MMA: Milyen céllal jött létre és hogyan szerveződik az MMA MMKI Művészettel Nevelés Hálózata?
Szepesi Judit: Kutatóintézetünk kiemelt feladatai közé tartozik a művészettel nevelés eredményeinek vizsgálata, a jó gyakorlatok gyűjtése, publikálása, illetve a kutató tanárok, a művészpedagógusok és az intézmények közötti hálózati kapcsolat kiépítése, működtetése. Az MMA MMKI a művészettel nevelés iránt elkötelezett akadémikusokkal, a Magyar Művészeti Akadémia Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottságával (OKTB) együttműködve hozta létre a Művészettel Nevelés Hálózatát 2023-ban. Idén tavasszal immár a IV. Művészettel nevelés műhelykonferenciánkon eredményes pedagógiai módszereket, úgynevezett jó gyakorlatokat ismerhettek meg az érdeklődők a Pesti Vigadóban. 
Landgráf Katalin: Tapasztalatunk szerint hatalmas tudásanyag gyűlt össze – rengeteg a kitűnő pedagógus, a kipróbált gondolat, a pompás program –, de sok esetben egymástól elszigetelt buborékokban! Ezért merült fel bennünk a hálózat létrehozásának, az összefogás és a párbeszéd elősegítésének gondolata.

Farkas Ádám: Az első, amit magunk között tisztázni kellett: mi is az a jó gyakorlat, mitől jó egy gyakorlat? A művészettel nevelés ugyanis nem bevett filozófia, sokkal inkább módszerek és szellemiségek fonadéka, ami leginkább Kodály Zoltán munkásságából – életművéből és pedagógiájából – vezethető le. Gyökerei még mélyebbre nyúlnak, hiszen Kodály, Bartók, valamint számos kortársuk a népművészetre, a népi hagyományokra támaszkodott, és követőikként immár elmondhatjuk: a népművészet és a zeneművészet őrizte meg számunkra legtisztábban azt az ősi metodikát, amely a világ elgépiesítésével, a kultúra digitalizálódásával – vagyis annak a folyamatnak a részeként, ahogy a digitalizáció rátelepszik a kultúrára – egyre nagyobb jelentőséget nyerhet. Tudniillik a művészettel nevelés előhívja az emberi minőséget, s ez a legfontosabb az élethez. A pozitív, alkotó hozzáállás. Ilyen szempontból az sem véletlen, hogy éppen ebben a körben ülünk itt most együtt, hiszen van közöttünk zenetörténész és népművész, Csáji László Koppány igazgató gondolkodásmódjának az egyik alappillére szintén a népművészet, én magam szobrász vagyok, mégis erős affinitásom van családi alapon a néphagyományhoz, hiszen nagyapám, Győrffy István a magyar néprajz első professzora volt. Az ezredforduló környékén egyesületi formában működött még a Magyar Művészeti Akadémia, amikor elindítottuk az oktatásban és művészképzésben aktív tagokkal a mostani OKTB ősét. Tudásközpont létrehozása volt az elsődleges célunk. 2011-ben váltunk köztestületté, onnantól az MMA kilenc tagozata delegálja tagjait az Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottságba. Az MMA elnökének és elnökségének állandó tanácsadó testületeként működünk. Áttekintve a művészképzés különböző szintjeit, Landgráf Katalin elsőként irányította rá a figyelmünket az alapproblémára: a művészettel nevelés lehetőségeinek korlátaira, leszorítottságára a hazai közoktatásban. Pedig evidencia is lehetne a művészettel nevelés ügye, amelyet Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kutatóként is támogat – ezen az alapon megerősítette és szorosabbra fűzte kapcsolatát a két akadémia az elmúlt években. Mi abban bíztunk, hogy tudományosan is megalapozott érvelésünkkel hatással lehetünk az oktatáspolitikára, tíz év után azonban be kellett látnunk: a digitális irányvonal elképesztő lendülettel tör előre és tol félre mindent, beleértve a művészettel nevelés programját.

MMA: Összebékíthető egymással a két program?
Farkas Ádám: Kérdés, hogy milyen emberkép van mögötte: a művészettel nevelés kibontakoztatja a személyiséget, nem pedig elveszi azt, pótszemélyiséget kínálva helyette. A művészet az emberről szól, míg a digitális teret sok esetben a manipuláció, a pénz és a hatalom működteti. Ezért is kezdtünk hálózatépítésbe, megszólítva azokat a művészeket, akik pedagógusok is egyben, illetve azokat a szakembereket, akiknek kutatási témájuk a művészettel nevelés. Hamar megtapasztaltuk, hogy mennyi értékes műhely működik szerte az országban, hány és hány pedagógus dolgozik elhivatottan, de elszigetelve egymástól. Az MMA MMKI Művészettel Nevelés Hálózata célja éppen az, hogy összekapcsolja ezeket az értékes embereket és jó gyakorlatokat.


Landgráf Katalin: Emlékszünk talán még arra, hogy a 2012-es Nemzeti alaptantervben a mindennapos testnevelés alatti bekezdésben szerepelt a mindennapos művészeti nevelés is. Többekben felmerült a kérdés akkoriban: mégis hogyan gondolták a megvalósítást? Tornaterem, udvar még csak-csak van minden iskolában, de hol vannak azok a művésztanárok, akik a fiatal korosztály igényeire érzékenyen tanítanak rajzot vagy néptáncot?! Megmondom őszintén, máig is azt gondolom, hogy ezen a területen szükség van azokra a szent őrültekre, akik minden energiájukkal és ellenszélben is képesek működni… Igazából minden alkalommal oda lyukadunk ki, hogy a tanárképzéssel kellene valamit kezdeni. A hagyományos tudásátadásnak valaha természetes része volt a mester-tanítvány kapcsolat. Nevezték a tanítványt inasnak, segédnek, de mindegy is az elnevezés, a lényeg, hogy nem ördögtől való szervezett formában mesterséget tanítani. A mester személyisége azonban minden esetben meghatározó. Sok összetevője van annak, hogy végül is kiből lesz jó művésztanár.


Solymosi-Tari Emőke: Szaktudás és elhivatottság mellett veleszületett tehetség is kell hozzá, mert tanítani inkább művészet, mint szakma. Mostanra könyvtárnyi tudományos vizsgálati eredmény bizonyítja, hogy a teljes emberi életnek feltétele a jobb és bal agyfélteke egyensúlya, integrált működése. Tudományra és művészetre egyaránt szükség van az oktatásban, hiszen ez két útja a megismerésnek. Egyetlen iskolának sem lehet célja, hogy féloldalas embereket képezzen. Az ókori görögök, a régi kínaiak is tudták ezt, tudhatjuk mi is a több ezer éves hagyományból, amit immár megcáfolhatatlan tudományos bizonyítékok sora igazol. Freund Tamás neurobiológus alapvetése mára jelmondatunkká vált: „Nemcsak mindennapos testnevelés kell, hanem mindennapos katarzis is!" A katarzis kifejezés az emberi lélek megtisztulására utal, ami állandó szükségletünk. De nézhetjük a kérdést máshonnan is: milyen munkavállalót keresnek a munkaadók? Az elvárások között gyakran szerepel a kreativitás. Honnan jön a találékonyság, a képzelőerő, az ötletesség? Freund Tamás válasza: attól lesz valaki kreatív, hogy gazdag a belső világa. És éppen a művészet gazdagítja az érzelemvilágot, az élményszerű tevékenység ugyanis megmozgatja az egész személyiséget. Az eredmény: egy komplex belső világ, amelyből a kreativitás is táplálkozik, és amely hatással van például az írás, olvasás, számolás elsajátítására is. Sok helyen alapvető elvárás, hogy a munkavállaló tudjon másokkal együttműködni, csapatban dolgozni. Ha valaki például zenekarban játszik, kórusban énekel, együttesben táncol, annak természetes, hogy kapcsolódik másokhoz, figyel másokra, márpedig ez minden emberi közösség működéséhez elengedhetetlen. Kodály sokszor hangsúlyozta, hogy a zene és más művészetek nélkülözhetetlenek a teljes emberré váláshoz. Farkas Ádám: Jelenleg egymástól szeparáltan oktatják a tantárgyakat, s közben megy a marakodás, kinek van több órája, kinek a lobbija áll nyerésre. Vagyis hiányzik a holisztikus szemlélet az oktatásban. Évek óta egyre növekvő óraszámmal terhelik az ifjúságot, ahelyett, hogy olyan foglalkozásokat illesztenének be a tanórákba, amelyek a művészet segítségével oldják a szorongást a gyerekekben. A közös alkotás – például zenélés, drámajáték vagy kézműves-foglalkozás – során egymástól is tanulnak a diákok, a jobb képességűek húzzák magukkal a gyengébbet, az átlagosról hamar kiderül, elég egy kis biztatás neki, hogy kiválóan teljesítsen, és a tanárok is megtapasztalják, hogyan lehet élményszerűvé tenni az egyébként száraz tananyagot. Jó gyakorlatokban nálunk nincs hiány: a Művészettel Nevelés Hálózata tagjainak száma mára elérte a százhetvenet, és szeretnénk a taglétszámot megduplázni az év végére. Bízom benne, hogy a pedagógusok közötti párbeszéd és együttműködés – ez a mozgó tudástár – előbb-utóbb az ország legeldugottabb falvait is eléri, és az oktatáspolitika szintjén is felfigyelnek majd a hálózatunkra.

Csáji László Koppány: Tapasztalatom szerint a legkülönfélébb szakmákban – pedagógia, muzeológia, gyógyítás, terápiák, készségfejlesztés stb… – és a legmagasabb szinten is érdeklődnek a világban aziránt, hogyan hatja át a művészeti élmény a gondolkodást, a nevelést és az oktatást, hogyan lehet mindennapossá tenni a katarzist. Az UNESCO hivatalos partnere az InSEA, a Művészettel Nevelés Nemzetközi Szövetsége – de nemcsak Európában, hanem Amerikában, Ázsiában és szerte a nagyvilágban megtalálható az a fajta innovatív gondolkodás, amely ott munkálkodik évezredek óta az emberiségben.

MMA: A Művészettel Nevelés Hálózata a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet által – Dr. Csáji László Koppány és Szepesi Judit hivatalos képviseletében – tagja lett az UNESCO hivatalos partnere, az InSEA nemzetközi szervezet szakmai közösségnek. Milyen célokkal működik az InSEA?
Szepesi Judit: Az International Society for Education through Art (InSEA) 1954-ben alakult Herbert Read képzőművész és művészeti író kezdeményezésére. A társaság európai és nemzetközi világkonferenciákat szervez, amelyeken az előadások mellett nagyszabású módszertani kiállításokon és műhelymunkákon ismerhetjük meg a vizuális nevelés nemzetközi irányzatait. Az InSEA céljait megfogalmazó kiáltvány, a Manifesto rögzíti: „Minden tanulónak joga van a vizuális neveléshez, amely a világgal és saját kulturális örökségével kapcsolja össze. A művészettel nevelés új horizontokat nyit és új módszereket ad a világ megismeréséhez, a gondolkodáshoz, cselekvéshez az élet minden területén. A tananyagoknak és tantervi modelleknek fejleszteniük kell a tanulók rugalmas, magabiztos és kreatív verbális és nonverbális kommunikációs képességeit." Az InSEA idei világkongresszusán nemzetközi projektünk – A fejlesztő művészet és a fejlődő művészetpedagógia – eredményeit mutattuk be.

Csáji László Koppány: Az MMA Művészetelméleti Tagozata már évekkel a hálózatszervezés előtt konferenciákat rendezett, kiadványokat jelentetett meg a témában, majd megszülettek azok a díjak, amelyek rangot adnak a művészettel nevelés jó gyakorlatainak hazánkban. Örömteli, hogy nemcsak Magyarországon érezzük fontosnak a művészettel nevelést, hanem az UNESCO is hangsúlyozza ezt évek óta. Az InSEA-tagsággal a világ legkülönbözőbb részén dolgozó, hasonló gondolkodású szakemberekhez kapcsolódva meg tudjuk beszélni tapasztalatainkat.

MMA: Ezzel egyidőben milyen szemléletbeli változás tapasztalható az iskolákban?
Csáji László Koppány: Idén esedékes a Nemzeti alaptanterv (NAT) felülvizsgálata, ami fontos, de talán nem érdemes mindent ettől várni. Példa erre a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, amely betartja a jelenlegi NAT minden egyes pontját, miközben megvalósítja a saját misszióját is. Vagy említhetném a Waldorf iskolákat, amelyeket szintén átjárja a művészet mindennapos jelenléte. Hitvallásunk szerint legfontosabb az emberi személyiség, amelyet nem lehet uniformizálni, ezért sokféle művészeti módszert érdemes megmutatni az oktatás során. A Művészettel Nevelés Hálózata bizonyítja sokszínűségünket, hiszen a módszerek sokasága áll rendelkezésünkre. Ebben van az erőnk. A tanárképzés valóban kulcskérdés a tanártovábbképzéssel együtt – megmutatni repertoárunk gazdagságát, felkelteni az érdeklődést, és felébreszteni az igényt a pedagógusokban, hogy képezzék magukat, ismerjék meg a rendelkezésre álló jó gyakorlatokat, és éljenek a művészettel nevelés lehetőségeivel az óráikon. Ennek tudatosítás fontos feladatunk! Célunk, hogy megélhesse az alkotás örömét, és a remekművek révén a művészet katartikus, személyiségformáló erejével is találkozzon minden gyerek. Hosszú az út odáig, hogy mindez teljesüljön, soklépcsős feladat előtt áll a magyar oktatás.

MMA: Milyen jó példák vannak az integrációra, amikor a művészi megközelítés révén élménnyé válik a tanulás?
Solymosi-Tari Emőke: Az MMA Művészetelméleti Tagozata nevében felkértem Medgyesy S. Norbert művelődéstörténészt, a Boldog Özséb Színtársulat vezetőjét, hogy írjon monográfiát az iskoladrámáról, ami annyira meghatározó volt a magyar oktatásban századokkal korábban. Kértem, hogy a kötetben szerepeljenek konkrét művek is, amelyeket el lehet játszani a diákokkal, és amelyeken keresztül a régmúlt történelmi események élményszerűen megismerhetők. Azóta már a 20. század traumáiról, például az erőszakos téeszesítésről is született iskoladráma, és a tagozatunk támogatja, hogy újabb színműveket is írjanak. Itt megint az agykutatás eredményeire utalnék: köztudomású, hogy azt tudjuk előhívni a memóriánkból, azt tudjuk könnyen megtanulni, amihez érzelmileg közünk van. Ami közömbös, azt hamar elfelejtjük. A diákoknak életre szóló élmény részt venni egy színdarabban, megélni a próbafolyamatot és az előadást. Az emelkedett művészeti produkció élményét viszem közel az ifjúsághoz magam is a Szent István Filharmonikusokkal a Felfedezőúton című, 2011 ősze óta futó sorozatunkkal: a beavató jellegű program nézőszáma tizennégy év alatt meghaladta a százhúszezret. Gállné Gróh Ilona Magyar Örökség díjas Ringató-módszere a legkisebbekre fókuszál, illetve a szüleikre – Kodály egyszer kijavította magát egy interjúban, hogy nem is a gyerek születése előtt kilenc hónappal, hanem az anya születése előtt kilenc hónappal kell megkezdeni a gyerek zenei nevelését, mivel nem mindegy, hogy az anya milyen kultúrával él és mit ad tovább –, ami felveti a természetes hagyományozás kérdését. Hogyan zajlik a kultúra átadása a 21. században, városi közegben? És hogyan lehet pótolni azt, ami természetes formájában szinte elveszett? Ha a művészetnek az emberi életben betöltött szerepéről beszélünk, nemcsak a kisgyerekek vagy a nagyobb diákok korosztályára kell figyelnünk, hanem minden nemzedékre – a nagyszülőkig, dédszülőkig. Olvastam, hogy Amerikában működik olyan zeneiskola, amelyben az alsó korhatár hetven év.  A mentális betegségek előfordulási aránya ugyanis bizonyíthatóan kisebb azok körében, akik idős korukban is megőrzik aktivitásukat, kórusban énekelnek, együttesben muzsikálnak vagy más közösségi művészeti tevékenységet végeznek.
Farkas Ádám: Hadd hozzak ide még egy szempontot: a mai általános iskolások pszichés problémái jórészt a kütyükre vezethetők vissza: a virtuális valóság, a mesterséges intelligencia felől ránk áradó információdömping és a folyamatos manipuláció feldolgozhatatlan a gyermekek számára. A Covidban megtapasztaltuk, milyen az, amikor elzáródnak az iskolától, egymástól, és a számítógépükkel meg a telefonukkal magukra maradnak. Romboló és máig ható ez a folyamat. Mindeközben a művészettel nevelés a művészetterápia eszközeivel is él, így gyógyítja és tartja egyensúlyban a pszichét. Preventív, megelőző szerepe felbecsülhetetlen. Visszatérve a tanárképzésre: a művészet általi nevelés eredménye a jó gyakorlat megvalósítása mentén jön létre, de ez nem átadható csodarecept, hanem a gyermekekkel közös alkotói folyamat. Mindezt nem lehet előadóteremben megtanulni, mert a műhelymunka maga is egy állandóan fejlődő, élő gyakorlat, ami kizárólag a mester-tanítvány kapcsolaton keresztül történik. Már most feltehető, hogy inkább a tanártovábbképzés lehet a gyakorlati út, vagyis a már bizonyított, működő műhelyeket lehetne szervezett rendszerbe foglalni, akkreditálni és megfelelő ösztöndíjakkal szélesíteni a mesterképzést.
Solymosi-Tari Emőke: Szemléletváltásra lenne szükség: a fejéről a talpára kellene állítani a közoktatást, és végre azt tenni, ami az agykutatás eredményei szerint szükséges. Az alapkérdések sincsenek tisztázva: mit kezd az oktatás a rábízott gyerekekkel, és milyen „hozzáadott értékkel" fogja a jövő nemzedékét az iskolából kibocsátani? Mire irányul a pedagógusképzés, milyen emberré akarja nevelni a fiatalokat? Mindenki azt szeretné, hogy a gyermeke boldog életet éljen, de ha összevetjük a szülők szempontjait az iskolák oktatási-nevelési programjával, sok esetben azt látjuk, hogy köszönőviszonyban sincs egymással a kettő. Hogy a szülőkben óriási igény van a szívet-lelket emelő programokra, azt tapasztalom a Pastorale-koncerteken is, ahova örömmel hozzák a gyerekeiket a családok évtizedek óta. Azt hiszem, a szülőknek tudatosabban kellene megfogalmazniuk az igényeiket az iskola felé. 
Csáji László Koppány: A Művészettel Nevelés Hálózata alternatívát kínál a tanárképzésben és a pedagógus-továbbképzésben, megadva minden lehetőséget a kipróbált, jó gyakorlatok elsajátítására a közoktatásban és azon kívül is, sőt, akár a családok körében. Elég csak végigtekinteni a módszerek hosszú során, hogy lássuk: tagjaink meg nem szűnő elkötelezettséggel és lelkesedéssel mutatják fel életművüket – a művészettel nevelés értékeit – egyik sokat idézett mondatunk, „A teljes életért, a teljes emberért!" gondolat jegyében.


Landgráf Katalin: Azért azt se feledjük, milyen csodákat élünk meg művésztanárként, pedagógusként ezen a pályán! Mekkora öröm minden pici előrelépés, és hogyan hat vissza ránk, amikor látjuk a tanítványaink sikerét. Emlékszem egy nagyon kedves diákomra, aki minden áldott nap megkérdezte tőlem: „Tanárnő, ma hasznos voltam?"
Solymosi-Tari Emőke: A hasznosság kérdése a művészet megítélésében újra és újra előtérbe kerül. Az ókori Kínában a zenét politikai tényezőnek tekintették. „A zene a királyi hatalom kezdete" – írta egy konfuciánus filozófus, mivel az értékes zenei és más művészeti alkotások, illetve a művészeti tevékenységek gazdagítják az ember érzelemvilágát, erősítik a harmóniát, a közösségi összetartást és ezáltal végső soron az ország stabilitását. Az ókori szöveg azt is kifejti, hogy az ellenséges hatalmak nem merik megtámadni azt az országot, amelyik ezt a fajta belső erőt sugározza. Egy ország eredményességében és jól-létében a közösségi összetartozásnak ma is hatalmas szerepe van.  Biztosan állíthatjuk, hogy a művészettel nevelés mint a nemzet jövőjébe való befektetés megtérül, az egyetlen „gond", hogy nem négyéves ciklusokban, hanem hosszú távon. Viszont boldogabbá teszi az egyén és az egész társadalom életét.

Tóth Ida
Fotó: Nyirő SImon