Benkő Imre Budapesten született 1943. február 17-én. Gyermekkorát a Bakonyban töltötte, az ajkai érettségi után pedig Budapesten, az Ipari Szakmunkásképző Intézet, híradástechnikai műszerész szakán tanult tovább. Első munkahelye a Magyar Távirati Irodában volt, ahol fotóriporter-munkatársként dolgozott. Alapító tagként részt vett a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának oktatásában és munkájában. Ezalatt az idő alatt kezdte el a MUOSZ újságíró iskola, fotóriporter szakát, ahol 1971-ben végzett. Dolgozott a Képes 7-nél, az Európa Magazinnál, majd a 90-es évektől szabadfoglalkozású fotósként alkotott.         1988. és 2000. között a Magyar Iparművészeti Egyetemen óraadó tanárként dokumentarista fotográfiát oktatott. Riportjait, fotóesszéit úgy készítette, hogy hosszú időt szánt az észrevétlenség megteremtésére: így tudta elérni, hogy alanyai természetes társként fogadják el őt és a fényképezőgépét. Már a hetvenes években az utca lett felvételeinek fő helyszíne és korhangulatot megörökítő témája, majd járt koncertekre, munkásszállókra, kultúrházakba, üzemekbe. Később a színház varázsa (Köllő Miklós pantomim-együttese), az Artistaképző növendékeinek különös élete, fanyar, érdekes, rettentő kitartást igénylő világa ihlette fotóit.

1989-ben megkapta a Kassák Lajos Ösztöndíjat, ez tette lehetővé számára, hogy elkészítsen egy egészen egyedülálló sorozatot, amellyel 1992-ben elnyerte a W. Eugene Smith Memorial Fund (New York) ösztöndíját is. Acélváros. Ózd 1987-1995 címmel megjelent albumával újraélesztette a már-már eltűnőben lévő nélkülözhetetlen vizuális műfajt, a fotóesszét. Szürke fények. Budapest 1970-1999 (9S Műhely, 2000) című albuma a főváros három évtizedének dokumentarista krónikája. A kötet címadása rendkívül találó, hiszen Benkő Imre több helyen is nyilatkozta, hogy szereti a szórt fényt, a mélyszürke hangulatot. Legutóbbi vele készített interjúnkban kiemelte: „Vannak színes fényképeim, nem is kevés, de amit igazából magaménak éreztem, az a fekete-fehér képek világa. Ez egy absztrakció: a sötét és a világos árnyalatok összhangja alkotja meg a képet. Eleinte kemény tónusokkal, szinte grafikai hatásokkal dolgoztunk. A nagy útjaimon is mindig velem volt két gép, az egyikben színes film. Ilyenkor dönteni kell – ami igazán fontos téma volt, az mindig fekete-fehér tekercsre készült."

1988 óta különböző ösztöndíjakkal – Kassák Lajos Fotográfiai Ösztöndíj, André Kertész és HUNGART-ösztöndíj, Budapest Fotográfiai Ösztöndíjjal – alkotott, utazott a világ számos országába, ahol érdeklődése az emberekre, a társadalmi és szociális struktúrákra irányult. „Sosem voltam az a művészi allűrökkel élő fotográfus, aki éveken át ül otthona falai közt, hátha elkapja majd az alkotói kedv. Helyette végigkalandoztam az emberi létezés különböző színtereit." – emelte ki egy 2023-ban vele készült interjúban. Utak/Fotók:1971–2002 című fotóesszé kötete (2004) saját kiadásában jelent meg. Több évtizeden keresztül kísérte figyelemmel a magyarországi ikreket, Ikrek. 1982-2008 címmel kötete is megjelent több mint 200 fotóval, sok száz portréval. 1993 óta, az első Diáksziget rendezvénytől kezdve fotózta az egyre nagyobbá váló fesztivált. Arcok. Sziget fesztivál. Budapest, 1993-2002 (Fotografus.hu, 2003) címmel jelent meg kötete az első tíz év képeiből, majd a 20 év anyagából nagyszabású kiállítás volt látható a Mai Manó Galériában és a Szigeten 2012 nyarán. Benkő Imre életéről Palotai János állított össze monográfiát Benkő Imre • Élet-Mű címmel, mely az MMA Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban. Legutolsó kötete 2022-ben jelent meg, „TÁVOL és KÖZEL. KÍNA" / Far and Near. China / 1984-2019 címmel, a saját kiadásában.