Fotó: Huszti István
Humánum és elmélyültség
A BMC Records kiadásában megjelent Lencsés Lajos oboaművész új lemeze
Századunk kimagasló magyar alkotóinak oboaművei kaptak helyet a Soliloque című albumon, ami a nádnyelves hangszer és a magyar zeneszerzés sokrétűségét is bemutatja Kurtág művészetétől Farkas Ferenc, Sáry László vagy Paul Arma munkásságán át a filmzenéiről híressé vált Rózsa Miklós lenyűgözően gazdag kamaradarabjáig. Lencsés Lajos olthatatlan kíváncsiságtól hajtva számos ismeretlen, akár kiadatlan mű előadására és rögzítésére vállalkozott az elmúlt évtizedekben. A Soliloque is igazi ritkaságok gyűjteménye.
Századunk kimagasló magyar alkotóinak oboaművei kaptak helyet a Soliloque című albumon, ami a nádnyelves hangszer és a magyar zeneszerzés sokrétűségét is bemutatja Kurtág művészetétől Farkas Ferenc, Sáry László vagy Paul Arma munkásságán át a filmzenéiről híressé vált Rózsa Miklós lenyűgözően gazdag kamaradarabjáig. Lencsés Lajos olthatatlan kíváncsiságtól hajtva számos ismeretlen, akár kiadatlan mű előadására és rögzítésére vállalkozott az elmúlt évtizedekben. A Soliloque is igazi ritkaságok gyűjteménye.
Századunk magyar zenéjének és kimagasló alkotóinak oboaművei hangzanak el a Soliloque című lemezen – ajánlja a zeneszerető közönség figyelmébe új albumát Lencsés Lajos, aki a rá jellemző humánummal és elmélyültséggel fókuszál a magyar kortárs zene eddig rejtve maradt szépségeire. „Ezek a művek a maguk módján nagyon sok mindent reprezentálnak, vitathatatlan zenei értékükön túl is. A legszembeötlőbb bennük a szinte lélegzetelállító sokrétűség, amely azt a benyomást keltheti a hallgatóban, hogy »csak tiszta forrásból« erednek mind. Az egyes alkotókat személyes kapcsolat is fűzi egymáshoz, mint például mester és tanítvány viszony Farkas és Kurtág esetében, a barátság Balassa és Sáry között vagy akár az emigráció tragédiája Rózsa és Arma életében" – írja az oboaművész az ismertetőben.
Farkas Ferenc harmadik hegedűszonátája nyitja meg a sort, amelyet a mester maga írt át fuvolára a francia fuvolaművész, Alain Marion számára. Lencsés Lajos oboán előadva szerette volna a vonóshangzást visszahozni a műbe, így a zongoraszólamból vonóstriót készített – a mű hangulata a magyar mellett az olasz és a francia zene reminiszcenciáját is hordozza.
„Kurtág György Hommage című művével a 80. születésnapomon lepett és ajándékozott meg. A néhány taktusba sűrített mű egy ihletett ballada, amely oboán, oboa d'amorén és angolkürtön megszólaltatva mindig más oldalról mutatja meg varázsát. Az az idő, amelyet a mű kapcsán tölthettem Kurtág Györggyel, életem legszebb órái közé tartozik – vallja Lencsés Lajos. – Íme egy alkotó, akiben a muzsika, a hit, a gondolkodás, az emberség, a poézis, a kíváncsiság és az életöröm ritka kohéziót alkot – talán ez maga az örökkévalóság.
Sáry László Aria da chiesa című műve a Cantata Doroghiensis de Eucharistia egyetlen hangszeres tétele oboa d'amoréra és vonósokra, amelyet a szerző nekem dedikált. Az ária a meghittség, a kontempláció gyönyörű példája.
Az Amerikába emigrált Rózsa Miklós a hollywoodi filmgyártás ünnepelt szerzője volt, de a szintén kint élő Bartókkal is találkozott. Aki megelégszik azzal, hogy Rózsa »csak« a Ben Hur vagy a Bagdadi tolvaj zenéjét írta, az sokat veszít, mint ezt az oboára készült szólószonáta példája is bizonyítja. A táncos vadság, amely a robbanékony gyors tételeket jellemzi vagy a melankolikus dallamvilág, amely a lassú tételekből árad, gazdag zeneiségről tesz tanúbizonyságot.
Néhány éve játszottam Balassa Sándor mesteri oboa-kürt kettősversenyének bemutatóját. Röviddel ezután a szerző megajándékozott négy oboára és brácsára írt miniatűrrel, amelynek első hangfelvétele hangzik el itt. Kristálytiszta zene ez, nemes vonalakkal, különös harmóniákkal, finom humorral. Minden tételnek ugyanaz a metronómjelzése, mégis minden felgyorsul, mint amikor észrevétlenül szél kerekedik.
Néhány évtizede csengett a telefon, és egy félénk-fáradt férfihang mutatkozott be Paul Arma néven. Nagyon meglepődtem, mert tudtam a szerzőről, aki Budapesten Weishaus Imre néven született, és Bartók tanítványa volt. A második világháborúban Franciaországba emigrált, és felvette a Paul Arma nevet. Ő gyűjtötte össze a francia ellenállás dalait. Soliloque című darabja önvallomás, amelyet magunknak teszünk őszintén és kíméletlenül.
Patachich Ivánnal Stuttgartban találkoztam, amikor az ottani zeneakadémián elektroakusztikus tanulmányokat folytatott. Nemrég komponált oboa- és hárfaszonátáját kaptam tőle ajándékul. Több kiváló hárfást kértem fel azóta a darab előadására, de a mű technikai nehézségei miatt mindegyikük kosarat adott. »Ne mondj le semmiről« – szól Babits prófétai igéje, és így tettem, amíg nem találkoztam Bábel Klárával, akivel lelkesen lemezre vettük a zeneirodalom egyik igazi ritkaságát. A hídszerkezetű kompozícióban a híd két pillére között pazar zenei anyag hallható kiforrott karakterű témákkal, szuggesztív, melodikus invencióval és főleg izgalmas, balkáni zenétől inspirált ritmikával, nem beszélve a rendkívüli effektusokról, amelyeket a hárfa valósít meg nagy virtuozitással.
Dubrovay László Laudate című műve 2024-ben íródott. A bensőséges kompozíció egyben egy laudatiója az itt elhangzó, oboának szentelt magyar műveknek" – olvasható az érzékletes leírásban. Lencsés Lajos befejezésül arra bátorítja a kitűnőbbnél kitűnőbb magyar oboistákat, hogy ne csak az ismert slágereket szólaltassák meg, hanem az újonnan született és születő mesterműveket is. Hitvallása szerint: „Az alkotás, az inspiráció nem szünetel, nem áll meg egy pillanatra sem, és örökké különös varázs marad egy ismeretlen szépséggel találkozni."
Lencsés Lajos 1943-ban született Dorogon. Zenei tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban, a budapesti Zeneakadémián és a párizsi Conservatoire-ban végezte. A budapesti Francia Intézet már fiatalon felfigyelt tehetségére, és ösztöndíjakkal támogatta, hogy franciaországi mesterkurzusokon vehessen részt. 1968-ban megnyerte az egyik legnevesebb nemzetközi zenei versenyt Genfben, és nemzetközi pályája ettől kezdve töretlenül ívelt felfelé. 1971-ben szólóoboistának nevezték ki a Stuttgarti Rádiózenekarban, ahol majdnem négy évtizeden át, 65 éves koráig játszott. A magyar zenekarok közül a Budapesti Vonósokhoz fűzik a legszorosabb szálak. Szólistaként és kamaramuzsikusként az európai nagyvárosok, köztük Párizs, Bécs, Berlin, Madrid, Brüsszel, Athén vagy Lisszabon koncerttermei mellett Amerikában és Japánban is fellépett. A barokktól a kortárs zenéig terjedő, hatalmas repertoárját közel száz elismert lemez őrzi. Bár szakmai tevékenysége révén Németországhoz, Franciaországhoz és Svájchoz is erősen kötődik, rendszeresen hazajár Magyarországra koncertezni és mesterkurzusokat tartani egyaránt. 2003-ban a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével, egy évvel később a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
A Soliloque című album hanganyagába a https://bmcrecords.hu/albumok/lencses-lajos-soliloque oldalon lehet belehallgatni.
Tóth I.
Farkas Ferenc harmadik hegedűszonátája nyitja meg a sort, amelyet a mester maga írt át fuvolára a francia fuvolaművész, Alain Marion számára. Lencsés Lajos oboán előadva szerette volna a vonóshangzást visszahozni a műbe, így a zongoraszólamból vonóstriót készített – a mű hangulata a magyar mellett az olasz és a francia zene reminiszcenciáját is hordozza.
„Kurtág György Hommage című művével a 80. születésnapomon lepett és ajándékozott meg. A néhány taktusba sűrített mű egy ihletett ballada, amely oboán, oboa d'amorén és angolkürtön megszólaltatva mindig más oldalról mutatja meg varázsát. Az az idő, amelyet a mű kapcsán tölthettem Kurtág Györggyel, életem legszebb órái közé tartozik – vallja Lencsés Lajos. – Íme egy alkotó, akiben a muzsika, a hit, a gondolkodás, az emberség, a poézis, a kíváncsiság és az életöröm ritka kohéziót alkot – talán ez maga az örökkévalóság.
Sáry László Aria da chiesa című műve a Cantata Doroghiensis de Eucharistia egyetlen hangszeres tétele oboa d'amoréra és vonósokra, amelyet a szerző nekem dedikált. Az ária a meghittség, a kontempláció gyönyörű példája.
Az Amerikába emigrált Rózsa Miklós a hollywoodi filmgyártás ünnepelt szerzője volt, de a szintén kint élő Bartókkal is találkozott. Aki megelégszik azzal, hogy Rózsa »csak« a Ben Hur vagy a Bagdadi tolvaj zenéjét írta, az sokat veszít, mint ezt az oboára készült szólószonáta példája is bizonyítja. A táncos vadság, amely a robbanékony gyors tételeket jellemzi vagy a melankolikus dallamvilág, amely a lassú tételekből árad, gazdag zeneiségről tesz tanúbizonyságot.
Néhány éve játszottam Balassa Sándor mesteri oboa-kürt kettősversenyének bemutatóját. Röviddel ezután a szerző megajándékozott négy oboára és brácsára írt miniatűrrel, amelynek első hangfelvétele hangzik el itt. Kristálytiszta zene ez, nemes vonalakkal, különös harmóniákkal, finom humorral. Minden tételnek ugyanaz a metronómjelzése, mégis minden felgyorsul, mint amikor észrevétlenül szél kerekedik.
Néhány évtizede csengett a telefon, és egy félénk-fáradt férfihang mutatkozott be Paul Arma néven. Nagyon meglepődtem, mert tudtam a szerzőről, aki Budapesten Weishaus Imre néven született, és Bartók tanítványa volt. A második világháborúban Franciaországba emigrált, és felvette a Paul Arma nevet. Ő gyűjtötte össze a francia ellenállás dalait. Soliloque című darabja önvallomás, amelyet magunknak teszünk őszintén és kíméletlenül.
Patachich Ivánnal Stuttgartban találkoztam, amikor az ottani zeneakadémián elektroakusztikus tanulmányokat folytatott. Nemrég komponált oboa- és hárfaszonátáját kaptam tőle ajándékul. Több kiváló hárfást kértem fel azóta a darab előadására, de a mű technikai nehézségei miatt mindegyikük kosarat adott. »Ne mondj le semmiről« – szól Babits prófétai igéje, és így tettem, amíg nem találkoztam Bábel Klárával, akivel lelkesen lemezre vettük a zeneirodalom egyik igazi ritkaságát. A hídszerkezetű kompozícióban a híd két pillére között pazar zenei anyag hallható kiforrott karakterű témákkal, szuggesztív, melodikus invencióval és főleg izgalmas, balkáni zenétől inspirált ritmikával, nem beszélve a rendkívüli effektusokról, amelyeket a hárfa valósít meg nagy virtuozitással.
Dubrovay László Laudate című műve 2024-ben íródott. A bensőséges kompozíció egyben egy laudatiója az itt elhangzó, oboának szentelt magyar műveknek" – olvasható az érzékletes leírásban. Lencsés Lajos befejezésül arra bátorítja a kitűnőbbnél kitűnőbb magyar oboistákat, hogy ne csak az ismert slágereket szólaltassák meg, hanem az újonnan született és születő mesterműveket is. Hitvallása szerint: „Az alkotás, az inspiráció nem szünetel, nem áll meg egy pillanatra sem, és örökké különös varázs marad egy ismeretlen szépséggel találkozni."
Lencsés Lajos 1943-ban született Dorogon. Zenei tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban, a budapesti Zeneakadémián és a párizsi Conservatoire-ban végezte. A budapesti Francia Intézet már fiatalon felfigyelt tehetségére, és ösztöndíjakkal támogatta, hogy franciaországi mesterkurzusokon vehessen részt. 1968-ban megnyerte az egyik legnevesebb nemzetközi zenei versenyt Genfben, és nemzetközi pályája ettől kezdve töretlenül ívelt felfelé. 1971-ben szólóoboistának nevezték ki a Stuttgarti Rádiózenekarban, ahol majdnem négy évtizeden át, 65 éves koráig játszott. A magyar zenekarok közül a Budapesti Vonósokhoz fűzik a legszorosabb szálak. Szólistaként és kamaramuzsikusként az európai nagyvárosok, köztük Párizs, Bécs, Berlin, Madrid, Brüsszel, Athén vagy Lisszabon koncerttermei mellett Amerikában és Japánban is fellépett. A barokktól a kortárs zenéig terjedő, hatalmas repertoárját közel száz elismert lemez őrzi. Bár szakmai tevékenysége révén Németországhoz, Franciaországhoz és Svájchoz is erősen kötődik, rendszeresen hazajár Magyarországra koncertezni és mesterkurzusokat tartani egyaránt. 2003-ban a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével, egy évvel később a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
A Soliloque című album hanganyagába a https://bmcrecords.hu/albumok/lencses-lajos-soliloque oldalon lehet belehallgatni.
Tóth I.
