Vidéki Filmnapok a vidékről

A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti, valamint Művészetelméleti Tagozata és Komlóska Község Önkormányzata Filmszemlét rendez 2018. szeptember 14–16-án a Sárospataki járásban fekvő Komlóskán, ahol hat dokumentumfilm vetítése mellett előadások és kerekasztal-beszélgetések is várják az érdeklődőket. A vetítéseket követő programon polgármesterek, filmszakemberek, gazdasági és közművelődési szakemberek, valamint pedagógusok beszélgetnek a vidék jelenéről és jövőjéről, szó lesz például a KönyvtárMozi program közösségteremtő erejéről a kistelepüléseken vagy, hogy a helyi televíziók hogyan tudnak bekapcsolódni a kultúraközvetítésbe.
Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata és a Komlóska Község Önkormányzata közös szervezésében megvalósuló filmszemle műsorán szerepel Kocsis Tibor Új Eldorádó, Elem Klimov Búcsú Matyorától, Vitézy László Vörös föld, Gulyás János Mintha nem otthon lennénk című filmjének első része, Mudry Péter Barbárok kézfogása, valamint Magyar N. Attila Hazatérő képek című dokumentumfilmje.
A házigazda Köteles László polgármester, aki Dárday István filmrendezővel közösen szervezik az immár visszatérő eseményt. Előadást tart többek között Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesülete elnöke, Molnár Oszkár, Edelény polgármestere, Kása Béla fotóművész és Sipos Mihály népzenész a népi kultúra helyzetéről, kilátásairól beszélgetnek. Az MMA részéről Buglya Sándor, Balla András, Jelenczki István, Szalai Györgyi, Szobolits Béla, dr. Nagy Attila, Gulyás Gyula, valamint Tóth Klára vesznek részt az eseményen.
A filmszemle célja, hogy olyan filmekre irányítsa rá az emberek – elsősorban a vidéki lakosság és a vidékkel hivatalból foglalkozók – figyelmét, akik keresik a megoldásokat saját településük és a vidék hátrányos helyzetének felszámolására. A bemutatott filmek a falurombolás több évtizedes történetéből idéznek drámai epizódokat, de a mai vidéki élet meghatározó problémáit is elemzik. A vetítések és az azt követő beszélgetések polgármesterekkel, filmesekkel, gazdasági és közművelődési szakemberekkel, pedagógusokkal a vidék jelenéről és jövőjéről folynak, valamint arról, hogy az elmúlt évtizedekben leépülni látszó falusi élet kihívásaira miképp lehet képes egy kulturális stratégia a maga sajátos adottságai között élhető életet, emberi méltóságot teremteni a haza nagyobbik felének. Az eszmecsere fontos része lehet, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozódott tárgyunkba vágó – szinte láthatatlan – filmkincs, hogyan juthat el azokhoz, akikről és akikért készült. Társaink a programban a vidéki televíziók, melyek a filmnapok előtt és alatt a témába vágó filmeket tűznek műsorukra.

További információ és jelentkezés a programokra: https://www.videkifilmnapok.hu/
6 सितंबर, 2018  |  gulyás jános dárday istván jelenczki istván sipos mihály tóth klára vidéki filmnapok komlóska