Az Eső – mondta bevezetőjében Vári Fábián László, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője – elsősorban regionális irodalmi lap, ez azonban nem csökkenti a kulturális életben betöltött szerepét és jelentőségét.

Jenei Gyula, a lap főszerkesztője azzal egészítette ki: „Szolnokiak vagyunk, de a lap tágabb kitekintésű: magyar irodalmi folyóirat, amelyben az ország minden részéből jelentkező szerzők nyilvánosságot kapnak, de figyelünk a határon túlra is, Erdélytől a Délvidéken át egészen a nyugati emigrációig." Bevezetőjében a tagozatvezető kiemelte a körültekintő, igényes szerkesztést, amely a közreadott írások magas színvonalának köszönhető.


Az 1998-ban indult, évente négyszer, főként tematikus számokkal megjelenő Eső történetét Jenei Gyula főszerkesztő mellett Molnár H. Magor szerkesztő mutatta be. Az esten részt vett Serfőző Simon, az MMA rendes tagja, Kossuth-díjas költő, aki évtizedek óta szorosan kapcsolódik a laphoz. Verebes György festőművész, akadémikus gondozza a lap képzőművészeti anyagát, aki ezúttal zongorajátékával kísérte a folyóirat egykori és jelenlegi szerzőitől Barta Ágnes színművész előadásában elhangzó verseket.
Jenei Gyula emlékeztetett: 1998-ban, a Parnasszus mellékleteként adták ki az Esőt, majd két évvel később önállósult a lap, „és azóta anyagi nehézségek közepette is sikerült életben maradnunk".
Korábban nem jelent meg szépirodalmi folyóirat a megyében. Domokos Mátyás úgy fogalmazott valamikor a kilencvenes években: Jász-Nagykun-Szolnok megye fehér folt az irodalom térképén. Körmendi Lajos szerkesztésében évente hat alkalommal jelent meg a szépirodalmat is közlő Jászkunság, „de igény jelentkezett olyan önálló irodalmi lapra, amely országos merítésű, ugyanakkor hangsúlyozottan figyel Jász-Nagykun-Szolnok vármegye szerzőire".


Kezdetben Zalán Tibor, az MMA levelező tagja javasolta Jenei Gyulának tematikus számok szerkesztését, mert „adott témához inkább születnének országos figyelmet is felkeltő anyagok". Ennek megfelelően olvashatunk számokat az iskoláról, a színházról, a pénzről, Istenről, az idei megjelenések pedig a mesterséges intelligencia, illetve a családi erőszak köré szerveződő szépírásokat, esszéket tartalmaznak, a legfrissebb periodika pedig szolnoki szám annak évfordulóján, hogy egy 950 éves okirat említi először Szolnokot.
„Elsősorban szépirodalmat, verseket, novellákat, regény- és drámarészleteket közlünk" – hangsúlyozta a főszerkesztő. Az Olvasó rovatban recenziók, könyvkritikák kapnak helyet. „Középutat kell találnunk a szakmai igényességű és az irodalmi művek iránti érdeklődést mind szélesebb körben felkeltő írások között." Rendszeresen közölnek interjúkat is, az egyik rovatban pedig az írók nem klasszikus értelemben vett irodalmi anyagokat, hanem az újságírással határos műfajú írásokat, tárcákat, úti jegyzeteket, naplórészleteket, szubjektív reflexiókat, kommentárokat adnak közre.
Érdeklődésre tarthat számot a Köpönyeg rovat, melyet Molnár H. Magor szerkeszt 2017 óta. „A Köpönyeg rovat létrejötte mögött az a felismerés áll, hogy egy irodalom valódi gazdagságát talán azok a remekművek szemléltetik leginkább, amelyekkel szemben a kánongépezet megengedi magának azt a luxust, hogy mostohán bánjon velük. Olyan versek jelennek meg ebben a rovatban, amelyek az irodalmi közbeszédben önértékükhöz képest alulreprezentáltak." Az Eső szellemi köréhez tartozó, elhunyt szerzők közül a szerkesztők Szőcs Kálmánt, Dienes Esztert és Körmendi Lajost említették. Ez utóbbi költő Példabeszéd kis népeknek című versében a sírra ültetett virág allegóriájával szól a remény hangján: „Teltek a hetek, és egyszer, egészen váratlanul, / megjelent a kiirtott jázmin. / Áttört a só vastag rétegén, / szétfeszítette az időközben betonná szikkadt földet, / s kitört a fényre… / A holtak szívéből hozta üzenetét a fentieknek: / élni kell!" 
A Köpönyeg rovatban lezárt életművekkel foglalkoznak. „Megjelentetjük a verset, majd egy róla szóló értelmező, értékelő esszét fűzünk hozzá. Felkérünk kortárs költőket, hogy írjanak lírai reflexiót, párverset, hommage-költeményt az említett műhöz. Számos erdélyi szerepel a szerzők között, annál az egyszerű oknál fogva, hogy onnan származom." A sokszínű összeállításban – többek között – szerepelt Hervay Gizella, Csiki László, Székely János, Farkas Árpád, de ugyanúgy Sziveri János, Baka István, Utassy József, Orbán Ottó.          
A főszerkesztő a lap korábbi, meghatározó szerzői közül kiemelte Rékasy Ildikó és Iluh István munkásságát is. „Másokkal együtt meghatározói voltak a megye irodalmi életének az 1970-es, '80-as és '90-es években."


Serfőző Simon vallomásában elmondta: „Szerettem volna Szolnokon élni, de a katonaság után nem térhettem vissza oda. Ennek okát nem szeretném részletezni. Hova, merre menjek? Levelet írtam az ország különböző szerkesztőségeibe, és Miskolcról kaptam választ. Szívesen látnak, igaz, nem munkatársnak, mint szerettem volna, hiszen előtte Szolnokon munkatárs voltam a Szolnok Megyei Néplapnál. A havonta megjelenő Napjainkhoz hívtak hasznos segítőnek."
A költő – és újságíró – megismerte a Lenin Kohászati Művek mellett lévő és a bányászokat befogadó munkásszállók világát. „A fekete vonatokon érkeztek oda az emberek, akiket elzavartak a földjükről. Elvitték a jószágokat – és ha valaki nem lépett be a téeszbe, világgá mehetett. Nagyon sokan nem akartak belépni, mint ahogyan a szüleim sem Zagyvarékason. Amikor bekerültem a Napjaink szerkesztőségébe, ezeket az embereket, az ő életüket szerettem volna megismertetni az irodalmi közvéleménnyel." Majd hozzáfűzte: „Azért mondtam el mindezt, mert kerestem azokat a költőket, írókat, akiket a Napjaink köré gyűjthettem, akik a vidék Magyarországának a gondjait mondják versben, prózában. Ezek voltak a Hetek költői, egyikük, Buda Ferenc nemrég halt meg. Ott találjuk a Kilencek költőit, akik ugyancsak ezeknek az embereknek a gondjait panaszolták föl, hogy ismerje meg a magyar olvasóközönség, mi történt az 1950-es, '60-as, '70-es években Magyarországon." Így figyelt fel Iluh István műveire. Olyan verseket írt – fogalmazott Serfőző –, amelyek a gyári munkásvilágot hozták közel.


A folyóirat szerkesztői is ízelítőt adtak saját verseikből, majd Serfőző Simontól hangzott el A város te voltál, Barta Ágnes előadásában.   
Javakorabeli volt a lap, amikor a mi utunk kereszteződött – mondta Verebes György. Az irodalom, a költészet mindig közel állt hozzá. „Abban a korban, amikor döntően a monitoron olvasunk, rendkívüli kincs, ha kézbe vehetünk egy kiadványt, és érezzük a nyomdafesték illatát. Különleges hatást kelt, amikor helyettem mondja el valaki, amit érzek."
Összegzésként Serfőző Simon a tematikus számokat emelte ki: meggyőzőek és fontosak. Verebes György pedig hasonlattal élt: az ember az esővel érkezett, és a párával utazik ég és föld között. Az Esőnek is ez a sorsa.
 
Elmer István