Fotó: Barcsa István (Székelyhon)
Erdélyi írók köszöntése az EMIA-gálán
A székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében október 4-én az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) nevében hetven- és nyolcvanéves erdélyi írókat, illetve olyan személyiséget díjaztak, aki sokat tett az erdélyi magyar irodalom külföldi népszerűsítéséért. Idén Farkas Árpád, Ferenczes István, Oláh István és Tófalvi Zoltán tölti be 70. életévét.
Fekete Vince költő, a Székelyföld című folyóirat főszerkesztő-helyettese, Farkas Árpádról, a költőről beszélt, aki már kezdődként is kész fegyverzetben állt az olvasók elé. „Ha valaki a székelység megtartó erejét, a hagyományokhoz való ragaszkodást kereste a honi lírában, az Farkas Árpád korai verseiben, a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben nála megtalálhatta ezt a fajta ragaszkodást; versei biztos támpontot jelentettek a szocialista fénykorban is, amikor alig lehetett ilyesmiről beszélni" – mondta Fekete Vince.
Ferenczes István csíki ember, kulákcsaládból származik, akit katolikus pap nagybátyjai alaposan felkészítettek az életre. A gerincességet, a szülőföldhöz való ragaszkodást ugyancsak első költői eszmélése óta sajátjának tudja és kötelességének tartja. Húsz kötete jelent meg ezidáig, líra, próza, riport egyaránt található ebben a reprezentatív sorban, s egyáltalán nem tűnik lezártnak a pályája. Bár a Székelyföld főszerkesztőjeként nyugdíjba vonult, újabban is jelen van az irodalmi életben, sőt publicistaként is, hiszen a mindennapi élet jelenségei ma is foglalkoztatják, amelyek mellett nem mehet el anélkül, hogy a maga véleményét, a következtetéseit meg ne fogalmazná.
Oláh István Marosvásárhelyen született, Balázs Imre József költői pályarajzában úgy fogalmazott, hogy a szerző már Forrás-kötetében is úgy érintette a saját problémáikat, hogy azokat a nagyvilág, ha tetszik, a teljes univerzum kontextusába helyezte. Aki akarta, értette a problematikát.
Tófalvi Zoltán Korond szülötte. Első kötete irodalmi igénnyel megírt riportsorozat a Sóvidék kisvárosáról és falvairól. Később ugyan messzire elkalandozott, felerősödött benne a történészi véna, a fél- és közelmúltat, a létezett szocializmus évtizedeinek levéltári dokumentumait kutatva, hatalmas, több ezer oldalas köteteteket tett közzé, amelyek élethű beszámolók a kommunista boszorkánykonyhák működéséről.
Gömöri György Budapesten született 1934-ben, mivel 1956 őszén érintett volt a forradalmi eseményekben, úgy döntött, hogy Nyugatra távozik. Amerikai és angliai egyetemeken egészítette ki a tanulmányait, majd kelet-európai irodalmak szakértőjeként oktatott a Harvard és a Cambridge Egyetemen, a Bécsi Napló és az Erdélyi Napló szerkesztőségi munkatársa. Lengyel, angol és magyar nyelvű publikációival nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar irodalom külföldi megismerése és elismertetése érdekében.
Pomogáts Béla szerkesztő, irodalomtörténész Erdély irodalmával 1957 óta foglalkozik, de ugyanúgy otthon van Kassán, Pozsonyban, Szabadkán, mint Kolozsváron vagy Székelyudvarhelyen, az egységes és oszthatatlan magyar irodalomban gondolkodik. Káli-Király István, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó vezetője egy kis emlékkönyvet nyújtott át a 80. életévét október 22-én betöltő irodalmárnak, amelyet Lőrincz Györggyel közösen szerkesztettek.
Forrás: Székelyhon
Ferenczes István csíki ember, kulákcsaládból származik, akit katolikus pap nagybátyjai alaposan felkészítettek az életre. A gerincességet, a szülőföldhöz való ragaszkodást ugyancsak első költői eszmélése óta sajátjának tudja és kötelességének tartja. Húsz kötete jelent meg ezidáig, líra, próza, riport egyaránt található ebben a reprezentatív sorban, s egyáltalán nem tűnik lezártnak a pályája. Bár a Székelyföld főszerkesztőjeként nyugdíjba vonult, újabban is jelen van az irodalmi életben, sőt publicistaként is, hiszen a mindennapi élet jelenségei ma is foglalkoztatják, amelyek mellett nem mehet el anélkül, hogy a maga véleményét, a következtetéseit meg ne fogalmazná.
Oláh István Marosvásárhelyen született, Balázs Imre József költői pályarajzában úgy fogalmazott, hogy a szerző már Forrás-kötetében is úgy érintette a saját problémáikat, hogy azokat a nagyvilág, ha tetszik, a teljes univerzum kontextusába helyezte. Aki akarta, értette a problematikát.
Tófalvi Zoltán Korond szülötte. Első kötete irodalmi igénnyel megírt riportsorozat a Sóvidék kisvárosáról és falvairól. Később ugyan messzire elkalandozott, felerősödött benne a történészi véna, a fél- és közelmúltat, a létezett szocializmus évtizedeinek levéltári dokumentumait kutatva, hatalmas, több ezer oldalas köteteteket tett közzé, amelyek élethű beszámolók a kommunista boszorkánykonyhák működéséről.
Gömöri György Budapesten született 1934-ben, mivel 1956 őszén érintett volt a forradalmi eseményekben, úgy döntött, hogy Nyugatra távozik. Amerikai és angliai egyetemeken egészítette ki a tanulmányait, majd kelet-európai irodalmak szakértőjeként oktatott a Harvard és a Cambridge Egyetemen, a Bécsi Napló és az Erdélyi Napló szerkesztőségi munkatársa. Lengyel, angol és magyar nyelvű publikációival nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar irodalom külföldi megismerése és elismertetése érdekében.
Pomogáts Béla szerkesztő, irodalomtörténész Erdély irodalmával 1957 óta foglalkozik, de ugyanúgy otthon van Kassán, Pozsonyban, Szabadkán, mint Kolozsváron vagy Székelyudvarhelyen, az egységes és oszthatatlan magyar irodalomban gondolkodik. Káli-Király István, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó vezetője egy kis emlékkönyvet nyújtott át a 80. életévét október 22-én betöltő irodalmárnak, amelyet Lőrincz Györggyel közösen szerkesztettek.
Forrás: Székelyhon
October 6, 2014
