Összekötni az eget a földdel
Kitüntetéseket adományozott a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata 2025. október 15-én a Makovecz utcai Akadémiai Szalonban. Életút-díjat kapott Hamari Júlia énekművész és László György klarinétművész. Elismerő oklevelet vehetett át Baráth Yvette kórusvezető, zenepedagógus, énekművész, Hartyányi Judit kórusvezető, zenepedagógus, Nagy Márta zongoraművész és Szili Gabriella zenepedagógus.
Az MMA-25-P2 kódú pályázat döntési listája
MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA
- MMA-25-P2
Az MMA-25-P1 kódú pályázat döntési listája
MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA
- MMA-25-P1
A „Borsi, Rákóczi-kastély déli térfala 2024" pályázat
- Virtuális kiállítás





és jegyárak ––> Pesti Vigadó
„Minden Krisztus-arcban Isten arcát kerestem" – Olasz Ferenc vallomása hat évtizedes pályájáról
Olasz Ferenc „Arcodat keresem…" című kiállításáról
A Műcsarnok november 6-án nyíló kiállítás Olasz Ferenc hat évtizedes istenkereső zarándokútját tárja fel a fény és a népi szakrális emlékek nyelvén. Az interjúban a fotóművész mesél a falusi emberek és portrék, a székelykapuk, temetők és sírjelek dokumentálásáról, a hit és a fény kapcsolatáról, valamint arról, hogyan vált művészete meditációvá, amely a befogadó lelkét is megérinti.

Színpadon a múlt
Ismernek téged címmel mutatták be Mezey Katalin, Kossuth-díjas költő, író, az MMA rendes tagjának művét a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán, a Szó-Szín-Játék sorozat keretében, október 19-én.
A prózaszínházi összeállítást az írónő A kidöntött kerítés, Levelek haza és Ismernek téged című regényeinek felhasználásával szerkesztette, rendezte és előadta Tallián Mariann és Lázár Balázs, a Ketten a versben művészeti formáció Artisjus-díjas előadóművészei.

Tamburacsalád
A Zeneakadémián ünnepelték a hetvenesztendős Eredics Gábort
Ebben az évben jubilál a 150 éves Zeneakadémia, a 15 éves Népzene Tanszék, az 50 éves Vujicsics együttes és a 70 esztendős Eredics Gábor. A Vujicsics Együttes alapító tagja, a Zeneakadémia Népzene Tanszékének létrehozásában oroszlánrészt vállaló zenész és pedagógus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Dankó Rádió csatornaigazgatója a Magyar Nemzet hasábjain elevenítette fel pályája fordulópontjait.

Elhunyt Ágh István költő
Életének 88. évében október 19-én elhunyt Ágh István József Attila- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Ágh István költői-írói világképe nagyszabású és korszerű lírát és epikát eredményezett, amely a maga körén belül választ ad több, az ezredfordulón kiéleződő kérdésre. Így műveinek nemcsak jelene, hanem jövője is van. Ágh Istvánt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
Kíméletlen szembenézés
M. Novák András festményei Kecskeméten
Kecskeméten a Hírös Agóra Kodály-termében nyílt meg október 3-án M. Novák András Munkácsy Mihály-díjas festőművész, az MMA rendes tagja SZABADVÁSZON-SZABADzSÁK című kiállítása. Az „Akadémikusok a Hírös Agórában" című programsorozat legújabb tárlatán október végéig a művész közel negyven alkotását tekinthetik meg az érdeklődők.

Átadta díjait az idén 80 éves Magyar Írószövetség
Nagy Elek, Alexa Károly, Bertha Zoltán, Király Farkas és Szörényi László is díjat kapott a Magyar Írószövetség alapításának 80. évfordulója alkalmából rendezett gálán október 15-én. A szervezet évfordulója alkalmából rendezett gálaesten átadták az új Örökös Tagság okleveleket, a Hieronymus-díjat és a szövetség idén alapított Mecénás-díját is.

A Magyar Művészeti Akadémia sajtóközleménye
A Műcsarnok 2025. október 23-án - miként ezen a napon már évek óta - zárva tart, erről a tényről az intézmény idén is hetekkel ezelőtt tájékoztatta a nyilvánosságot.
A Műcsarnokról a nyilvánosságban a mai napon közzétett légifelvétel nem a 2014. március 15-i nemzeti ünnepünkön készült.
A Műcsarnoknak mint kulturális közintézménynek a nyitvatartása független bármilyen pártpolitikai vonatkozásától.

Dzsinnek, démonok, bestiák
Asztrál mítoszok a Műcsarnokban
Csillagjáró címmel megnyílt Keresztes Dóra, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja kiállítása a Műcsarnokban, melyet Garami Gréta művészettörténész rendezett.
Bár Keresztes Dóra művészetében az illusztráció áll a középpontban, több mint négy évtizedet átfogó pályája során festészettel, plakáttervezéssel, bélyegtervezéssel, színházi látvány- és jelmeztervezéssel és animációs filmkészítéssel is foglalkozott. Jelen tárlata 2025-ben készült legutóbbi alkotásaira és elsősorban azokra a munkáira fókuszál, amelyek ugyan kapcsolatban állnak szövegekkel és akár azok illusztrációiként is megjelentek korábban, bennük mégis az alkotó autonóm művészi szándékai fogalmazódnak meg. Kiállításán vers- és könyvillusztrációi mellett animációs filmjei és szakrális munkái is láthatók.

Földi és mennyei hangokon
Őszi irodalmi gála a Pesti Vigadóban
Az MMA Irodalmi Tagozata a hagyományokhoz híven tavasszal és ősszel irodalmi gála keretében köszönti az akadémia egykori és mai szerzőit születésük kerek évfordulóján. A Vigadó dísztermében október 13-án rendezett irodalmi és zenei összeállításon közreműködött Piros Ildikó Kossuth-díjas, az MMA rendes tagja, Lukács Sándor Kossuth-díjas, az MMA rendes tagja, Lux Ádám Jászai Mari-díjas, az MMA levelező tagja, Barta Ágnes Junior Prima díjas és Mészáros Martin színművész, valamint Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, az MMA rendes tagja. A műsort Morvai Noémi és Takács Bence vezette. Szerkesztette és rendezte Mezey Katalin, az MMA rendes tagja, Vári Fábián László, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Wiegmann Alfréd.

RASZTER – Párbeszéd a generációk között
Az MMA nagyszabású kortárs kiállítással mutatkozik be az Art Market Budapesten
Idén tizenötödik alkalommal, október 16. és 19. között rendezik meg az Art Market Budapestet, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi képzőművészeti vásárát. A rendezvény új helyszínen, a 95 ezer négyzetméteres területen felépült, a XXI. század technikai igényeit kielégítő MTK Sportpark csarnokában, közösségi tereiben és parkjában is várja látogatóit és a közel huszonöt országból érkező kiállítót. A jelenlegi vásáron először mutatkozik be a Magyar Művészeti Akadémia egy több generáción átívelő, nagyszabású kortárs tárlattal, a RASZTER-rel, melynek kurátorai Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, az MMA rendes tagja és Iski Kocsis Tibor Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus, az MMA levelező tagja.
Megválasztották a Magyar Művészeti Akadémia új levelező tagjait
A Pesti Vigadóban, a köztestület székházában tartotta őszi közgyűlését a Magyar Művészeti Akadémia 2025. október 16-án. Az ülést Turi Attila építész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke vezette, az eseményt jelenlétével megtisztelte Kiss-Hegyi Anita, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára.

Emlékhelyek Nyugat-Dunántúlon
Tanulmányúton vett részt az MMA Művészetelméleti Tagozata
A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata hagyományosan őszre szervezett tanulmányútjára szeptember 30. és október 2. között került sor három település – Zalaszentlászló, Szombathely és Kőszeg – művészeti, oktatási és vallási emlékeinek, intézményeinek meglátogatásával.