Szentmártoni János Fotó: Nyirő Simon

Eső előtt hazaérni

Szentmártoni János zenés irodalmi estje és kötetbemutatója
 
Eső előtt hazaérni címmel jelent meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában Szentmártoni János Babérkoszorú díjas költő új verseskötete, amelyet szeptember 19-én mutattak be a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az esemény egyben zenés irodalmi est volt Turi Bálint színművész, Honfi Imre Olivér dalszerző, előadóművész és Winkler Nóra énekes, dalszerző közreműködésével. A szerzővel Mirtse Zsuzsa író, szerkesztő beszélgetett.
Szentmártoni János elmondta, hogy az Eső előtt hazaérni című kötet az 1975-ben született Babérkoszorú díjas költő elmúlt tíz évben írt verseinek gyűjteménye, négy ciklusba (Ez még nem az, Megsokszorozódva, Amikor hazaér, Gombai hó) rendezve. A címadó vers a költő Miféle földet című korábbi kötetében jelent meg tíz évvel ezelőtt.


A kötet összegzi a gyermekkori emlékeket, a férfikorban megtett lépéseket, megfogalmazza a családhoz, a hazához, a hivatáshoz, illetve a jövő kihívásaihoz való viszonyt.
Amikor tavaly elkezdte összegyűjteni az elmúlt tíz év verstermését, szinte magától összeállt a kötet, mert ez idő alatt mindig arról próbált beszélni, miképp ér haza az ember.
„Nem a fizikai, hanem a lelki hazaérés foglalkoztatott – mondta el a költő. – Amikor ezen gondolkodik az ember, csak arra döbbenhet rá, hogy akkor érkezik meg igazán, amikor visszatalál önmagához, és már nem tereli el a figyelmét a sok külsőség. Így tudja katartikusan és teljességében megélni a valódi belső hazatérést."
Kalász Márton Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze írta egyszer, hogy Szentmártoni János egész költészetét belengi a hazatérés vágya. A kötet kezdő verséről, A legkisebb királyfiról szólva megtudtuk, hogy ez hivatott megelőlegezni a ciklusok atmoszféráját. A próbák sorát kiálló királyfi, aki a népmesékben örökifjú marad, ugyanolyan költői alakmás, mint a vándorsorsra ítélt Ulisszesz, akivel az Eső előtt hazaérni költeményeiben is találkozhatunk. Szentmártoni János több versét (Hommage, Fesztivál után) ajánlotta Oláh Jánosnak, a Magyar Napló korábbi főszerkesztőjének, néhai Babérkoszorú díjas költőnek, akire ugyanúgy mestereként tekint, mint Kalász Mártonra. 


Az esten szó esett még arról is, hogy Szentmártoni János dalszövegeket is ír. Nem megzenésített versekre gondolt, hanem versekből írott dalokra. Ezekből több is elhangzott Honfi Imre Olivér dalszerző, előadóművész és Winkler Nóra énekes, dalszerző közreműködésével.
 
 
B. L.
September 19, 2024  |  szentmártoni jános