Az MMA Művészetelméleti Tagozata konferenciát rendezett „Szólítlak, hattyú" – A költő és a társművészetek címmel Nagy László születésének századik évfordulója alkalmából. Jánosi Zoltán irodalomtörténész „A költő örök fiatalsága" – Nagy László arcképe a társművészetek tükrében című előadásában tudatosította: a költőnek adatott alkotói idő, a jó három évtized a totális nemzeti alávetettség, egy nagyhatalom agresszív jelenléte, a szovjet katonai és az erre épülő kulturális megszállás időszakára esett. S akár a végvári küzdelmek, majd a különböző szabadságmozgalmak közepette született magyar írói-költői életművek, a Nagy Lászlóé is – a nemzedékét csapdába vető kezdeti félrevezetettségek után – a társadalomra és kultúrájára szakadt hatalmi erőszak ellenében bontakozott ki. Méghozzá nem csupán a szűkebb értelemben vett irodalom síkján, hanem igen nagy erővel terjedve ki más művészeti ágakra: a zenére, a táncmozgalmakra, a képzőművészetre, a filmre, a magyar és nem magyar, különösen a bolgár s más közép-európai folklórművészetekre, továbbá a határon túli magyarság művészeti gondolkodásának inspirációira is. Valamennyi területen azt példázva, hogyan szállhat szembe, az emberi szabadságvágy, egy magas szintű művészet és a benne kifejeződő morál egy idegen hatalom fegyverein páváskodó diktatúra nemzeti és antropológiai értékeket sorvasztó, a történelmi- és a művészeti tudatot egyoldalúsító, identitás- és erkölcsellenes, a hatalom ideológiai propagandáját és a kommersz kultúrát támogató rendszerével. A költőnek az Életem című önvallomásában leírt „költői erővel, kemény metaforákkal menni az álság falai ellen" mondatában megfogalmazott, az 1950-es évek elejétől alkotói léte egyik kardinális elvének tekinthető szándéka és a verseiből gazdagon felizzítható idézetsorok mind a nemzetre szakasztott hatalom és vazallus-világa ellen beszéltek. Abban a tönkretett hazában, amelyben – amint a Petőfi Sándor születésnapjára írt Föltámadt piros csizma című költeménye mondja: „üres a bölcső, a harctér teljes: / balsors-csinálta babákkal néma", „ahol mi fekszünk behavazva / sebzetten, csonkán, éktelenül."

Jánosi Zoltán irodalomtörténész „A költő örök fiatalsága" – Nagy László arcképe a társművészetek tükrében című előadása elolvasható: itt

Fotó: Móser Zoltán és Nyirő Simon