Erkel Ferenc István király című operájának előkészületei

Erkel Ferenc utolsó befejezett operáját 2013. május 20-án mutatták be a MOM művelődési központban. Az előadást eddig csak ritkán, és akkor is torz, töredékes formában állították színpadra, így a májusi, eredeti kották alapján előadott opera több szempontból is különleges. Kassai István, az Erkel Társaság egyik alapítója és az előadás főszervezője szerint a darab nem csak azért figyelemreméltó, mert a szerző szándéka szerint a magyarság összetartozását szimbolizálja, hanem mert egyben Erkel zeneszerzői útjának egyik csúcsteljesítménye is. Az István király májusi előadásának előkészületeiről és a mű hátteréről Csányi Valéria karmester, Kassai István, Erkel-kutató, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, illetve Somogyvári Ákos karigazgató, az Erkel Társaság elnöke beszél.
cím
Erkel Ferenc István király című operájának előkészületei
közzététel
2013.05.17
copyright
Creative Commons
készítette
MMA, 2013 – Hingyi Gábor, Lengyel Viktor, Lichter Péter
rövid leírás
Erkel Ferenc István király című operájáról Csányi Valéria karmester, Kassai István, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, Erkel-kutató és az előadás főszervezője illetve Somogyvári Ákos karigazgató, az Erkel Társaság elnöke beszél. A zeneszerző utolsó befejezett operáját május 20-án, hétfőn adják elő a MOM művelődési központban.
katalógusszám
-
kulcsszavak
-
URL
https://www.mma-tv.hu/mma-tv/-/video/1694445/erkel-ferenc-istvan-kiraly-cimu-operajanak-elokeszuletei;jsessionid=7A16AAAF7C129D4587AE7390F13D30E2