A kötet Kós Károly építész, grafikus, író, születésének 140. évfordulójára jelent meg a kiadónál. Az eredeti, kézírással megírt és számos fametszettel illusztrált Papp Imre kiadvány a Magyar Iparművészet című folyóiratban debütált 1911-ben. A szerző ajánlását olvashatjuk a borítón: „Ajánlom ezt az írást mindazoknak, akik magyarok, és a szépet is magyarul szeretik." Baranyi Krisztina a könyvbemutatón felidézte, nagy álma volt megjelentetni a művet, amely 2020-ban került a kezébe, amikor a kiadó Évszám novellák című kötetéhez gyűjtöttek anyagot Medvigy Endre vezetésével. Büszke arra, hogy a könyv megjelent és olyan minőségben lehetett kiadni, ami méltó a szerző örökségéhez. A Pytheas Könyvmanufaktúra grafikusa úgy beleszeretett ebbe a munkába, hogy a címlap borítón található motívumokból emelte ki azokat a kis motívumokat, amik az előzéklapra kerültek – hangsúlyozta.


A személyes hangvételű, archív videó felvételekkel és vetített képes kiegészítéssel zajlott könyvbemutatón Czeglédy Enikő idézte fel az építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus nagyapja és annak felesége alakját, akikkel fél éves korától tizenkét éves koráig nagyon sok idő töltött el. „Végtelenül bölcs emberek voltak, humorral és nagyon dinamikus életformával, öreg korukban is. Mindig hangosan ment körülöttük az élet, de nagyon szerethetőek voltak, igazi közösségi emberek. Amikor egy tiszta román udvaron laktak, akkor is mindenkivel tisztelettel bántak." Kós Károly unokája úgy emlékszik, hat olyan könyve van, amelyet különösebb cél nélkül írt. „1910-ben beköltöztek Sztáninra, a Varjúvárba. És akkor éjjel csend, meg nyugalom volt, és akkor elindult azzal, amire ő vágyott. Így jött az Ének Attila királról. A következő pedig itt van előttünk." Nagyapját olyan embernek ismerte, aki nem ítélte el a legnehezebb időben sem a románokat, s mindenkiben az embert kereste.


A Régi Kalotaszeg bevezetőjét író Medvigy Endre úgy fogalmazott, az Egyetemi Színpad művészeti titkáraként, műsorszerkesztőként határozott, karakterisztikus nemzeti irányt igyekezett képviselni, amiben az elszakított területek értékei is benne voltak. Ezért is szervezték meg 1973 decemberében Kós Károly születésnapja alkalmából a híressé vált ünnepséget. Az Egyetemi Színpadról való kényszerű távozása után antikváriumban kezdett dolgozni, ahol kezébe került egyebek mellett a könyv első megjelenése a már említett Magyar Iparművészet folyóiratban, s végső soron ekkor indult el azon az útonm, melyen megkedvelte az erdélyi magyar írókat: Kós Károlyt, Nyírő Józsefet és a kevesek által ismert Tompa Lászlót is. A könyvet egyfajta hűségnyilatkozatnak is lehet tekinteni, melyet Kós Károly választott szülőföldjéről, Kalotaszegről megfogalmazott.


Csernyus Lőrinc felidézte, hogy Kós Károlyt nem építészként ismerte meg, bár az általa tervezett Városmajori Iskolába járt diákként. Édesapja nagyra becsülte az irodalmi munkásságát Kós Károlynak, tőle kapta első, ma már rongyosra olvasott köteteit. „Kós Károly úgy tudott rajzolni, hogy bizonyos vonalak nincsenek a rajzon, mégis látom." – hangsúlyozta az MMA rendes tagja. Szerinte Makovecz Imre, az MMA alapító örökös elnöke, örökös tiszteletbeli elnök és Kós Károly közös jellemvonása, hogy nagyon fontos volt számukra a mester-tanítvány viszony. A közönség megcsodálhatta Kós Károly állatkerti épületeit, de olyan új, az ő szellemében tervezett létesítményeket is, melyek Czégány Sándor (Krokodilház, 2006), vagy Anthony Gall, az MMA tiszteletbeli tagja (Szavanna-ház + Elefántcsarnok, 2008) nevéhez fűződnek. Hangsúlyozta, milyen fontos a Kós Károly Egyesülés, különösen annak Vándoriskolája, melynek keretein belül 1989-től napjainkig több mint nyolcvan vándor kapott diplomát. „És ma már tanítványokból mesterek lettek, hazamentek Erdélyországba, négy-öt ilyen építész, és ma már ők fogadnak Kós Károly szellemiségével vándorokat. Él az ő hagyománya."


Csernyus Lőrinc megosztotta azt az előadását is, amit francia nyelven tartott Brüsszelben, Kós Károly munkásságáról, s itt különösen kiemelte a kapcsolatot Kós Károly, Bartók Béla és Kodály Zoltán között. Utóbbival még egy napon is születtek. „Nem mindenki találkozott mindenkivel, de mindenki tudta, hogy a másik mit csinált, és egy szellemiségben élték az életüket. (…) Kós Károly ugyanezt csinálta az építészettel, mint Bartók a zenében, átengedte magán az erdélyi népi építészetet, és létrehozott egy Európában korszerű, öko-tudatos építészeti világot. Beépítették a temetőben talált ősi, olvasható jeleket. Nem népművészet másolás volt, hanem egy önálló, saját építészeti világ." Végül a 2023 végén elfogadott építésügyi törvény preambulumának részletét olvasta fel az Akadémiai Szalon közönségének: „az államnak nemcsak lehetősége, de feladata is, hogy az épített örökség megőrzése és gyarapítása során a polgári jó ízlést érvényesítse e célunk megvalósítása során a nemzeti építészet legfalazóbb hagyományait képviselő életművek, Kós Károly, Lechner Ödön és Makovecz Imre építészete a minta és a zsinórmérték". Három olyan életmű, amire a magyar építészetet, épített környezetet alapozni kell idén – zárta gondolatait Csernyus Lőrinc.

A jelenlévők kötetlenül ezt követően is beszélgethettek a bemutató résztvevőivel, s kézbe vehették a kötetet, mely méltó mind megjelenésében, mind anyaghasználatában (bizonyítva, hogy az IdőJel Kiadó tisztelettel és csodálattal bánt a művel) Kós Károlyhoz. Különlegessége, hogy a kiadvány szándéka szerint gondol a ma olvasójára, akinek szeme már nem könnyen alkalmazkodik a kézíráshoz, s Medvigy Endre bevezetője mellett a Régi Kalotaszeg „öregbetűs" szövegének olvasata gépelve is bekerült a kiadásba.

Wittmer-Besze Erika
Fotó: Walter Péter