Kimondani is fájó, lassan húsz éve nincs már köztünk Bella István költő. Idén lenne 85 éves. Monográfusa, Bakonyi István szerint korai halála ellenére életműve nem maradt torzó. Az 1960-as évek első felében indult Hetek költőcsoporthoz tartozott; közülük Ratkó József, Kalász László, Raffai Sarolta, Buda Ferenc már elhunyt, mára ketten maradtak: Ágh István és Serfőző Simon. Hitben, hűségben, a költészet örök szépségének megtartásában rokonok ők, közülük talán mégis Bella István a legköltőibb költő – állapítja meg Bakonyi István. Bella lírai életműve bizonyítja, hogy nincs olyan idő, amikor ne lenne szükségünk a lélektől lélekig ható szó erejére. A költő így fogalmazta meg életprogramját Anyanyelvem édes tengere vagy című versében: „Nem akartam én más lenni: felnőtt / gyerekember és költő és magyar."
Idén lenne 95 esztendős Dobos László, királyhelmeci születésű felvidéki író. Életművével a szüntelen létküzdelmét vívó kisebbségi magyarság önismeretének egész enciklopédiáját boltozta fel – írta róla nekrológjában Bertha Zoltán irodalomtörténész. Hólepedő című regényrészletében megrendült hangon szól a létezés titkáról. „Többet érzek, mint értelmem megfogalmazni képes. Kicsiny, bezárt kör vagyok. A csendből most letörik egy darab, belső remegéssel elönt a testi nyugtalanság első hulláma…"  
Beleszületve a kisebbségi létbe Dobos László viszonylag korán felismerte, hogy a kisebbségben élők sorsa csak egy nemzetiségi intézményháló védelme alatt teljesedhet ki. Az utóbbi száz esztendőben mindig keményen meg kellett küzdeni ezért Kelet-Közép-Európában.


Az idén márciusban 85 éves korában elhunyt Tamás Menyhért szülőföldje, Bukovina székelységének, történelmének és kulturális örökségének krónikása volt. A Kárpát-medencei kisebbségi lét traumáit, a mindennapi létezés nehézségeit élte át újra verseiben és regényeiben. „Én az Erdély szívéből kiszakadt bukovinai közösség nyelvújítás előtti nyelvhűségét próbálom menteni és korszerűsíteni" – vallotta egyik interjújában. 
Ferdinandy György 1956 után évtizedekre emigrációba, francia és spanyol nyelvterületre kényszerült. Írói világa időről időre fölveti a kérdést: mit is jelent a haza? A hazátlanság, a hazatalálás, az elindulások és megérkezések, az idegenségérzet és a sorssal való szembesülés ambivalenciája húzódik meg prózájában. „Az elfranciásodásom nagyon festőinek tűnhet, akárcsak a későbbi elspanyolosodásom, de mégis az lett volna a legjobb, ha a strasbourgi egyetemen szerzett diplomámat berakom szépen a kofferembe, és hazajövök. Akkor magyar író válhatott volna belőlem. Sajnálom, hogy nem így történt." Az 1935-ben született, tavaly elhunyt író özvegyét, María Teresa Reyest, az ismert műfordítót virágcsokorral köszöntötték.


Kilencven éve, az aradi vértanúk napján látta meg a napvilágot Tőzsér Árpád. A felvidéki író életkora miatt nem tudott személyesen részt venni az esten. Bedecs László irodalomtörténész írja: Tőzsér Árpád lassan hatvan éve alakuló költői életműve a korszak magyar líratörténetének élő tablója, hiszen ez a példátlanul nyitott életmű képes volt befogadni a legkülönfélébb hatásokat, és mindig képes volt megújulni.
Balázs János a tőle megszokott ihletett módon adta elő Liszt Ferenc Funérailles című művét. Szünet után saját feldolgozásában magyar népdalok hangzottak el, majd Bartók Béla Allegro barbaro című műve következett.
Az erdélyi származású Makkai Ádámot elsősorban műfordítóként, a magyar költészet legeredményesebb angol nyelvű közvetítőjeként ismerik világszerte. Jó műfordítás azonban csak jó költő tollából születhet. Költészetét kifinomult formakultúra, az alkotóképzelet számos sajátossága, nyelvi gazdagság és leleményesség jellemzi. Makkai Ádám költészete tekintélyrombolóan forradalmi, ugyanakkor hagyománytisztelő – írta róla Neményi László irodalomtörténész. 
Szentmártoni János az emberélet útjának felén jár, a közeljövőben ünnepli ötvenedik születésnapját. Szentmártoninak sok mondanivalója van, jegyezte meg a néhai költőtárs, Prágai Tamás a költő második, Madárjós című könyvével kapcsolatban.
Az 1960-as évek végén alakult meg a legendás Kilencek költőtársaság, amelynek tagjai: Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Mezey Katalin, Oláh János, Péntek Imre, Rózsa Endre, és Utassy József. Egyik legmarkánsabb képviselője, a költő, író és egyben Széchenyi-díjas történész, valamint jeles polonista, Kovács István nemrég töltötte be 80. életévét. Jelentős írói munkássága mellett a rendszerváltozást követően a varsói magyar nagykövetség kulturális tanácsosa, majd krakkói főkonzul lett. 2003-ban Krakkó díszpolgárává választották.
Ha valakiben felvetődne, hová vezet a költészet és a tudomány párhuzamos művelése, annak Görömbei András frappáns választ ad. „A költőt a történések távlatos szemlélete vezeti látásmódjához, a történészt pedig a költő juttatja távlatos szemlélethez és a jelenségeket együtt látó és láttató nyelvi kifejező erőhöz." Ennek ad hangot az esten elhangzott A történész mágiájának mozaikképe című versében.
A múlt század ötvenes éveiben két különös csillag tűnt fel a magyar költészet égboltozatán: Juhász Ferenc és Nagy László. Az egykori kritika hol egymás mellé, hol egymással szembe állította őket, de elsőbbséget hirdetni, akárcsak a virágok vetélkedése esetén, képtelenség lenne. De hogyan is állíthatna rangsort halandó a halhatatlanok között. Az idei évben ünnepeljük Nagy László születésének századik évfordulóját. Immár klasszikusként velünk élő lírájából – többek között – a Tűz című költeménye hangzott el.


Szívére ráfújt az Isten, s ettől képes lett megszólaltatni magában a mindenséget – fogalmazott a szerzőket ismertető Vári Fábián László. – Isten magához hívta, megismertette vele az angyalok nyelvét, lelkét a magáéhoz hangolta; száját bearanyozta, azután visszabocsájtotta a földre. Valóban, Nagy László erős képiséggel, visszanyúlva a népdal tiszta egyszerűségéhez, érzékeny leheletnyelven írta verseit. „Ó, aki csontra vesz fel inget, jéggel veri meg szemeinket!" Léte lemerülésére gondolva pedig így végrendelkezett: műveld a csodát, ne magyarázd.
Az irodalmi estet Balázs János rendkívül szuggesztív előadásában Brahms–Cziffra 17. és 6. magyar tánca, valamint Liszt 6. magyar rapszódiája zárta.
 
Elmer István