Forrásvidékeken
Konferencia Csete György építész és Csete Ildikó textilművész munkásságáról
Tavaly Beremenden konferencia tisztelgett a néhány éve elhunyt Csete művészházaspár előtt. Azt most egy újabb követte. A „Tulipánfák tornyán" címmel megrendezett emlékkonferencia Csete Ildikó textilművész (1940–2018) és Csete György építőművész (1937–2016) életművét idézte meg, azok jellegzetes vonásait, szemléleti alapjait járta körül. A két konferencianap létrejöttét most a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Építőművészeti Tagozata, valamint a Csete Alapítvány együttesen támogatta – újabb hajlékot keresve és találva.
Tavaly Beremenden konferencia tisztelgett a néhány éve elhunyt Csete művészházaspár előtt. Azt most egy újabb követte. A „Tulipánfák tornyán" címmel megrendezett emlékkonferencia Csete Ildikó textilművész (1940–2018) és Csete György építőművész (1937–2016) életművét idézte meg, azok jellegzetes vonásait, szemléleti alapjait járta körül. A két konferencianap létrejöttét most a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Építőművészeti Tagozata, valamint a Csete Alapítvány együttesen támogatta – újabb hajlékot keresve és találva.
E konferencia előadásai mindenképpen egy szélesebb rátekintés reményében szerveződtek kétnapos együtt gondolkodássá. Az előadók többsége közvetlenül, praxisa nyomán kapcsolódott a két életmű értekező megközelítéséhez: többségében művészettörténészek vetettek fel a szakirodalomban már inicializált csomópontokat, vagy ismertették a friss kutatásokból, megfigyelésekből levonható következtetéseiket.
Számos előadás meglepő tényeket tárt fel: például hogy Csete György korai, javarészt ipari építményekből álló munkálkodása milyen összefüggésben van vagy lehet későbbi építőművészeti tevékenységével. Hogy életműve nem egyenes vonalú fejlődés eredményeképpen jött létre. Haba Péter művészettörténész a Pécs Csoport előtti időkre, Csete György korai, kevéssé méltatott ipari építészetére tekintett vissza, amely időszakban – a szocialista realizmussal szemben – egy másfajta modernizmus körvonalai artikulálódtak.
Kovács Dániel művészettörténész egy esztétikai mezőbe terelt politikai vita eseményeiről számolt be. A szocreál építészetet preferáló Major Máté hagyatéka alapján a tulipánvita történetét vázolta fel, amit a paksi atomerőmű lakótelepi házainak végfalát díszítő tulipánok váltottak ki. Zuh Deodáth filozófus az építészeti összetettségből fakadó lehetséges ellentmondások feloldására tett kísérletet a Csete György-féle organikus építészet környezetében.
Sulyok Miklós művészettörténész egy építészetszemlélet, a Csete-életműben megnyilatkozó organikusság sajátosságainak feltárására vállalkozott – építő forrásként éppen úgy említve a népművészetet, mint az alkotó erős érdeklődését a Holdra-szállás eseményei iránt, aminek eredményeként a népi művészet kortárs újjászületése vált láthatóvá.
Hogy az épület és annak díszítése egyaránt szimbólummá válhat, erre több előadó is felhívta a figyelmet. Molnár Mária művészettörténész beszédének középpontjában Csete (Lengyel) Ildikó 1960-as évekbeli textiltervei álltak. Annak a folyamatnak a nyitánya, amelyet a Goldberger gyárban készült mintarajzok alapoztak meg: a rendet és rendszert alkotó, ismétlődő motívumok, mint az absztrakció határán álló növényi ornamentikák (napraforgó, pitypang, rózsa, tulipán), az állatalakok (macska, egér, víziló, vadludak), vagy később a rovásírás hieroglifái.
Rácz Zoltán építész arra hívta fel a figyelmet, hogy a rajzban gondolkodó Csete György terveiben miképpen tükröződik személyisége, elsősorban a természetes erőhatásokat közvetítő Forrásházban.
Jankovics Tibor építész a Cseték díszítőművészetét, annak ornamentikáját, a hagyományhoz való viszonyát vizsgálta.
De nem csupán ők, a szakmaterülethez közelebb állók fejtették ki nézeteiket. Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel Csete Ildikó alkotásainak szakrális mozzanatait vizsgálta, Győri L. János irodalomtörténész Csete György debreceni diákéveit, a protestantizmus hatásaira hívta fel a figyelmet a küldetéssel és szakmai munkával fémjelezhető építészeti tevékenységben. Lőrincz Zoltán művészettörténész a templom mint hajlék egy példáját, Csete kőszegi temploma nyomán a református templomépítészet elveit kutatta előadásában. A még egyetemi hallgató Bali Bettina Csete György orfűi Forrásházáról szólt; Balázs Géza nyelvész a két alkotó közös vonását a nyelvi ihletettségben, a hajlításban, mint alkotó gesztusban ismerte fel; Baldavári Eszter muzeológus-művészettörténész Csete György építészetében egy nemzeti formanyelv keresésére mutatott rá, amelynek hátterében Kós Károly víziója a célszerű népművészetről éppen úgy jelen van, mint Lechner Ödön szecessziós törekvése.
A néprajzkutató Hoppál Mihály azt emelte ki, hogy mindkét alkotó esetében költői produktumról van szó. Az organikus alkotás számukra nem egyéb volt, mint a modernben a nemzeti karakterjegyek és motívumok erejének megnyilatkozása: ez teremtett jól szemlélhető stílust, ez alapozta meg mindkét életműben a motívumok működését.
Keserü Katalin művészettörténész ugyan a konferencianapok élén tartotta meg előadását, megállapítása végső konklúzióként is megállja helyét. Hogy a két művész tevékenysége során, amit folyamatos innováció jellemzett: olyasmi született meg, amilyet másutt és korábban nem láthattunk.
Mindezek tükrében különös fontos és érdemi volt a konferencia révén emlékezetbe idézett két művész legközelebbi hozzátartozójának, Csete Örsnek az előadása, többszöri felszólalása. Életútkutató: 76 folyóméter hagyaték gondozója, rendszerező őrzője és értelmezője, egyben a dokumentumanyagok digitalizálója. Elsősorban ebbéli tevékenységéről számolt be, ennek nehézségeiről, a feladattal járó kihívásokról, a nyomon követhető eredményekről. Mint említette, feladatának látja, hogy a digitális térbe átmentse, átemelje mindazt, ami anyagból készült, így romlandó. Szülei, Csete György és Csete Ildikó örökségét, emlékét. Mindkettőjükét. Mert egyikükről a másik nélkül nem lehet szólni, hisz ugyanazon tulipánt építették, örökítették át utókorukra. Életük és alkotómunkájuk teljességgel nyilván nem digitalizálható, nem is ezért teszi utód. Inkább annak okán, hogy a szülei által élt és megélt, a betelt igazságra fény derülhessen.
Számos előadás meglepő tényeket tárt fel: például hogy Csete György korai, javarészt ipari építményekből álló munkálkodása milyen összefüggésben van vagy lehet későbbi építőművészeti tevékenységével. Hogy életműve nem egyenes vonalú fejlődés eredményeképpen jött létre. Haba Péter művészettörténész a Pécs Csoport előtti időkre, Csete György korai, kevéssé méltatott ipari építészetére tekintett vissza, amely időszakban – a szocialista realizmussal szemben – egy másfajta modernizmus körvonalai artikulálódtak.
Kovács Dániel művészettörténész egy esztétikai mezőbe terelt politikai vita eseményeiről számolt be. A szocreál építészetet preferáló Major Máté hagyatéka alapján a tulipánvita történetét vázolta fel, amit a paksi atomerőmű lakótelepi házainak végfalát díszítő tulipánok váltottak ki. Zuh Deodáth filozófus az építészeti összetettségből fakadó lehetséges ellentmondások feloldására tett kísérletet a Csete György-féle organikus építészet környezetében.
Sulyok Miklós művészettörténész egy építészetszemlélet, a Csete-életműben megnyilatkozó organikusság sajátosságainak feltárására vállalkozott – építő forrásként éppen úgy említve a népművészetet, mint az alkotó erős érdeklődését a Holdra-szállás eseményei iránt, aminek eredményeként a népi művészet kortárs újjászületése vált láthatóvá.
Csete György a magyar organikus építészet egyik alapítója, a Pécs Csoport (1970–1976) vezetője. Munkásságának alapeszméje a magyar anyanyelvű építészet keresése volt, amely a technicizált és uniformizált 20. század végi építészet elleni lázadást jelentette. Gondolkodásában nem kevésbé fontos helyet foglalt el az ökológia és az építészet összefüggéseinek kutatása. A Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja.
Csete Ildikó művészetszemléletét a gödöllői művésztelep alkotóközösségével való megismerkedése és az 1970-es évek finn iparművészete határozta meg. A gödöllői művésztelepen keresztül a kalotaszegi népművészethez, a finnek révén pedig az európai modernitáshoz kapcsolódott. Műveinek legfőbb témája és motívuma mindvégig a magyar népi textilornamentika művészi fejlesztése, a magyar múlt emlékeinek képzőművészeti-installatív feldolgozása maradt.
Jankovics Tibor építész a Cseték díszítőművészetét, annak ornamentikáját, a hagyományhoz való viszonyát vizsgálta.
De nem csupán ők, a szakmaterülethez közelebb állók fejtették ki nézeteiket. Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel Csete Ildikó alkotásainak szakrális mozzanatait vizsgálta, Győri L. János irodalomtörténész Csete György debreceni diákéveit, a protestantizmus hatásaira hívta fel a figyelmet a küldetéssel és szakmai munkával fémjelezhető építészeti tevékenységben. Lőrincz Zoltán művészettörténész a templom mint hajlék egy példáját, Csete kőszegi temploma nyomán a református templomépítészet elveit kutatta előadásában. A még egyetemi hallgató Bali Bettina Csete György orfűi Forrásházáról szólt; Balázs Géza nyelvész a két alkotó közös vonását a nyelvi ihletettségben, a hajlításban, mint alkotó gesztusban ismerte fel; Baldavári Eszter muzeológus-művészettörténész Csete György építészetében egy nemzeti formanyelv keresésére mutatott rá, amelynek hátterében Kós Károly víziója a célszerű népművészetről éppen úgy jelen van, mint Lechner Ödön szecessziós törekvése.
A néprajzkutató Hoppál Mihály azt emelte ki, hogy mindkét alkotó esetében költői produktumról van szó. Az organikus alkotás számukra nem egyéb volt, mint a modernben a nemzeti karakterjegyek és motívumok erejének megnyilatkozása: ez teremtett jól szemlélhető stílust, ez alapozta meg mindkét életműben a motívumok működését.
Keserü Katalin művészettörténész ugyan a konferencianapok élén tartotta meg előadását, megállapítása végső konklúzióként is megállja helyét. Hogy a két művész tevékenysége során, amit folyamatos innováció jellemzett: olyasmi született meg, amilyet másutt és korábban nem láthattunk.
Mindezek tükrében különös fontos és érdemi volt a konferencia révén emlékezetbe idézett két művész legközelebbi hozzátartozójának, Csete Örsnek az előadása, többszöri felszólalása. Életútkutató: 76 folyóméter hagyaték gondozója, rendszerező őrzője és értelmezője, egyben a dokumentumanyagok digitalizálója. Elsősorban ebbéli tevékenységéről számolt be, ennek nehézségeiről, a feladattal járó kihívásokról, a nyomon követhető eredményekről. Mint említette, feladatának látja, hogy a digitális térbe átmentse, átemelje mindazt, ami anyagból készült, így romlandó. Szülei, Csete György és Csete Ildikó örökségét, emlékét. Mindkettőjükét. Mert egyikükről a másik nélkül nem lehet szólni, hisz ugyanazon tulipánt építették, örökítették át utókorukra. Életük és alkotómunkájuk teljességgel nyilván nem digitalizálható, nem is ezért teszi utód. Inkább annak okán, hogy a szülei által élt és megélt, a betelt igazságra fény derülhessen.
Balázs Sándor
December 1, 2022
|
konferencia
,
keserü katalin
,
csete györgy és csete ildikó
,
csete györgy
,
sulyok miklós
,
jankovics tibor
