Kelet-szlovákiai Múzeum
Kassa, Nam Maratónu mieru 2.
Fotó: Haris László (MMA)

A sokszínűség felvillantása Kassán

A Magyar Művészeti Akadémia 43 művészének több mint 70 alkotása látható Kassán, a Kelet-szlovákiai Múzeumban Orbis Pictus – Tükrök a világnak címmel október 28. és 2015. január 25. között. Ez a kiállítás az első, amit kifejezetten tagjainak alkotásaiból rendez az MMA a határokon túl.
A kiállítás anyaga a Képzőművészeti Tagozat alkotóinak munkáin alapul, kiegészítve az Ipar- és Tervező-, a Fotó- és Film-, valamint a Népművészeti Tagozat művészeinek alkotásaival. Tartalmazza a tárlat Makovecz Imrének, az organikus építészet nemzetközi hírű mesterének három rajzát is, ő az Akadémia alapítója és örökös tiszteleti elnöke. A kiállítás fő szervezője Csáji Attila képzőművész, kurátora Lóska Lajos művészettörténész és Stefanovits Péter képzőművész volt.
A megnyitón Csáji Attila kiemelte, hogy ez a bemutatkozás Kassán az első, amelyen az MMA tagjainak ekkora csapata vesz részt. Korábban több kiállításuk is volt, így Párizsban, az UNESCO-palotában, előtte India fővárosában, Újdelhiben és még két nagyvárosban, Mumbaiban és Bengaluruban, de azokon más művészek is részt vettek. Majd arról beszélt, hogy ismét alapkérdése lett a művészeteknek a tradíció és az innováció viszonya, a megújuláshoz nélkülözhetetlenné vált az elfogadható tradíciók felmutatása. Hangsúlyozta, hogy a vizuális újítás ma megállíthatatlan, ezt nem lehet megfékezni, hanem a fetisizálását kell megszüntetni. Felhívta a figyelmet, hogy ne a múlt századi sémák alapján döntsünk a korszerűségről sem. A Magyar Művészeti Akadémiába tömörült művészek nagy része a hagyomány és a lelemény összhangját igyekszik megvalósítani műveiben. Arról is beszélt Csáji Attila, hogy az Akadémia elsődleges feladata: megerősíteni azt a gondolkodást, amely segít túllépni a közép-európai térség művészeit sokszor bénító „lemaradás" komplexuson, a fetisizált megújulás kultuszon és az újtól való elzárkózáson egyaránt.
Köszöntőjében Cimbalmosné Molnár Éva kassai magyar főkonzul megemlítette, hogy a kiállító művészek közül sokat ismer, Csáji Attilával és Pollák Róberttel, a múzeum igazgatójával hosszú és eredményes együttműködést tudhat maga mögött. Elárulta, hogy az MMA-kiállítás megnyitásának napja az utolsó hivatali napja Kassán, és nagyon örül, hogy ezzel a tárlattal zárja 3 éves megbízatását.
Pollák Róbert, a Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója azt emelte ki, bízik benne, hogy a kulturális kapcsolatok tovább fejlődnek és az MMA tagjainak ez a színes, gazdag kiállítása nem az utolsó alkalom az együttműködésben.
Köszöntötte az egybegyűlteket Zakariás István, Kassa megye alelnöke, aki fontosnak nevezte a határ menti együttműködést, de ugyanolyan fontosnak tartja a művészeti együttműködést is a magyar kulturális intézményekkel, így az MMA és a kassai múzeum közötti kapcsolatokat.
A kiállítás megnyitójára érkezett művészcsoportot Ruskova Éva, a múzeum munkatársa várta, és egy rövid séta keretében mutatta meg Kassa legfontosabb látnivalóit, így a katedrálist, amelyben Európa egyetlen 24 táblaképes oltára van, a Rákóczi-kriptát, a rodostói nyomán megépített Rákóczi-házat, a Thália Színházat, amelynek falán molinó hirdette Juronics Tamásnak, a Szegedi Kortárs Balett vezetőjének koreográfiáját, a Miklós börtönt és hóhéra, Miklós mester házát, amelyről bebizonyosodott mára, hogy valóban az övé volt az 1700-as évek elején emelt épület. Ma is megvan a kézművesek utcája bőrös, asztalos, keramikus műhelyekkel, de kísérőnk megjegyzése szerint az egész óváros egy nagy kávéház és étterem, mert 156 található belőlük csak a szűk belvárosban.
October 29, 2014  |  kiállítás