India Frida Kahlo-ja, Amrita Sher-Gil magyar édesanya és szikh arisztokrata apa gyermekeként 1913-ban született Budapesten. Nagybátyja Baktay Ervin keletkutató volt, aki már Amrita gyerekkorában felfigyelt tehetségére. Magyarországon nevelkedett, művészeti tanulmányait Párizsban végezte, húszéves volt, amikor a Grand Salon először bemutatta egy képét. Az 1930-as években szinte minden nyarat Magyarországon, a Dunakanyarban töltött, majd Indiában telepedett le, ahová később férjét, unokatestvérét, az ír-magyar Egán Viktort is magával vitte. Haláláig Indiában élt. Képeivel rendszeresen szerepelt a Grand Salon és a Salon des Tuileries kiállításain. Hatása a bengáli reneszánsz kiemelkedő alakjaiéhoz, így Rabindranath Tagoréhoz mérhető, alkotásaiban egyedi módon ötvözte az európai posztimpresszionizmus, mindenekelőtt Cézanne, Gauguin, Modigliani és az indiai festészet képi világát. Európaiként és indiaiként mindkét kultúrához kapcsolódott, ugyanakkor egyszerűségre és letisztultságra törekedett. Munkásságára hatással volt a második világháború előtti magyar festészet, különösen a nagybányai festőiskola. Életművének nagy részét a delhi Modern Művészetek Galériája őrzi, első nagyobb, európai kiállítását az Ernst Múzeum rendezte 2001-ben (kurátora Keserü Katalin, akitől 2007-ben monográfia is jelent meg a festőről).

Az Amrita Sher-Gil című magyar dokumentumfilm-sorozat (2001) alkotója, Sára Sándor így fogalmaz a festővel kapcsolatban: „Elsősorban a személyisége vonz, mert nagyon izgalmas, izgalmasan szép nő volt. Rövid élete – huszonnyolc éves korában halt meg – is tele izgalommal, rejtéllyel és váratlan fordulattal, s nem utolsósorban a hatalmas tehetséggel megfestett képei. (…) Ugyan a fénykép is sok mindent elárul róla, az életben a személyisége azonban hallatlanul „monumentális" volt. Amrita Sher-Gil – egy szikh hercegnek, Umrao Singh Sher-Gilnek és egy magyar nőnek, Gottesmann Marie-Antoinette-nek a leánygyermeke – előzmények nélküli, páratlan művész volt. Ő teremtette meg – nem én mondom, hanem az indiaiak – a modern indiai festészetet. Az ősi művészetet faggatta, kőszobrok, agyagtárgyak, falfestmények titkait. Konvenciókat nem tűrő, érzéki, szertelen nő volt, aki a magyarországi tájak varázsát, a francia impresszionisták szín- és formavilágát és az indiai ihletet csodálatos képekben egyesítette. Lenyűgözték az archaikus és erotikus indiai faliképek, a rádzsput és baszóhli miniatúrák élményeit, felfedezéseit őrzik az Amrita-festmények..." (Tamás Amaryllis: Amrita Sher-Gil – Beszélgetés Sára Sándorral, Filmvilág folyóirat, 2001. 10, pp. 12–14.)