Az alkotások utazásra hívnak
A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának csoportos tárlata felnagyítva állítja elénk a szépet, a különöst, az egzotikust és a szokatlant a Pesti Vigadóban. A május 23-i megnyitó ünnepségen beszédet mondott Turi Attila, az MMA elnöke, Haris László fotóművész, az MMA elnökségi tagja, a tárlat ötletgazdája és mentora, valamint Nagy Zopán fotóművész, költő, a kiállítás kurátora. Az eseményen jelen volt Richly Gábor főtitkár és Zsigmond Dezső, a Film- és Fotóművészeti Tagozat vezetője is.

MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA
- MMA-25-P2
Az MMA-25-P1 kódú pályázat döntési listája
MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA
- MMA-25-P1
A „Borsi, Rákóczi-kastély déli térfala 2024" pályázat
- Virtuális kiállítás





és jegyárak ––> Pesti Vigadó

Hogyan oktassunk a klasszikus építészeti elvek szerint?
Építészeti konferencia Berlinben
A közelmúlt történeti rekonstrukciói és az emberekben lakozó otthonosság iránti igény mind népszerűbbé teszi az úgynevezett új hagyományos építészetet, nemzetközi nevén a neotrad építészetet. Május 11-14. között tizenhét ország képviselői gyűltek össze Berlinben, hogy a hagyományos építészet oktatásának jövőjéről tárgyaljanak. Magyarországot dr. habil. Katona Vilmos PhD az MMA MMKI megbízott kutatója és Erhardt Gábor a Mathias Corvinus Collegium Építészet és emlékezet műhelyének vezetője képviselte, mindketten részesei voltak az MMA hároméves alkotói ösztöndíjának.

Timár Sándor „Mesti" 95
Személyiségformálás műveltséggel
Timár Sándor Kossuth-díjas koreográfus, a nemzet művésze, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja idén ünnepli 95. születésnapját. A Mester életművét bemutató, élő zenével, tánccal és filmbejátszásokkal illusztrált előadás a koreográfus, táncfolklorista és pedagógus Timár Sándor alakját hozta közel a közönséghez a Pesti Vigadóban. Timár Mihály a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjprogramjának támogatásával 2019-ben kezdett bele édesapja életművének kutatásába és feldolgozásába.

Hol terem a zeneszerető közönség?
A Felfedezőúton-sorozat nézőszáma tizennégy év alatt meghaladta a százhúszezret
A fiatalok nagy része a Szent István Filharmonikusok beavató sorozatában találkozik életében először klasszikus zenével, és hall szimfonikus zenekart élőben. Fülep Márk fuvolaművész-zeneszerző Fekete István regénye nyomán készült zenés meséjét több mint nyolcezer gyerek láthatta az elmúlt két hétben a zuglói Szent István Zeneház nagytermében, a XV. kerületi Hubay Jenő Zeneiskolában és az Erzsébetligeti Színházban.

Emlékezés a Tanár Úrra
Száz éve született Nemeskürty István
Történelmet kétféleképpen írhatunk: adott kor jelenségeit feltárva, azokat a mindenkori jelen világnézete és eszményei szerint összegezzük, s így megállapítjuk az elmúlt események szerintünk logikus folyamatát, melynek pillanatnyi, utolsó láncszeme a mi mai jelenünk. Ezt nevezzük történettudománynak. De tetteinkkel úgy írhatunk, hogy tudatosan átéljük a jelent, s így az ember minden tette abban a pillanatban, hogy múlttá válik, történelemalakító erő – írta Nemeskürty István.
Ezzel a gondolattal kezdte Beczner Barbara, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának titkára a Száz éve született Nemeskürty István címmel rendezett emlékkonferenciát, melyen a Tanár Úrnak a filmművészetben betöltött szerepét, filmproduceri munkásságát állították középpontba.

Kötődések és kölcsönhatások
Az identitás, a tér és a környezet dinamikáját vizsgálta a Dimenziók konferencia
Kétnapos tanácskozást rendezett az ELTE BTK Dimenziók Interdiszciplináris Művelődéstörténeti Műhely, az ELTE BTK Történeti Intézet Művelődéstörténeti Tanszék, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Társadalom és Gazdaságföldrajzi Tanszék és a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete Dimenziók IX. – Identitás – Tér – Környezet címmel. Az ELTE BTK kari tanácstermében 2025. május 23-án délelőtt az első szekció levezető elnöke Richly Gábor művelődéstörténész, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára volt.

Nem helyettesíthető tárgyak
III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon | 2025. május 23. – szeptember 28.
A kiállítás a Műcsarnok évente megrendezett Nemzeti Szalonjainak sorában immár harmadik alkalommal mutatja be a hazai és határon túli magyar képzőművészet előző öt évének legfontosabb törekvéseit, alkotásait. A május 22-i ünnepélyes megnyitón a Műcsarnokban, a Magyar Művészeti Akadémia intézményében köszöntőt Turi Attila, az MMA elnöke mondott, a kiállítást Szurcsik József képzőművész, az MMA rendes tagja nyitotta meg. A rendezvényen részt vett Richly Gábor, az MMA főtitkára és Stefanovits Péter képzőművész, az MMA Képzőművészeti Tagozatának vezetője is.
Közeledés a boldogsághoz
Szabó Marianne köszöntése
Születésnapja alkalmából köszöntötték Szabó Marianne textilművészt, Makovecz Imre özvegyét az akadémiai szalonban május 21-én. Az operarészletekkel, dalokkal, mozgó- és vetített képekkel gazdagított esten mások mellett részt vett az ünnepelt két fia, illetve az Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat jelenlegi vezetője, Sára Ernő tervezőgrafikus és elődje, Szenes István belsőépítész is.

Művészeti program pályázati kiírása
A Magyar Művészeti Akadémia nyílt pályázatot hirdet nevesített művészeti ágak területén működő civil és egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására. A kiírás alapján pályázatot nyújthatnak be szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai és ausztriai székhelyű, magyarországi adószámmal nem rendelkező civil szervezetek is. A támogatási igény 2025. június 19-ig nyújtható be.

Végső búcsút vettek Tamás Menyhérttől
Utolsó útjára kísérték a március végén elhunyt Tamás Menyhért Kossuth-díjas költőt, írót, néhai nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagját. A Farkasréti temetőben május 20-án tartott búcsúztatáson beszédet mondott Turi Attila, az MMA elnöke, Vári Fábián László, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Lux Ádám akadémikus. A gyászszertartáson a családtagok és barátok mellett részt vett többek között Freund Tamás, az MTA elnöke és Richly Gábor, az MMA főtitkára.
Ha szól a tárogató
Kiss Gy. László fúvós előadóművész koncertje
A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata rendezésében szólók, duók, triók, kvintettek és kortárs zenekari művek csendültek fel a hetvenedik születésnapját ünneplő Kiss Gy. László fúvós előadóművész koncertjén 2025. május 18-án a Pesti Vigadóban, ahol Balassa Sándor Ha szól a tárogató, Dubrovay László Laudate, valamint Tárogató Kvintet című darabját és Nógrádi Péter Boroveci táncok kompozícióját is élvezhette a közönség.
Franco Nero Magyarországon
A világsztár a Pesti Vigadóban találkozott a sajtó képviselőivel
Franco Nero magyarországi tartózkodása alkalmából sajtótájékoztatót tartottak az MMA székházában 2025. május 19-én este. A művész több mint hatvanéves pályafutása alatt eddig 235 mozis vagy televíziós produkcióban szerepelt, köztük olyan magyar filmekben is, mint a Honfoglalás, a Sacra Corona vagy a Julianus barát. Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója elmondta, a hazánkkal híresen jó viszonyt ápoló színészt az iránta érzett tiszteletből hívták el ismét hazánkba.

Zalai értékek
Bereczky Csaba akadémikus képes összeállítása az 1000 év utazás a magyar népművészetben című kiállításról
A dunaföldvári Fafaragó Galériában 2025. október 31-ig látogatható az 1000 év utazás a magyar népművészetben című kiállítás, amelyen Bereczky Csaba akadémikus munkái is szerepelnek.