forradalom leverése után már nem lehetett volna „letörölni". „Így azonban Laci öt-hat évet is elveszített" – mondta Ágh István.
 
Marsall Lászlóra nemrégiben költői esttel emlékeztek az Írószövetségben.