Szőts István a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja.
A kiadvány támogatói: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, Néprajzi Múzeum, Kieselbach Galéria, Ferenczy Múzeum (Szentendre).
Főtámogató a Magyar Művészeti Akadémia.
A kiadvány támogatói: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, Néprajzi Múzeum, Kieselbach Galéria, Ferenczy Múzeum (Szentendre).
Főtámogató a Magyar Művészeti Akadémia.
Ember a havason
2012-ben lett volna száz esztendős Szőts István filmrendező, forgatókönyvíró, Emberek a havason című filmje pedig hetven esztendeje nyerte el a legjobb művészfilmnek járó díjat a Velencei Filmfesztiválon. Emlékére jelent meg az Ember a havason – Szőts István 100 című kötet.
A centenárium alkalmából több helyszínen és időpontban – a miskolci Cinefesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Filmtudomány Tanszékén és az Uránia Nemzeti Filmszínházban – tartottak programokat Szőts tiszteletére. A Magyar Művészeti Akadémia a filmrendező előtt tisztelegve 53 magyar játékfilmet bemutató filmklubját tavaly télen a Szőts István nyomában című vetítéssorozattal indította útnak.
A most megjelent, Ember a havason – Szőts István 100 című centenáriumi emlékkönyv az ezeken a programokon elhangzott előadások gyűjteménye, de szerepelnek benne interjúk, laudációk (mások mellett Báron György tollából), visszaemlékezések (Péterffy András, Szilágyi Erzsébet, Muszatics Péter, Pintér Judit írásai) és más dokumentumok is. Magától Szőts Istvántól is helyet kaptak benne kuriózumnak számító levelek, beszédek, nyilatkozatok – többek közt Szőts édesanyjához szóló megrendítő levele, melyet 1957-ben, emigrálásakor írt.
A kötet bemutatójára 2013. június 3-án az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában került sor. Az eseményen részt vett Szőts Istvánné Gyenes Mária, Sára Sándor filmrendező, operatőr, valamint a kötet szerkesztői, Pintér Judit és Záhonyi-Ábel Márk. A szerkesztők a kiadvány bemutatásakor hangsúlyozták, céljuk elsősorban a Szőts-emlékév összefoglalása és a filmkészítőhöz kapcsolódó kutatások segítése volt, ezért átfogó kötet-koncepcióval jelentkeztek. A közölt, több mint harminc írás szerzői, egyetemi tanárok, kutatók, PhD-hallgatók, filmkészítők, Szőts személyes ismerői, különböző generációk tagjai. Pintér Judit kiemelte azt is, Szőts mindig a maga útját járta, ritkán vállalt kompromisszumot, és küldetésének érezte, hogy híd legyen a régi és az új magyar filmművészet, filmes generációk, Magyarország és Románia, vagy épp a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, valamint a Magyar Művészeti Akadémia között.
A kötet tanulmányaiban egyformán hangsúlyos az esztétikai és a társadalomtörténeti megközelítés. Javarészt tágabb elméleti probléma vetületében vizsgálják Szőts munkásságát: Benke Attila a melodráma műfaját használja viszonyítási pontként, Szíjártó Imre a nemzeti filmgyártásokkal összefüggésben, Vajdovich Györgyi a népi film fogalmának tükrében vizsgálja a műveket, Szin Karolina a Szőts-filmek hitvilágát elemzi, Záhonyi-Ábel Márk pedig a cenzúra és a Szőts-életmű kapcsolatát tárja fel. Az írások egy csoportja a társművészetek, a zene (Bene Bálint tanulmánya) és a képzőművészet (Bakos Gábor írása) felől közelít, Kisfaludy András pedig a Szőts-filmek kompozícióit, filmnyelvi alakzatait vizsgálja. Végül, Lázár Kovács Ákos írása a szőtsi realizmus értelmezéséhez kínál szempontokat, a Berta Jánostól közölt tanulmány pedig az Ének a búzamezőkről társadalomtörténeti aspektusait tárja fel. Kulcsfontosságúak az írott formában közölt beszélgetések is: Szekfü András átfogó, 1970-es interjúja a rendezővel, vagy a korábban folyóiratcikként is közölt Palackposta-bontás, melyben fiatal magyar filmesek és szerzők fogalmazzák meg véleményüket Szőts – a cikk tanúsága szerint – ma is ugyancsak érvényes és aktuális, 1945-ös röpiratáról (Röpirat a magyar filmművészet jegyében). A gazdagon illusztrált emlékkönyvből megismerhető Szőts néprajzi tevékenysége is: a mintegy kétszáz fotó, helyszínkeresésekkor készült felvételek, filmkockák, kéziratok mellett egyéni látásmódú néprajzi fotói is szerepelnek benne. A tudományos igényesség mellett a kötet műfajilag is sokszínű, így nem csupán az életműhöz, társadalmi, esztétikai és művelődéstörténeti kontextusához, de Szőts alkotói hitvallása és személyes sorsa megismeréséhez is sorvezetőül szolgálhat.
A kiadványban életrajz, filmográfia és bibliográfia is szerepel.
A most megjelent, Ember a havason – Szőts István 100 című centenáriumi emlékkönyv az ezeken a programokon elhangzott előadások gyűjteménye, de szerepelnek benne interjúk, laudációk (mások mellett Báron György tollából), visszaemlékezések (Péterffy András, Szilágyi Erzsébet, Muszatics Péter, Pintér Judit írásai) és más dokumentumok is. Magától Szőts Istvántól is helyet kaptak benne kuriózumnak számító levelek, beszédek, nyilatkozatok – többek közt Szőts édesanyjához szóló megrendítő levele, melyet 1957-ben, emigrálásakor írt.
A kötet bemutatójára 2013. június 3-án az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában került sor. Az eseményen részt vett Szőts Istvánné Gyenes Mária, Sára Sándor filmrendező, operatőr, valamint a kötet szerkesztői, Pintér Judit és Záhonyi-Ábel Márk. A szerkesztők a kiadvány bemutatásakor hangsúlyozták, céljuk elsősorban a Szőts-emlékév összefoglalása és a filmkészítőhöz kapcsolódó kutatások segítése volt, ezért átfogó kötet-koncepcióval jelentkeztek. A közölt, több mint harminc írás szerzői, egyetemi tanárok, kutatók, PhD-hallgatók, filmkészítők, Szőts személyes ismerői, különböző generációk tagjai. Pintér Judit kiemelte azt is, Szőts mindig a maga útját járta, ritkán vállalt kompromisszumot, és küldetésének érezte, hogy híd legyen a régi és az új magyar filmművészet, filmes generációk, Magyarország és Románia, vagy épp a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, valamint a Magyar Művészeti Akadémia között.
A kötet tanulmányaiban egyformán hangsúlyos az esztétikai és a társadalomtörténeti megközelítés. Javarészt tágabb elméleti probléma vetületében vizsgálják Szőts munkásságát: Benke Attila a melodráma műfaját használja viszonyítási pontként, Szíjártó Imre a nemzeti filmgyártásokkal összefüggésben, Vajdovich Györgyi a népi film fogalmának tükrében vizsgálja a műveket, Szin Karolina a Szőts-filmek hitvilágát elemzi, Záhonyi-Ábel Márk pedig a cenzúra és a Szőts-életmű kapcsolatát tárja fel. Az írások egy csoportja a társművészetek, a zene (Bene Bálint tanulmánya) és a képzőművészet (Bakos Gábor írása) felől közelít, Kisfaludy András pedig a Szőts-filmek kompozícióit, filmnyelvi alakzatait vizsgálja. Végül, Lázár Kovács Ákos írása a szőtsi realizmus értelmezéséhez kínál szempontokat, a Berta Jánostól közölt tanulmány pedig az Ének a búzamezőkről társadalomtörténeti aspektusait tárja fel. Kulcsfontosságúak az írott formában közölt beszélgetések is: Szekfü András átfogó, 1970-es interjúja a rendezővel, vagy a korábban folyóiratcikként is közölt Palackposta-bontás, melyben fiatal magyar filmesek és szerzők fogalmazzák meg véleményüket Szőts – a cikk tanúsága szerint – ma is ugyancsak érvényes és aktuális, 1945-ös röpiratáról (Röpirat a magyar filmművészet jegyében). A gazdagon illusztrált emlékkönyvből megismerhető Szőts néprajzi tevékenysége is: a mintegy kétszáz fotó, helyszínkeresésekkor készült felvételek, filmkockák, kéziratok mellett egyéni látásmódú néprajzi fotói is szerepelnek benne. A tudományos igényesség mellett a kötet műfajilag is sokszínű, így nem csupán az életműhöz, társadalmi, esztétikai és művelődéstörténeti kontextusához, de Szőts alkotói hitvallása és személyes sorsa megismeréséhez is sorvezetőül szolgálhat.
A kiadványban életrajz, filmográfia és bibliográfia is szerepel.
