A hatok társasága

Kerek születésnapos akadémikusait ünnepelte a Zeneművészeti Tagozat 

Az MMA Zeneművészeti Tagozata hagyományosan ősszel köszönti kerek évfordulós akadémikusait. Az idei ünnepeltek: Dobozy BorbálaHaáz SándorKeller AndrásKollár ÉvaTóth Péter, valamint Vashegyi György.  


Nem az a fontos, ki milyen kort ért el, hanem hogy milyen életet élt. Ez az este főhajtás az alkotók élete, munkássága előtt – köszöntötte a közönséget Seres Gerda a kerek születésnapos akadémikusok november 9-i hangversenyén a Pesti Vigadóban. Az ünnepi műsor zenei szövetét a fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Kodály Kórus Debrecen adta, vezényelt: Kocsis Holper Zoltán karnagy.

 Seres Gerda, az ünnepi est házigazdája
 
Elegáns játékmód, technikai tökéletesség így jellemezte Dobozy Borbála előadóművészetét egy nemzetközi kritikus. A csembalóművész felsőfokú tanulmányait a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán kezdte, majd kitüntetéssel diplomázott a prágai Zeneakadémián. A historikus előadóművészi gyakorlatot később más nemzetközi intézményekben tanulmányozta, a salzburgi Mozarteumban Nikolaus Harnoncourt volt a mestere. Művészi tevékenységének középpontjában Johann Sebastian Bach életműve áll, a barokk mester alkotásai inspirálták a hangszerválasztását is. Repertoárja azonban szinte az egész csembalóirodalmat felöleli, beleértve a 20. századi és a kortárs zenét is. Több mint harminc éve tanít: irányítása alatt jött létre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szegedi Tagozatán a csembaló főtanszak, később pedig a budapesti Zeneakadémián folytatta munkáját. 2019 óta a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja.

Dobozy Borbála köszöntésére Joseph Haydn két műve csendült fel: Die Beredsamkeit és Abendlied zu Gott. Közreműködött: Vojevogyina Olga zongoraművész.

 70. évfordulóját ünnepli a Kodály Kórus Debrecen
 
Haáz Sándor a szó legteljesebb értelmében tanár: nem csupán a zenei ismeretek tolmácsolója, a magas művészet közvetítője, hanem Szentegyháza kulturális életének motorja, aki szakmai és emberi tisztesség terén is jó példával jár elöl. 1978 óta a mintegy 7000 lelket számláló székelyföldi Szentegyháza felső iskolájának, Szentegyházasfalunak egyetlen énektanára, szinte nem él a településen olyan ember, aki ne lett volna a tanítványa. 1982-ben hozta létre az azóta Magyar Örökség díjjal és a Prima Primissima közönségdíjával kitüntetett Gyermekfilharmóniát, amely egyúttal néphagyomány-őrző, nemzet- és közösségmegtartó szerepet is ellát.

Haáz Sándort két kiváló, erdélyi származású magyar zeneszerző, Orbán György és Gyöngyösi Levente műveivel köszöntötték.

A közönség soraiban az ünnepelt, Haáz Sándor
 
Kollár Éva a hazai és nemzetközi kórusélet meghatározó szereplője. 1990-től hét éven keresztül az ELTE Zenei Tanszékének, majd kilenc évig a Zeneakadémia Karvezetés Tanszékének vezetője volt. 2000-től 15 éven át az Akadémia Doktori Iskolájának karvezetés programját irányította. 1972-ben megalapította a Budapesti Monteverdi Kórust, amellyel a széleskörű a cappella repertoár mellet az oratórium-irodalom meghatározó alkotásait is előadták – számos elismerést, nagydíjat begyűjtve nemzetközi kórusversenyeken. Kollár Éva szakértelmével a meghatározó hazai és nemzetközi zenei társadalmi szervezetek munkájában is részt vett – részt vesz –, vezetői feladatokat vállalva.

Kerek születésnapját ünnepli idén Kollár Éva karnagy és Dobozy Borbála csembalóművész

A Budapesti Monteverdi kórus az A csitári hegyek alatt… kezdetű népdallal, majd Claudio Monteverdi Sfogava con le stelle..... című művével és Joseph Rheinberger Abendliedjével köszöntötte az ünnepeltet, az együttes élén Boda Gabriella állt. A Párizsban élő zenepedagógus és karvezető, a Francia Becsületrend lovagja a világ számos országában – Marokkótól Új-Delhiig – ismertette és szerettette meg a nagyszerű Kodály-módszert.

A Budapesti Monteverdi Kórus
 
„Mindig, minden pozícióban ugyanaz volt a mottóm: minőség!" – fogalmazott egy korábbi interjúban Vashegyi György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, aki elfoglaltságai miatt nem tudott az ünnepségen jelen lenni. A karmester 1990-ben és 1991-ben alapította saját együtteseit, a régizenei előadásra specializálódott Purcell Kórust, majd a korhű hangszereken játszó Orfeo Zenekart, amelyek máig meghatározó szereplői a magyar és nemzetközi régizenei életnek. Több mint három évtizedes munkássága során egyszerre vált a historikus előadásmód egyik vezető képviselőjévé, nemzetközi szinten is elismert karmesterré és a hazai komolyzenei élet kiemelkedő művészeti vezetőjévé. Nevéhez fűződik a 2021 júliusában létrejött Haydneum – Magyar Régizenei Központ megalakulása, amelynek 2023 óta művészeti vezetője. 2017 és 2023 között a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként tevékenykedett, 2022 októbere óta a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója.

Vashegyi Györgyöt az olasz barokk kiemelkedő szerzője, Corelli La folia című művével köszöntötte Szecsődi Ferenc hegedűművész és Szokody Anikó zongoraművész.

Szokody Anikó zongoraművész és Szecsődi Ferenc hegedűművész 
 
Keller András a magyar zenei élet egyik meghatározó személyisége, aki hegedűművészként, karmesterként, valamint a Concerto Budapest főzeneigazgatójaként egyaránt kiemelkedő eredményeket ért el. A Keller Quartet alapítójaként és primáriusaként világszerte ismert és elismert együttest hozott létre. A kamarazenét a legnagyobb mesterektől tanulta; a Weiner-Kurtág-Rados iskola növendékeként repertoárja a klasszikus és kortárs művek széles spektrumát öleli fel. 2007 óta a Concerto Budapest (korábban Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar) zeneigazgatója. Bartók – a hazaszeretetem – fogalmazott egy korábbi interjújában, így az ünnepi koncerten is két Bartók-dallal köszönték a művészt, aki a Concerto Budapest külföldi koncertsorozata miatt nem tudott jelen lenni. A Négy magyar népdalból elhangzott A bujdosó és Az eladó lány a Kodály Kórus Debrecen előadásában, vezényel Kocsis-Holper Zoltán.

Tóth Péter 24 szólamú Motet in omnibus clavibus című kórusműve is elhangzott a Pesti Vigadó hangversenyén
 
Tóth Pétert saját alkotásának ősbemutatójával, a 24 szólamú Motet in omnibus clavibus vagyis Motetta minden hangnemben című kórusművel köszöntötték Pesti Vigadó hangversenyén. „Vallom, hogy a zenének szólnia kell valamiről. Nem nagyon hiszek az abszolút zenében" – fogalmazott egy helyütt Tóth Péter, akinek a vokális zene iránti vonzódása már a konzervatóriumi éveiben megmutatkozott. Kórusműveit nem csupán Magyarországon és Európában, hanem a világ három kontinensén éneklik. Emellett számos műfajban alkot: komponált operát, oratóriumot, szimfonikus zenekari műveket – Balog József zongoraművésznek ajánlott zongoraversenyét éppen két hete játszották a Pesti Vigadóban. 2008 óta tanít az ország neves egyetemein, hat éven át volt a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának dékánja, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának egyetemi tanára.

Az est zárásaként a Nagyszalontai köszöntő közös éneklésre invitálták az előadóművészek az ünnepelteket és az ünneplő közönséget.

Tóth I.
Fotó: MMA / Walter Péter