– Gratulálok a Nemzet Művésze elismeréshez! A hosszú évtizedek alatt, amióta a fiatalok zenei neveléséért dolgozik, számos díjat kapott (Kossuth-díj, Liszt Ferenc-díj). De mégis mit jelent az Ön számára ez a mostani elismerés?

– Megtiszteltetést, örömet és felelősséget, és egy nagy felszólítást, hogy most már kellene tennem valamit ezért a nemzetért, amelyik ennyire megbecsüli a munkámat.

– A Kodály Zoltántól örökül hagyott, sokat emlegetett gondolat, miszerint „Legyen a zene mindenkié" az Ön egész pályafutását átöleli, hiszen alapítója volt hazánk máig egyedülálló intézményének, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolának, amely 1988-ban jött létre. Hogy látja, mennyire lehet a mai világban az életünk szerves részévé tenni az igényes zenei nevelést?

– Az elemi erővel támadó értékrelativizmus korában ez valóban nagy kihívás! A társadalmi közeg, a közgondolkodás látszólag nem kedvez az igényes zenei nevelésnek. Azért mondom, hogy „látszólag", mert hiszem azt, hogy ez átmeneti jelenség, az ember alapvetően egy értékekre orientált lény, aki értelmes életet szeretne élni, és a családoknak nem mindegy, kivé válik a gyermekük. Jelenleg a világon minden ötödik gyermek mentálisan beteg, vagy érzelmi, illetve viselkedési zavarokkal küzd. A gyermekek zaklatottak. Képzeletük, memóriájuk telve van feldolgozatlan, agresszív ingerek tömegével. Egyre inkább szétesnek emberi kapcsolataink. Amikor ekkora baj van az emberrel, nem lehet egy ilyen alapvető embernevelő, egyben terápiás eszközt, mint a zene, semmibe venni! Bízom abban, hogy egyre többen felismerik, hogy a mindennapos testnevelés mellett fontos, (ha nem sokkal fontosabb!) a mindennapos léleknevelés! Kell, hogy a kodályi gondolatok alapján működő iskolák újra hivatalosan létjogot nyerjenek a magyar oktatásügyben! Persze ehhez sok mindent kell tenni! Fel kell kelteni az igényt a zenével nevelő iskolák iránt; kell, hogy legyen minél több olyan kodályi iskola, amelyik bizonyít és vonz, amelyik hitelesen be tudja mutatni azt a pótolhatatlan többletet, amelyet hordoz. Igényt kell tehát ébreszteni, „pozitívan fertőzni", hogy a kodályi igazságok, mint „kovász", lassan átjárják, fokozatosan és szinte észrevétlenül átalakítsák, új szemlélettel és értékrenddel töltsék meg a ma még sokszor ellenséges társadalmi környezetet és közgondolkodást.

– Ha jól tudom, több kórusiskolát is szeretne létrehozni a jövőben, sőt egy művészetpedagógiai könyv is születne erről. Mit tudjunk ezekről a tervekről?

– A Kórusiskola annak a zenei általános iskolának továbbfejlesztett változata, amit Kodály hozott létre nemzetnevelő koncepciójának megvalósítására. Emberközpontú, értékátadó nevelőiskola, ahol komplex személyiségfejlesztés is folyik, a zene erejével, egy örömmel átjárt légkörben. Nem zenészeket képez, hanem teljes, egészséges embereket. Épp ezért és ehhez van szüksége a zenére, a mindennapi katarzisra, mert – ahogy Kodály mondja „azt anélkül nem lehet", mert „zene nélkül semmiféle nevelés nem lehet teljes". Kodály ugyanis nem zenében, hanem emberben és értékekben gondolkodott az iskola és az élet minden területén! Ez az iskola – Kodály terveiben is – a jövő iskolája. Sok ilyen iskolára lenne szükség, nem Kodály, nem a zene, hanem magyar ifjúságunk felemelkedése, egyben magyar jövőnk érdekében! Ehhez viszont le kell írnom működésének alapelveit, azt a nevelési rendszert, amitől valóban Kórusiskola lesz egy jövőben megszülető kórusiskola.

– „Csak az a zene ér valamit, amiért érdemes a csendet megtörni" – nagyon szép és találó gondolat ez Öntől. Nem olyan rég, az Eucharisztikus Kongresszus zenei szolgálatát is végezte. Gondolom, különleges művészi élmény volt a különböző kórusok találkozása. Nekünk, külső szemlélőként felemelő volt átélni ezt a zenei csodát. Meséljen erről a feladatról!

– A Kongresszus liturgikus-zenei vezetése szent szolgálat, hiszen a köztünk és velünk élő, önmagát szétosztó Szeretet ünneplését kell megszervezni! Ugyanakkor a feladat nagyon szerteágazó. Sok szempont figyelembevételével kell kiválogatni a szentmisék énekeit, ha kell meghangszerelni a műveket, vagy akár kisérettel ellátni őket, összeszedni, esetenként elkészíteni a kottákat, kijelölni és meghívni az előadókat, megszervezni és lebonyolítani a próbákat, a felkészülést, megtanítani a műveket, összeszedni a liturgikus füzethez az anyagot és még sorolhatnám. Persze nem egyedül végeztem ezt a munkát, kiváló munkatársaim voltak, és mindvégig éreztem a Szentlélek irányító, segítő, ajándékozó szeretetét. Hála érte!

– Gyermekként zongorázott, aztán mégis a közösségi művészet lett az élethivatása. Ha tíz év múlva beszélgetnénk, miről szeretne beszámolni nekem, amit művészként, illetve emberként megvalósított?

A Kórusiskola célja, hogy a magyar ifjúság erkölcsi megújulását, felemelkedését szolgáló „nevelő iskola" modellje legyen. Szeretném, ha több ilyen embernevelő műhely születhetne!